Emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 32 949,77 ponton, az előző hetinél 93,90 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban zárt, emelkedő forgalom mellett, kedden új történelmi csúcsot állított fel.

Emelkedett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma 55,23 milliárd forintot ért el az előző heti 44,28 milliárd forinttal szemben.
   
A vezető részvények ára vegyesen alakult, a Richter és a Magyar Telekom gyengült, a Mol és az OTP erősödött.
   
A legjobb hete az OTP-nek volt, amely 3,36 százalékkal emelkedve 8890 forinton zárt pénteken,, heti forgalma meghaladta a 19,5 milliárd forintot. A bankpapír a 2008-as válság óta nem járt ezen a szinten.
   
A Mol 0,07 százalékkal ért többet, mint egy héttel korábban, pénteken a kereskedést 21 000 forinton zárta, heti forgalma több, mint 12,6 milliárd forint volt.
   
A Magyar Telekom 1,57 százalékkal gyengült, pénteken 503 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 7,2 milliárd forintot.
   
A Richter árfolyama 3,31 százalékkal, 6274 forintra csökkent egy hét alatt, heti forgalma több mint 14,03 milliárd forint volt.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1964,88 ponton zárt pénteken, 0,53 százalékkal, 10,32 ponttal magasabban, mint egy héttel korábban.
  
Hétfőn 1,61 pontos csökkenéssel, 32 854,26 ponton zárt a BUX, az előző hét pénteki 32 855,87 pontos történelmi csúcs közelében. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Richter 0,8 százalékos csökkenése és az OTP mintegy 0,5 százalékos emelkedése nagyjából kiegyenlítette egymást. A nemzetközi piacokon kicsit nagyobb mínuszok voltak, kivéve a londoni tőzsdét, amely emelkedni tudott a font árfolyamának erősödése miatt.
   
Kedden 0,54 százalékos emelkedéssel, újabb történelmi csúcson, 33 031,53 ponton zárt a BUX, közepesnél nagyobb, 12,6 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. A Magyar Telekom bejelentésének a montenegrói leányvállalat eladásáról a nap elején nagyobb hatása volt, később azonban "elfáradt" a papír, és 1,18 százalékos emelkedéssel, 516 forinton zárt.
   
Szerdán 0,18 százalékos csökkenéssel, 32 972,20 ponton zárt a BUX, az új csúcs közelében, a részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt. A négy blue chip nem igazán mozdult egyik irányba sem. Csak a német piacon tudott egy kis emelkedés kibontakozni.
   
Csütörtökön kis mértékben, 0,02 százalékkal, 32 966,42 pontra csökkent a BUX, de így is felülteljesítő volt a régióban. A forgalom 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A nap nyertese a Mol volt, az OTP elmozdulás nélkül fejezte be a napot, míg a Richter és a Magyar Telekom mínuszban zárt.
   
Pénteken a BUX 16,65 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 32 949,77 ponton fejezte be a napot. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni, a Mol stagnált, a Richter és a Magyar Telekom pedig leértékelődött. A magyar bankpapír a válság utáni időszak legmagasabb árfolyamán, 8890 forinton zárt pénteken, a válság előtti időszakot is figyelembe véve azonban nem döntött csúcsot: történelmi maximuma, 2007. július 24-én 10 970 forint volt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: