A Wall Streetre támadt Obama - ezért zuhannak a tőzsdék?

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette: kormánya szigorít a nagybankok működési keretein, korlátozza azok méretét és bizonyos kereskedelmi tevékenységüket. Egy Wall Street-i pénzügyi lobbicsoport a bejelentés után máris tiltakozott a lépések ellen. (MTI)

"Készen állok arra, hogy felvegyem a harcot a Wall Streettel" - jelentette ki Obama, amikor körvonalazta, milyen szigorításokkal igyekszik megakadályozni, hogy a megabankok felelőtlen kockázatvállalásukkal esetleg ismét válságba sodorják a pénzügyi rendszert. Közölte: szó sem lehet arról, hogy a bankok visszatérjenek ahhoz a gyakorlathoz, amely a 2008-as krízist előidézte.

 

Az elnök azt mondta, hogy bár a pénzügyi rendszer ma lényegesen erősebb, mint egy éve volt, még mindig ugyanazok a szabályok érvényesek, amelyek miatt a rendszer csaknem összeomlott. Az elnök megerősítette, hogy egyetlen pénzintézet kezében sem lehet a biztosított betétállomány 10 százalékánál nagyobb hányad.

 

Az Obama-kormány a bankok méretének limitálása mellett az úgynevezett saját számlás (a bankok saját kereteiből folytatott) kereskedéseket is korlátozni fogja. Ezenkívül meg fogják tiltani a kereskedelmi bankoknak, illetve a bankokat tulajdonló intézeteknek, hogy fedezeti és kockázatitőke-alapokat birtokoljanak vagy azoknál befektetéseket hajtsanak végre.

 

Kifejtette: csak eltökéltebbé teszi őt a banki szabályozás szigorítását illetően az, hogy látja, a reform ellen küzdő egyes bankok visszatérnek a régi gyakorlathoz. Elmondta: a bankok rekord nagyságú profitokat könyvelnek el, miközben azt állítják, nincs több pénzük a kisvállalatok hitelezésére, nem képesek leszorítani a hitelkártyák esetében a törlesztési kamatokat és nem tudják visszafizetni a szövetségi segélyeket. "Pontosan ez a fajta felelőtlenség teszi egyértelműen szükségessé a reformot" - mondta. A pénzügyi szabályozási rendszer reformját célzó bejelentett lépések a kongresszus jóváhagyását igénylik.

 

Egyes megfigyelők úgy értékelik: Obama meg akarja mutatni, hogy egyetért a Wall Street ellen irányuló közfelháborodással és érdemi lépéseket tesz az ügyben, különösen azután, hogy a keddi massachusettsi szenátorválasztáson a Demokrata Párt megalázó vereséget szenvedett, a folytatódó magas munkanélküliség és a gazdasági nehézségek miatt kiábrándult választók a republikánus jelöltnek szavaztak bizalmat a hagyományosan demokrata államban.

 

A pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégek érdekeit képviselő SIFMA Wall Street-i lobbicsoport Obama bejelentése után egy órával úgy foglalt állást: a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok csökkentésére rossz módszer a banki kockázatvállalás korlátozása. A SIFMA szerint nem a bankok növekedésének és tevékenységének önkényes korlátozásával kellene a rendszerkockázatokat mérsékelni, hanem azzal, amit a kormány eredetileg javasolt, a szabályozási keretek szigorúbb ellenőrzésével.

 

A bankszektor szereplőinek többsége ellenségesen, kétkedéssel reagált Obama bejelentésére, egyesek szerint az elnök téves, populista politikát folytat.

 

Christian Cooper, az RBC Capital Markets befektetési bank kamatpolitikai elemzője szerint Obama tervével az a gond, hogy nagy arányú tőkekiáramlás lesz a bankok felügyelete alól a "vadnyugati mentalitású" szférába, és a Fehér Ház ezzel teremt igazán rendszerkockázatot.

 

Ralph Fogel befektetési szakértő szerint a bejelentett lépések óriási hatással lesznek a nagy brókercégekre; ha azok felhagynak a saját számlás kereskedéssel, ez likviditáshiányt fog okozni a piacon, a Wall Street-i kereskedés egész szerkezete megváltozik.

 

Stephen Hess, a washingtoni Brooking Intézet főmunkatársa úgy érzi, hogy Obama populista irányt vett, meg akar szabadulni attól a látszattól, hogy a kormány inkább a nagybankoknak segít az emberek helyett, hiszen a szövetségi segélyből korábban megmentett bankok vezetői óriási jutalmakat kapnak, miközben 10 százalékos a munkanélküliség.

A Solana ($SOL) 200 dollár alatt küszködik, miközben a Digitap ($TAP) előértékesítése már átlépte az 1 millió dolláros határt

A Solana továbbra is a világ egyik legaktívabban használt blokklánca, napi több ezer tranzakcióval, DeFi protokollokkal és kiterjedt ökoszisztémával. Elméletben ez a valós felhasználás folyamatos növekedést kellene hogy eredményezzen – a SOL árfolyama azonban más képet mutat.
2025. 10. 26. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 26. 22:00
Megosztás:

Zcash jelentése, értelmezése és gazdasági jelentősége: A magánszféra-alapú kriptovaluták jövője

A kriptovaluták világa sokszínű és gyorsan fejlődő, de a legtöbb ember számára még mindig egyetlen fogalom ugrik be elsőre: Bitcoin. Azonban a blokklánc-technológia nem csak a pénzküldés egyszerűsítéséről szól, hanem olyan alapvető emberi jogok technológiai támogatásáról is, mint a magánélet védelme. Ebben a tekintetben az egyik legfontosabb szereplő a Zcash, amely nemcsak egy újabb digitális fizetőeszköz, hanem egy filozófiai és technológiai irányzat zászlóvivője is.
2025. 10. 26. 21:00
Megosztás:

Verseny a 200 milliárd dollárért: Képes lesz a Solana felvenni a harcot azzal az új kihívóval, amelyet az elemzők a "következő PayPalként" emlegetnek?

A kriptovalutapiac feszült figyelemmel követi, ahogy a Solana (SOL) ambiciózus kampányba kezd, hogy elérje a 200 milliárd dolláros piaci kapitalizációt – miközben intézményi felhalmozás és technikai lendület hajtja, ami akár meg is duplázhatja a jelenlegi, 105 milliárd dolláros értékelését.
2025. 10. 26. 20:00
Megosztás:

A Coinbase vezére szerint a jövő startupjai teljesen blokkláncra költözhetnek

El tudnál képzelni egy olyan világot, ahol a cégek már nem tőzsdére mennek, hanem közvetlenül a blokkláncra? Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója pontosan ezt vízionálja: olyan startup-ökoszisztémát, amely a cégalapítástól az elsődleges nyilvános kibocsátásig (IPO) teljes egészében okosszerződéseken és kriptopénzeken keresztül zajlik. A forradalmi terv nemcsak a kriptovilágot alakíthatja át, hanem a globális tőkepiacokat is.
2025. 10. 26. 19:00
Megosztás:

Miért nem indult még be az altcoin-szezon? Egy elismert elemző lebuktatja a bikapiac gyengeségeit

Bár az Ethereum (ETH) újra átlépte a 4.000 dolláros szintet, és sokan már a következő altcoin-szezon tetőzését várják, egy ismert kriptoelemző szerint még mindig nem érkeztünk el oda. Mi állhat a háttérben, és vajon mikor robbanhat be igazán az altcoin-piac? A válaszok meglepőek – és egyben reménykeltőek.
2025. 10. 26. 18:04
Megosztás:

Nem szavazta meg az új kormányt a koszovói parlament

A koszovói parlament nem szavazott bizalmat vasárnap Albin Kurti miniszterelnök-jelölt új kormányának.
2025. 10. 26. 16:00
Megosztás:

MNV Zrt.: az árverés licitidőszakában egy érvényes ajánlat érkezett a Belügyminisztérium épületegyüttesére

Az árverés licitidőszakában a Belügyminisztérium épületegyüttesére egy érvényes ajánlat érkezett, amelynek összege bruttó 50 milliárd 797 millió 460 ezer forint volt, az árverésen a végleges eredményhirdetés szeptember 25-én történt meg - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) szombat este az MTI-vel.
2025. 10. 26. 14:00
Megosztás:

Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a NAV

Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hivatal vasárnap az MTI-vel.
2025. 10. 26. 13:00
Megosztás:

Okos kiegészítők, amikről nem is tudtad, hogy szükséged van rájuk

Az ősember eszköztárában nem szerepelt a mobiltelefon, a tablet, a laptop, a PC, és a különféle játékkonzolok sem. Nem hiányzott neki sem a wifi, sem a bluetooth, de még a kombinált fogó sem. Talán ez utóbbinak vette volna leginkább hasznát a mindennapi élete során - ha akkoriban létezett volna. Praktikus, ezer dologra használható, multifunkciós eszköz, ami pillanatok alatt segíthet megoldani egy problémát. Ma már számtalan eszköz, szolgáltatás, és technológiai elérhető. Ezek hasznosságát az adott szituáció igényei határozzák meg. A különféle kütyük, kiegészítők pedig pont ilyenek. Nem is gondolnád, mennyire megkönnyíthetik az életed, amíg ki nem próbáltad őket.
2025. 10. 26. 12:00
Megosztás:

Orbán Viktort fogadja XIV. Leó pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást tesz a Vatikánvárosi Államban és Rómában, az Olasz Köztársaságban - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. 10. 26. 11:00
Megosztás:

Kiderült, hogy ki vette meg a Belügyminisztérium épületét 50 milliárd forintért

A Budapest V. kerület 24512, 24513, 24514 hrsz-ú, természetben a 1051 Budapest, Nádor utca 4., 1051 Budapest, Nádor utca 2., 1051 Budapest, József Attila utca 2. szám alatti ingatlanok (a továbbiakban: Belügyminisztérium épületegyüttes) értékesítése vonatkozásában az alábbi közlemény került hivatalosan kibocsátásra.
2025. 10. 26. 10:00
Megosztás:

Catherine Connolly győzött az ír elnökválasztáson

Catherine Connolly független képviselő győzött a szombaton tartott ír elnökválasztáson a voksok 63,4 százalékával - derült ki a szavazás eredményeinek ismertetéséből.
2025. 10. 26. 08:00
Megosztás:

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított, amelyet Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke ismertetett szombati online sajtótájékoztatóján.
2025. 10. 26. 06:00
Megosztás:

Története legerősebb első kilenc hónapját zárta az UniCredit Csoport

Erős, diverzifikált teljesítményének és fegyelmezett tőkegazdálkodásának köszönhetően a 19. egymást követő negyedévben zárt nyereséggel az UniCredit Csoport: 2025 első kilenc hónapjában a nettó eredmény elérte az új kilenchavi rekordot jelentő 8,7 milliárd eurót, ami éves alapon 13 százalékos növekedésnek felel meg - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 05:00
Megosztás:

Marco Rubio: a Gázai övezetben nem lesz szerepe a Hamásznak és a UNRWA-nak, és már alakul a nemzetközi stabilizációs erő

A Gázai övezetben nem lesz szerepe sem a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, sem az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA), és már alakul a terület békéjét felügyelő nemzetközi stabilizációs erő - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a dél-izraeli Kirjat Gatban létrehozott amerikai főhadiszálláson tartott pénteki sajtóértekezletén.
2025. 10. 26. 04:00
Megosztás:

Új digitális rendszert kapott a csillagvizsgáló Egerben

Magyarországon egyedülálló színvonalú, új digitális planetáriumi rendszert kapott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló Tudományos és Élményközpontja - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 02:00
Megosztás:

Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában

MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.
2025. 10. 26. 01:00
Megosztás:

A 4 legjobb kriptokártya rangsora: Miért jelent áttörést a Digitap ($TAP) KYC-mentes opciója

A kriptokártyák csendben az egyik leggyakorlatiasabb hídként szolgálnak a digitális eszközök és a mindennapi pénzügyek között.
2025. 10. 25. 23:00
Megosztás:

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás: