Esztergomban legyártották a 3,5 milliomodik Suzukit

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében elkészült a 3,5 milliomodik gépkocsi, egy hibrid meghajtású Vitara modell - közölte a vállalat kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Esztergomban legyártották a 3,5 milliomodik Suzukit

Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint az esztergomi autógyár a cég harmadik legnagyobb üzeme Japán és India után. Termelésének közel 30 éve alatt Vitarából készült a legtöbb, ezt követi az SX4, majd a Suzuki első hazai gyártású autója, az első generációs Swift.
   
A hazai értékesítésen túl a vállalat a 2019-ben a legyártott közel 180 000 járművel 123 országot szolgált ki. Az itt készült járművek megtalálhatók a Dominikai Köztársaság, Guatemala, vagy a Csendes-óceán délnyugati részén található Vanuatu útjain is.
   
Az indulás évében, 1992-ben 1000 gépjárművet gyártott a vállalat, ma pedig naponta két műszakban hozzávetőlegesen 700 autó gördül le átlagosan a gyártósorról. Az első autót 3 napig gyártotta a cég, ma 1 nap alatt készül el egy jármű az esztergomi üzemben.
   
Tavaly december óta a vállalat kizárólag új, 48 Voltos ISG technológiával felszerelt Suzuki Vitara és SX4 S-CROSS modelleket készít a magyar és az uniós piacra.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.
   
A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat 2019-ben 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.
   
A Magyar Suzuki 2019-ben 185 002 esztergomi gyártású járművet értékesített 123 országban. A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt.

Hozzászólások

Közösen fejleszthetnek vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME kutatói és a Knorr-Bremse mérnökei

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a Knorr-Bremse Budapest és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. A világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója 25 millió forintos támogatási keretet biztosít a karnak, amelynek hallgatói és kutatói a jövőben részt vesznek a nemzetközi nagyvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiben. A vállalat a biztonságkritikus beágyazott rendszerek, valamint a fejlett vasúti vezetéstámogató rendszerek fejlesztésében számít leginkább az egyetem hallgatóinak és kutatóinak közreműködésére.
2020. 09. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kettészakadt a munkaerőpiac: egyes állásokra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés

Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható – hívta fel a figyelmet Baltay Kristóf, a HR-tech megoldásokat fejlesztő ChatBoss Team ügyvezetője.
2020. 09. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 472,54 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 32 677,72 ponton zárt kedden.
2020. 09. 29. 17:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújította együttműködését a GVH és a MEKH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megújította együttműködési megállapodását, a két hatóság a jövőben is szorosan együttműködik az energia- és közműpiacok megbízható, átlátható működése érdekében - közölte a két hivatal közös közleményben kedden az MTI-vel.
2020. 09. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga-Hering Zsuzsanna irányítja a Telenor újonnan alakult, digitális csatornákért felelős igazgatóságát

A koronavírus járvány alatt az ügyfelek teljeskörű digitális kiszolgálása különösen nagy hangsúlyt kapott számos iparágban. A felgyorsult piaci trendeket kiszolgáló szerepkör a Telenornál a digitális csatornák és online értékesítési területének igazgatósággá alakulását jelentette, melyet Varga-Hering Zsuzsanna irányít a jövőben. Zsuzsanna 2016 szeptemberében csatlakozott a Telenorhoz a terület osztályvezetőjeként, korábban nemzetközi és hazai kreatív kommunikációs ügynökségeknél szerzett tapasztalatot.
2020. 09. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar bankok osztályzati kilátását javította pozitívra a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását kedden a Moody's Investors Service. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
2020. 09. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére

A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy szervezet együttműködése az Impact Challenge elnevezésű projekt során. A keretre első körben november 6-ig lehet pályázni.
2020. 09. 29. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az airbnb-sek az ingatlanbiztosítással is pórul járhatnak

A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2020. 09. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta június-augusztusban

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Folytatódhat az emelkedés?

A hétfőinél jóval mérsékeltebb ütemben, de a keddi nyitásban is folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2020. 09. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2020. 09. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen 15 milliárd eurós beruházást jelentett be kínai partnereivel az elektromos autók piacán

A Volkswagen német autógyártó csaknem 15 milliárd eurós beruházást fog végrehajtani az elkövetkező négy évben kínai partnereivel az elektromos autók piacán - derül ki a vállalat kínai ágazatának hétfőn kiadott közleményéből.
2020. 09. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi könnyítésekrpl döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
2020. 09. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az élet eredetét kutatják magyar tudósok

Magyar kutatók munkájáról jelent meg összefoglaló cikk a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Review Chemistryben, amelyben a tudósok arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként keletkezett az élet.
2020. 09. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készül az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán

Csaknem 1,8 milliárd forintból, a Modern városok programban elkezdődött az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán.
2020. 09. 28. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.
2020. 09. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1217 pontos, 3,81 százalékos emelkedéssel, 33 150,26 ponton zárt hétfőn.
2020. 09. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén akár 207 útfelújítási projekt is valósulhat meg

Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben - mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 6219-es jelű, Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út Mezőfalva és Dunaújváros közötti szakaszának hétfői sárbogárdi átadóünnepségén.
2020. 09. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és közösségi kiadásokhoz történő hozzájárulása 2019-ben

A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra növekedett. A nemzeti szerencsejáték-szervező 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A számsorsjáték szegmens közel 10%-os növekedése kiemelkedő jelentőségű a stagnáló európai piaccal összehasonlításban, és jóval meghaladja az előző évek növekedési ütemét is. A vállalat 2020-as évi várható árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is elérheti a tavalyi évet.
2020. 09. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: