Európa: Alacsony kamatok és stabilabb mérlegek

Pozitívan ítélik meg az előttünk álló évet a Fidelity International Európával foglalkozó elemzői. Bár a könnyebben terjeszthető Covid-19 mutánsok megjelenése sok ágazatban késlelteti a gazdasági tevékenység megélénkülését, így januárban a havi mutatók és a vállalatvezetők hangulata is visszafogott volt, a konszenzusos nézet szerint az év második fele sokkal kedvezőbb lesz majd. Az elemzők arra számítanak, hogy a vakcinák megjelenésével és az átoltottság növekedésével a Covidhoz kapcsolódó korlátozásokat enyhíteni fogják, és a bizalom is visszatér majd, ahogy a lakosság visszanyeri a mozgásszabadságát.

Európa: Alacsony kamatok és stabilabb mérlegek

Előfordulhat, hogy a 2021-es keresletnövekedés túlszárnyalja majd a várakozásokat, ahogy a dolgok visszatérnek a normál kerékvágásba az európai ruházati és luxuscikkekkel foglalkozó egyik Fidelity elemzők szerint. Az általa vizsgált cégeket eddig kellemes meglepetésként érte a luxuscikkek iránti kereslet helyreállása és a kínai kereslet mértéke.

Az elemzők kétharmada az összesített adósságállomány szintjének csökkenésére számít – ez nagyobb arány, mint bármely más régióban. 2020-ban számos vállalat arra használta ki az alacsonyabb finanszírozási költségekben és a kedvező szabályozói környezetben rejlő előnyöket, hogy túl- vagy előre finanszírozta a működését. A stabilabb mérlegek, az alacsony kamatlábak és a kedvezőbb kilátások előkészítik a terepet a járvány idején elhalasztott M&A-tranzakciók számára.

„Az ágazatban már a járványt megelőzően is nagy különbség volt a nyertesek és a vesztesek között” – tette hozzá a fent idézett, ruházati és luxuscikkekkel foglalkozó elemző. „A válság hatására a szakadék tovább szélesedett: a nyertesek még erősebbe, még stabilabb mérleggel lábaltak ki a járványból, és ezt a helyzetüket várakozásaim szerint 2021-ben vállalatfelvásárlásokra fogják használni.”

„A geopolitikai kockázatok továbbra is gátat vetnek a beruházási tervek megvalósításának. Az európai vállalatokkal foglalkozó elemzőink 44%-a arra számít, hogy a geopolitika erre negatív hatással lesz az idén, ami Kínán kívül az összes régió között a legmagasabb arány, és alig alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a Brexit körüli bizonytalanságokat a közelmúltban sikerült véglegesen rendezni. Számos európai vállalatnak nemzetközi vevőköre van, és e hatás megítélésekor sok elemző az USA és Kína közötti feszültséget jelöli meg fő okként”- mondta el Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

Hozzászólások

Egyre rondább a vírus Ukrajnában

Ukrajnában péntekre tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem nyolc és félezer, a megelőző napinál csaknem 2400-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok és a kórházba kerültek száma is megint magas lett.
2021. 05. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Románia 7 millió lej adózás utáni nyereséget ért el

Az OTP Bank Románia 7 millió lej (1 lej=72,78 forint) konszolidált adózás utáni nyereséget ért el az első negyedévben, ami jelentős javulás az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor a koronavírus-járvány miatt a kockázati költségek 48 millió lejes emelkedése 11 millió lej veszteséget eredményezett - közölte pénteken a bank.
2021. 05. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban szabadon lehet utazni a tartományok között

Spanyolországban vasárnaptól ismét bárki szabadon utazhat a tartományok között, miután lejár a koronavírus-járvány miatt tavaly október vége óta érvényben lévő szükségállapot.
2021. 05. 08. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Csehországban

Áprilisban 4,1 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a márciusi 4,2 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2021. 05. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a szakértők szerint.
2021. 05. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a fertőzöttek száma Horvátországban

Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdik a pénteket az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 05. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: sikeres integráció Szerbiában – cél a piacvezető pozíció

OTP banka Srbija néven a mai napon megkezdte működését a szerb bankpiacon az az új, integrált bank, amely az OTP Csoport két leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mintegy 19 hónapig tartó integrációjának eredményeként jött létre. Az új, integrált bank rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel a szerbiai hitelezési piacon, valamint 5,6 milliárd eurós mérlegfőösszegével a második legnagyobb banknak számít.
2021. 05. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd magára találni a magyar ipar

A bázishatás miatt komoly növekedéssel zárta a márciust a magyar ipar. A jelenlegi kilátások alapján az idén akár a 10 százalékos bővülés is sem kizárt.
2021. 05. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővül az oltásra jogosultak köre Franciaországban

Franciaországban május 10-től minden legalább 50 éves jogosult a koronavírus-elleni oltásra, és a nap végén megmaradó adagokat május 12-től korhatár nélkül bárki igényelheti - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron államfő az oltási kampány további gyorsítása céljából.
2021. 05. 07. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Engedélyezték a Szputnyik Light vakcinát Oroszországban

Oroszországban hivatalosan engedélyezték a Szputnyik Light vakcina használatát - közölte csütörtökön az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). Vlagyimir Putyin elnök jelezte: Moszkva kész támogatni a vakcinák szabadalomvédelmének feloldását.
2021. 05. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorított az angol jegybank, meg nem is

Az erős gazdasági kilátásoknak köszönhetően a Bank of England mai kamatdöntő ülése során úgy határozott, hogy május 10 és augusztus 9 között a jelenlegi heti 4,4 milliárd font helyett 3,4 milliárdra csökkenti állampapírvásárlási programjának ütemét.
2021. 05. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárták a napot a tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az angol jegybank új pénzügypolitikai jelentésére figyeltek.
2021. 05. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladhatja a 7 százalékot a brit gazdaság idei növekedési üteme

Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését csütörtökön a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások folyamatos enyhítésével indokolva a módosítást.
2021. 05. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint gyorsult a fertőzés terjedése Ukrajnában

Ukrajnában csütörtökre megint gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint hatezer, a megelőző napinál csaknem 3500-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma is több mint kétszer annyi lett, mint a megelőző napokban.
2021. 05. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai tőzsdék többsége pluszban nyitott

Vegyesen alakultak a főbb árfolyamindexek az európai tőzsdék csütörtöki nyitásakor. A piacok többsége indexemelkedéssel kezdett.
2021. 05. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a járvány-sokkot

Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások - áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzetértékelésében.
2021. 05. 06. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország többet költene klímavédelemre

A következő nemzedékek szabadságjogainak biztosításáért megemeli az éghajlatváltozás megfékezésére tett vállalásait a német szövetségi kormány, a koalíciós pártok szerdán ismertetett megállapodása szerint 2030-ra nem 55, hanem 65 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest.
2021. 05. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A robotpilóta üzemmód helyett a rugalmasság az üzleti működés kulcsa

Ha valamikor, akkor a járványidőszak különösen rávilágított arra, hogy a sikeres üzleti működéshez nem elég a robotpilóta üzemmód. Ahhoz, hogy a szervezet megfelelően tudjon reagálni a jelenkori kihívásokra tudatosságra van szükség, mind emberi, mind pedig digitális viszonylatban. A Liferay szoftvervállalat a szervezeti kultúra- és vezetésfejlesztéssel foglalkozó FranklinCovey Magyarországgal közösen olyan tudásmegosztó kihívást állított össze, amely a pandémiás vagy más nem várt helyzetben a vállalati és személyes vezetői kompetenciák fejlesztéséhez adhat válaszokat. A változáskezelés egyik legfontosabb alappillére a szervezet felépítése, a humánerőforrás, valamint az infrastruktúra hármasának rugalmas alakítása jelentette, derül ki a válaszokból.
2021. 05. 06. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzjutalom jár az oltásért! De nem nálunk..

Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
2021. 05. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: