Érdemes még az idén bespájzolni a palackos borokból

A palackos borok ára várhatóan 8-12 százalékkal emelkedik a jövő év elején - mondta Varga Péter, az egyik legjelentősebb magyar borászat, a Varga Pincészet ügyvezető igazgatója az MTI-nek hétfőn.

A szakember közölte: az áremelésre azért kerül sor, mert a 2010-es évjárat hozama igen gyenge volt, jelentős mértékben elmaradt a vátttól. A pincészetnél úgy becsülik, az évi átlagos mintegy 3,5 millió hektoliter bor helyett 2010-ben csak 1,8-2,1 millió hektoliternyi került a szüret után a pincékbe.

 

Az ügyvezető igazgató jelezte, hogy a magyarországi fogyasztás zömét kitevő petpalackos, illetve kannás boroknál az áremelés már megtörtént. Ebben a piaci szegmensben 15-20 százalékkal emelkedtek az árak. Az okok hasonlóak, mint a palackos borok esetében.

 

A borász beszélt arról is, hogy a 2010-es alacsony termés miatt várhatóan jelentős mértékben megemelkedik az import borok mennyisége a magyar piacon. Szerinte ez meg fogja haladni az egymillió hektolitert. A magyar borfogyasztást a szakértők évente mintegy 3,2 millió hektoliterre becsülik, amelyből mintegy 0,9 millió hektoliter a palackos bor.

 

Ez 100-120 millió értékesített palackot jelent éves szinten. Az úgynevezett lédig - azaz folyó - borforgalmon belül a petpalackos borok forgalma mintegy 70 százalék. A palackos boroknál a legolcsóbb a 200 forint körüli - inkább az alatti - kategória, az alsóközép-kategóriába tartoznak a 200-400 forint közötti árú palackos borok.

 

A felsőközép-kategóriát a 400-800 forintos palackok képviselik, az 1.000 forint feletti palackos borok pedig a prémiumkategóriába tartoznak. A palackos borok átlagára ma Magyarországon 350 forint körül mozog palackonként. A petpalackos kategóriás borok literje korábban 100-150 forint között mozgott, erre jött most a nemrégiben végrehajtott 15-20 százalékos áremelés - tájékoztatott Varga Péter.

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek, a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban

Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
2026. 01. 16. 09:10
Megosztás:

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás:

Indul az Otthoni Energiatároló Program – ezt érdemes tudni a pályázatról

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program, amelynek pályázati anyagát a mai napon tette közzé Czepek Gábor villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Akkumulátor Szövetség szakmai részvételével kidolgozott program keretében a magyarországi háztartások napelemes rendszerek energiatároló egységeinek finanszírozására igényelhetnek támogatást. A program összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, amelyből háztartásonként 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet kérelmezni.
2026. 01. 16. 06:00
Megosztás:

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
2026. 01. 16. 05:30
Megosztás:

A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet - tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
2026. 01. 16. 05:00
Megosztás:

A január a legnehezebb hónap pénzügyileg a családoknak: sokan maradnak mínuszban a számlájukkal

Pénzügyi szempontból rendszerint a január a legnehezebb hónap a családoknak, hiszen karácsony előtt sokan kiköltekeznek, ráadásul a januári családtámogatási ellátások is már decemberben megérkeznek. Különösen nehéz az év első hónapja azoknak, akik áruhitet vagy személyi kölcsönt igényeltek decemberben, ezek első törlesztőrészleteit ugyanis rendszerint ugyancsak januárban vonja le a bank.
2026. 01. 16. 04:30
Megosztás:

A ciprusi soros elnökség kihívásai a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán

Az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése már most élesebb politikai vitákat vált ki, mint a korábbi költségvetési ciklusok. A dán soros elnökség költségvetési munkája feszültségekkel és nyitott konfliktusokkal zárult, a tárgyalások pedig most egy még nehezebb szakaszba lépnek, ahogy Ciprus átveszi az EU Tanácsának vezetését.
2026. 01. 16. 04:00
Megosztás:

Megjelent az új transzferár-rendelet

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új NGM rendelet több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Forvis Mazars szakértői szerint bár az új szabályozás több területen egyszerűsítést hoz, egyes előírások részletesebbé és szigorúbbá válnak, ezért az érintett adózóknak érdemes időben felkészülniük ezek alkalmazására. A rendelet 2026. január 23-án lép hatályba.
2026. 01. 16. 03:30
Megosztás:

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
2026. 01. 16. 03:00
Megosztás:

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás:

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a következő változásokat jelentette be Gulyás Gergely.
2026. 01. 16. 02:00
Megosztás:

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás:

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás: