Erősödtek a nyugat-európai értéktőzsdék

Hétfőn is erősödtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék, annak dacára, hogy a spanyol adósság újrafinanszírozásával kapcsolatban aggodalmat keltő hírek kaptak szárnyra. Ezeket azonban a spanyol kormány cáfolta.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,1 százalékos erősödés után előzetes adat szerint 1.029,59 pontig jutott. A banki papírok mellett elsősorban a bányaipari és nyersanyagipari részvények drágultak a tőzsdéken.

 

A londoni tőzsde viszonylag gyengébb szereplését az okozta, hogy a BP részvényeinek árfolyama 9,3 százalékkal esett. Ezt az a hír váltotta ki, hogy a cég igazgatósága az osztalékfizetés átmeneti felfüggesztéséről tárgyal a Mexikói-öbölben okozott olajkatasztrófa miatti pénzügyi veszteség, és a szennyezéssel kapcsolatos károk kifizetése miatt. Értesülések szerint mindaddig nem fizet ismét osztalékot a BP, amíg nem fizeti ki a károkat.

 

A kereskedés végén a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,74 százalékkal, 38,45 ponttal 5202,13 pontra nőtt, a párizsi CAC-40 mutató 1,98 százalékkal, 70,52 ponttal 3626,04 pontig emelkedett, míg a frankfurti DAX-30 index 1,28 százalékkal, 77,17 ponttal 6125,00 pontig jutott.

 

A nyugat-európai tőzsdezárások idején az északi-tengeri Brent könnyűolaj 1,63 dollárral 75,98 dollárra emelkedett. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója ekkor 1,90 dolláros növekménnyel 75,68 dollárt ért el.

 

A nyugat-európai tőzsdezárások idején egy eurót 1,2280 dolláron jegyeztek a londoni bankközi devizapiacon, ezzel az európai valuta 1,27 százalékkal erősödött előző napi, késői, 1,2126 dolláros árfolyamához képest.


A közel-keleti válság bizonytalanságai ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus

A nemzetközi turisták száma 2 százalékkal nőtt 2026 első negyedévében, a márciusi közel-keleti válság növekvő zavarai bár kissé visszavetették a forgalmat, ennek ellenére mintegy 307 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 6 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett negyedéves jelentésében.
2026. 07. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 19:00
Megosztás:

Újabb hőhullám érte el Franciaországot

Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot néhány nappal a történelmi hőhullám után.
2026. 07. 05. 18:00
Megosztás:

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten, de a kánikula nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok körül alakul és a hajnalok is frissítőek lesznek. A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 05. 17:00
Megosztás:

Sulyok Tamás: a tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
2026. 07. 05. 16:00
Megosztás:

Szakmai kerekasztalokon egyeztetnek az egészségügy megújításáról

Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja valódi párbeszédet építeni az ágazati szereplőkkel, és együtt kialakítani azokat a prioritásokat, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein - írta az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 07. 05. 15:00
Megosztás:

Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.
2026. 07. 05. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken.
2026. 07. 05. 13:00
Megosztás:

A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás: