Emelni kellene a tűzifa-támogatást?
Szűcsné Major Ildikó, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elkeserítőnek nevezte, hogy 2016 szeptembere és decembere között közel 80-an haltak meg kihűlés miatt, s közülük 27-en saját otthonukban. Ez a szám duplája az egy évvel ezelőtti azonos időszakénak - tette hozzá.
Utóbbival összefüggésben szóvá tette, hogy egyre több embernek okoz gondot a téli tüzelő beszerzése.
A jobbikos politikus a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentését javasolta és azt kérte: a kormány növelje a szociális tűzifa-támogatások keretét. A Miniszterelnökség költözésének költségeit erre kellene fordítani - mondta.
Szűcsné Major Ildikó szerint magasabb támogatások esetén kevesebben égetnének veszélyes hulladékot, azaz az intézkedés környezetkímélő is lenne. A Jobbik kormányra kerülése esetén urizálás helyett az emberek problémáinak megoldásával foglalkozna - összegzett a szóvivő.
Kapcsolódó kalkulátorok:
Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?
Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?