Euróövezeti csúcsot javasol az uniós elnök Görögország miatt

Az euróövezethez tartozó 16 ország vezetőinek találkozóját szeretné megrendezni csütörtökön Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke Görögország helyzetének megvitatására. (MTI)

Az EU 27 tagországának állam- és kormányfői csütörtökön Brüsszelben találkoznak a következő tízéves gazdasági EU-stratégia (EU 2020) és más témák megvitatására. Van Rompuy - szóvivőjének keddi brüsszeli közlése szerint - azt szeretné, ha az eurózóna állam- és kormányfői ezt megelőzően külön beszélnék meg a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország segítésére vonatkozó terveket.

 

Az uniós elnök kezdeményezése a jelek szerint annak elkerülését célozza, hogy a rendes kormányfői értekezlet ismét "görög csúcsba" menjen át, amint az az előző, február eleji találkozóval történt. Egy korábbi hasonló találkozó ugyanakkor neheztelést váltott ki néhány, az övezethez nem tartozó tagállamban, amelynek illetékesei attól tartottak, hogy a külön megbeszélés megosztottsághoz vezethet a tagországok között.

 

A legutóbbi napokban nyilvánosságot látott nyilatkozatok szerint az euróövezeti államok többsége hajlandó lenne arra, hogy az unió dolgozzon ki egy mechanizmust Görögország támogatására, amelyet Athén azonnal igénybe vehetne, ha úgy ítélnék meg, hogy szükség van rá (Görögország mindmáig azt állítja, hogy nem készül uniós segítség kérelmezésére).

 

A vezető tagállamok közé tartozó Németország azonban egyelőre határozottan elzárkózik ettől, és ezzel az álláspontjával kérdésessé tette, hogy születhet-e elvi megállapodás a témáról a mostani találkozón. A tagországok vezetőinek írt meghívólevelében Van Rompuy egyértelművé tette, hogy a 27 államos uniós csúcsértekezletet elsősorban az EU 2020 stratégia és klímaügyek megvitatására szánja, bár a csütörtöki munkavacsora alatt a gazdaságpolitikai koordinációval és az államháztartás fenntarthatóságával foglalkozó eszmecserére is lesz lehetőség.

 

Diplomáciai források kedd este azt mondták az AFP francia hírügynökségnek, hogy az euróövezet országai közel kerültek a megállapodáshoz a Görögországot segítő mechanizmusról. A kompromisszum kidolgozásában német illetékesek is részt vettek. A megállapodásnak állítólag az a lényege, hogy Berlin elfogad egy közös uniós mechanizmust, de csak egy csomag részeként, és a csomagban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének is helyet kell kapnia.

 

A kompromisszum része az is, hogy a jövőben módosítják az euróövezeti pénzügyi fegyelemre vonatkozó szabályozást, amely könnyebben tesz majd lehetővé szankciókat a fegyelmet túlzottan lazító tagállamok ellen. E forrás szerint a megállapodást csütörtökön, az euróövezeti országok vezetőinek találkozóján véglegesíthetik.

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás:

A USDD stabilcoin működése: hogyan próbál stabil digitális dollár lenni a kriptovilágban?

A kriptovaluták világában sokan először a Bitcoinról vagy az Ethereumról hallanak, pedig a mindennapi használat szempontjából legalább ennyire fontosak az úgynevezett stabilcoinok. Ezek olyan digitális eszközök, amelyeknek az a céljuk, hogy nagyjából állandó értéket tartsanak, jellemzően az amerikai dollárhoz kötve. A USDD is ebbe a kategóriába tartozik, de a háttérben működő logikája, a fedezeti rendszere, a több láncon való használhatósága és a decentralizációra épített narratívája miatt külön figyelmet érdemel. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, mit jelent a USDD, hogyan működik, mire használható, miben más, mint a legismertebb stabilcoinok, és milyen előnyökkel, illetve kockázatokkal kell számolni vele kapcsolatban.
2026. 04. 08. 12:00
Megosztás:

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás: