Elképesztő évet zártak a nyugat-európai részvénypiacok

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn halvány teljesítményt nyújtottak, de az egy évvel korábbihoz képest így is óriási az előretörés.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi csökkenéssel 1312,89 ponton zárt, 15,78 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Ez négy éve a legnagyobb éves teljesítménye. Idén a múlt héten, pénteken zárt a legmagasabban, 1314,29 ponton. Ez egyszersmind a legjobb napi végeredménye 2008. június 3-a óta, vagyis bőven utolérte a 2008 végén kezdődött világválság előtti szinteket.

 

Hétfőn csekély forgalomban, lanyhán teljesítettek a piacok. Főleg az fékezte az üzletmenetet, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egy lapnyilatkozatban szükségtelennek nevezte a további kamatcsökkentést, az EKB kormányzótanácsának német tagja, a Bundesbank elnöke pedig egyenest kamatemelés szükségességét pedzegette, mert szerinte az alacsony kamat a gazdaságpolitikai reformok halogatását ösztönzi. Ezek a nyilatkozatok viszont erősítették az eurót. A nap vége felé kicsit segítette a részvénypiacokat a friss statisztika az amerikai használt lakások forgalmának növekedéséről.
    

Ez az év minden bizonnyal fölkerül a tőzsdék dicsőségtáblájára: a hullámzó, de minduntalan új időszaki és történelmi rekordokat döntő üzletmenetet alapjában a mértékadó központi bankok, mindenekelőtt az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) laza pénzügypolitikája, a mennyiségi enyhítés formájában piacra döntött dollárbilliók táplálták. A kiadott pénz négyötöde ugyanis nem a még gyenge reálgazdaságba, hanem portfólió-befektetésekbe áramlott. Két hete a Fed megkezdte a mennyiségi enyhítés csekély szűkítését, de a befektetők reménykednek, hogy a dollárözön a jövő év nagy részében még kitart, és a részvényárakra gyakorolt üdvös hatását fokozatosan kiegészíthetik, illetve pótolhatják a gazdasági eredmények.
    

A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 19,60 pontos, 0,29 százalékos eséssel 6731,27 ponton zárt, 14,13 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. Idén május 22-én zárt a legmagasabban, 6840,27 ponton, ez egyszersmind a mutató történetének második legjobb napi végeredménye volt az 1999. december 30-án elért, 6930,20 pontos történelmi csúcs óta. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et. A londoni tőzsdén kedden félnapos kereskedés lesz.
    

A frankfurti DAX-30 37,23 pontos, 0,39 százalékos mínusszal 9552,16 ponton végzett, 25,48 százalékkal az év végi értéke fölött. Ezzel az évet is befejezte, kedden a piac zárva lesz. A DAX-30 legutóbb a múlt hét végén, pénteken zárt újabb történelmi csúcson, 9589,39 ponton. Idén 26-szor döntött rekordot. Tavaly 29,06 százalékkal emelkedett.
    

Párizsban a CAC-40 1,94 ponttal, 0,05 százalékkal 4275,71 pontra gyengült, 17,43 százalékkal meghaladva a múlt év végi értékét. Idén a legjobb eredményét november 28-án érte el zárásban, ez 4302,42 pont volt, a legerősebb 2008. szeptember 19-e óta is. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt. A tőzsdén kedden félnapos kereskedés lesz.

 

A milánói FTSE MIB-40 0,06 százalékot, a madridi IBEX-35 0,02 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,62 százalékot vesztett. Varsóban a WIG20 0,14 százalékkal 2400,98 pontra gyengült - ez 7,05 százalékkal rosszabb a tavaly év véginél -, a Mol 4,64 százalékkal 197,20 zlotyra zuhant, 20,93 százalékkal elmaradva a tavaly év végitől.
    

Az euró, a napközi visszaesés után, ismét 1,38 dollár fölött, 0,42 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este, és 4,69 százalékkal drágább volt, mint egy éve. Idén az április 4-i 1,2747 dollár és a múlt pénteken napközben elért 1,3894 dollár között alakult az ára. Svájci frankban, 1,22 frank fölött, 0,05 százalékkal kevesebbe került, mint vasárnap este.
    

 


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: