Elkapkodják az új apartmanokat a Balatonnál

Érezhető pezsgés jellemezte a Balaton-környéki ingatlanpiacot az idei év első kilenc hónapjában, főként a part menti, valamint a panorámás ingatlanok iránti kereslet bővült az elmúlt időszakban, az új építésű apartmanokért pedig gyakorlatilag versenyeznek a vevők – derül ki az OTP Ingatlanpont szezonértékelő elemzéséből.

Elkapkodják az új apartmanokat a Balatonnál

A statisztikák szerint a déli parton az elmúlt 2-3 évben már folyamatosan nőtt az értékesített ingatlanok átlagára, míg az északi parton még a stabilizálódás fázisában van a piac.

 

Jó szezont zárt a balatoni ingatlanpiac, érezhetően nőtt a kereslet, emelkedett az adásvételek száma az idei év eddig eltelt időszakában – számol be a régióban tevékenykedő irodáinak tapasztalatai alapján az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő hálózat. „Elsősorban két típusú ingatlan pörög most igazán a magyar tengernél: a part közvetlen közelében lévő nyaralók, lakások, illetve az örök panorámával rendelkező házak” – mondja Jáhni Tamás, az OTP Ingatlanpont balatoni szakértője, a most nyílt balatonfüredi iroda vezető értékesítési tanácsadója. Ezen belül is kiugró keresletet tapasztalnak az új építésű ingatlanok iránt; a part menti apartmanházak másfél-kétszobás lakásait szinte elkapkodják a vevők, a legjobb adottságúak gyakran már a tervrajzról elkelnek.

 

„Az új ingatlanokból rendelkezésre álló kínálat jelenleg csak nehezen tudja kielégíteni a keresletet” – jegyzi meg Jáhni Tamás. Hozzáteszi: Siófokon és környékén az elmúlt években alig akadt nagyobb új fejlesztés, ezért a 2-4 éves újszerű apartmanok jelentik a megoldást a modern nyaralót keresők számára. Aki valóban új építésű ingatlant keres, annak Balatonbogláron érdemes körülnéznie, ahol jelenleg is zajlik egy nagyobb vízparti lakópark fejlesztése, illetve Balatonalmádiban és Balatonfüreden is találni több új projektet.

 

Ami az árakat illeti, Siófok térségében újszerű – 2-4 éves – ingatlant 300-400 ezer forintos négyzetméterártól lehet kapni, míg Keszthelyen 200-250 ezer forintos, Balatonalmádiban pedig 350-400 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát a hasonló építmények. Balatonfüreden gyakorlatilag csak a csillagos ég szab határt a valóban új építésű ingatlanok árának, amelyek az elhelyezkedés függvényében a négyzetméterenkénti 400 ezer forinttól egészen 1,5 millió forintig is terjedhetnek. Utóbbi kategóriába a városközponthoz közeli, közvetlen tóparti fejlesztések tartoznak.

 

Átlagos ingatlanárak a Balatonnál*

 

Északi part

Déli part

2010

179 ezer

255 ezer

2011

175 ezer

263 ezer

2012

170 ezer

273 ezer

2013

170 ezer

290 ezer

*a Balaton 10 kilométeres környezetében lévő településeken megvalósult tranzakciók átlagára, használt és új ingatlanok egyaránt, Ft/nm Forrás: OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép

 

Az új építésű apartmanházak mellett a Balaton déli partján még a felújításra szoruló önálló családi házak iránt mutatkozik élénk kereslet. Ilyen ingatlanok vagy a 6-15 millió, vagy a 15-25 millió forintos ársávban találhatóak, attól függően, hogy az ingatlan milyen messze található a parttól. A vevők nagy részben fővárosiak, illetve Kelet-Magyarországról érkeznek. Dinamikusan nő a külföldi kereslet is, igaz a német és a holland vevőknek egészen más igényeik vannak, mint a magyaroknak. Ők általában a parttól messzebb, 10-30 kilométerre fekvő, csendes kistelepüléseken vásárolnak rosszabb állapotú házakat, amelyeket aztán felújítanak, és ahol hosszabb időt töltenek el.

 

A déli parton már felfelé indultak az árak

A Balaton déli partján 2010 óta folyamatosan nő az értékesített ingatlanok átlagára, míg az északi parton 2012 után kezdett el stabilizálódni az átlagos négyzetméterár – derül ki az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép balatoni elemzéséből, amely a tó 10 kilométeres körzetében lévő települések tranzakciós adatait vizsgálta, a NAV adatai alapján. „Az árak emelkedését a déli oldalon az okozhatja, hogy az adásvételek növekvő arányát teszik ki a jóval drágább új építésű, illetve a 2-4 éves újszerű ingatlanok, ami így felhúzza az átlagot. Ha csupán a használt ingatlanokat néznénk, itt is inkább stagnálást tapasztalnánk” – magyarázza az adatokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. Közlése szerint azonban a nagyobb városokban, így Siófokon, Zamárdiban vagy éppen Balatonfüreden nőtt az eladott házak, lakások átlagos négyzetméterára.

 

A Balaton északi partján a legnépszerűbb környékek közé Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany és szomszédsága tartozik. „Ezeken a területeken az új építésű apartmanok mellett a kisebb nyaralók, a családi házak és az építési telkek is keresettek, jellemzően 10-15 millió forint körüli értéken” – számol be Jáhni Tamás. Az OTP Ingatlanpont balatonfüredi vezető értékesítési tanácsadója szerint a régebbi típusú, jellemzően egyszobás nyaraló-apartmanok iránt is van némi érdeklődés – ezekért 4-7 millió forint körüli összeget hajlandóak a vevők fizetni. Újra jelentkeznek érdeklődők a Balaton-felvidéken található kis házakra, telkekre is. Egy szűkebb vevőkör kedvelt célpontja még a nyugati medence környékén Hévíz, Keszthely és Szigliget, ahol egyaránt mutatkozik kereslet a belvárosi kis lakások, illetve a vízközeli vagy panorámás ingatlanok iránt. A keleti medencében Balatonakarattya, Balatonkenese és Balatonvilágos vízparti ingatlanjai számítanak keresettnek. A használt ingatlanok átlagos négyzetméterára Balatonfüreden 220-230 ezer forint, Balatonalmádiban 160-200 ezer forint, míg Keszthelyen 130-140 ezer forint körül alakult.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: