Írország és Spanyolország az idén kiléphet a mentőprogramból

Írország és Spanyolország is még az év vége előtt kiléphet az uniós mentőprogramból - közölte az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozása után Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a csoport elnöke hétfőn este Luxembourgban.

Írország és Spanyolország az idén kiléphet a mentőprogramból

A politikus elmondta: arról egyelőre nem döntöttek, hogy a programok végeztével a két országnak van-e szüksége bármilyen további készenléti, elővigyázatossági hitelre, és ha igen, milyen formában. Ezt a következő novemberi tanácskozáson újra elővesszük, erről akkor születhet döntés - tudatta.  A holland pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy mindkét ország költségvetési kilátásai javulnak, illetve jelentős pénzügyi konszolidáció valósult meg. Írország a következő felülvizsgálat lezárultát követően 2,3 milliárd euróhoz juthat még hozzá.

 

Portugália a jövő év közepén léphet ki a mentőprogramból, az ottani reformok is kezdenek beérni, javul a versenyképesség, a gazdaság kezd exportvezérelt egyensúlyba kerülni, de jogi és oktatási reformra még például szükség van - tette hozzá. Görögországról szólva az Eurócsoport vezetője kijelentette, hogy jelentős konszolidációs erőfeszítések történtek, Athén pedig azért küzd, hogy pozitív strukturális mérleget tudjon felmutatni. Továbbra sem nyilatkozott azonban egyértelműen arról, ami Brüsszelben hónapok óta kering a nemzetközi sajtóban, vagyis, hogy Görögországnak lesz-e még szüksége további segítségre, pénzre.

 

Decemberben-januárban mérjük majd fel, hogy van-e rés a finanszírozásban, a 2014 utáni szükségleteket pedig a jövő év folyamán értékeljük majd - közölte.  A pénzügyminiszterek áttekintették, hogyan áll a bankunió. Jeroen Dijsselbloem megemlítette, hogy heteken belül hatályba lép a közös bankfelügyelet. A bajba kerülő bankok feltőkésítésével kapcsolatban pedig megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint az eurózóna állandó mentőalapjából, az Európa Stabilitási Mechanizmusból (ESM) csak a legvégső esetben lehet majd feltőkésíteni, megmenteni bajba jutott pénzintézeteket.

 

Elsőként a magánszektor lehetőségeit és a belső forrásokat kell felmérni, ha ez a lehetőség nem elegendő, akkor az adott tagállam az állami támogatások szabályait betartva kell megoldást találjon a helyzetre, és csak ha erre nem képes, akkor vehetőek igénybe az ESM forrásai. Dijsselbloem beszélt a bankszanálási mechanizmussal kapcsolatos egyeztetések állásáról is. A bankszanálási és talpra állítási irányelv értelmében lesznek tagállami bankszanálási alapok, és egységes bankszanálási mechanizmus is létre fog jönni, amelyet a pénzügyi szektorra kivetett adókból töltenének fel. Ennek feltöltése viszont akár évekig is tarthat, addig az ESM mintegy áthidalóként léphetne közbe a szanálási alap helyett, amely viszont utólag szedné be a bankszektortól a szanálásra fordított forrásokat - magyarázta Jeroen Dijsselbloem.
    

 

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa is arról beszélt, hogy a bajba jutott bankok megmentésénél világos sorrendet kell felállítani azzal kapcsolatban, hogy a különböző forrásokat mikor és hogyan lehet bevonni a pénzintézet talpra állításába. "Az adófizetőket meg kell kímélni, a pénzügyi stabilitást pedig meg kell őrizni" - szögezte le Rehn, aki egyetértett Dijsselbloemmal abban, hogy elsőként a tulajdonnal rendelkező magánbefektetők, részvényesek és a hátrasorolt követelésekkel rendelkező hitelezők, kötvényesek forrásait kell felhasználni a pénzintézet megmentésekor.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: