Ezt hozta a magas benzinár!

A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.

Szakemberek szerint az adatokból csak néhány hónap múlva derül ki, hogy az utasszám alakulásában bekövetkezett kedvező tendencia tartós lesz-e. Az üzemanyagárak januárban többször is csúcsot döntöttek, a Mol január 18-án bruttó 4 és 6 forinttal emelte a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, akkor ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el, a benzin átlagára 426-428 forintra, a gázolajé pedig 449 forintra nőtt. (Január vége óta a Mol többször mérsékelte az árakat, a legutóbbi csökkentéssel a gázolaj átlagára 431 forint, a benziné 418-420 forint lett.)

 

A Kisalföld Volán januári utasszáma 1,2 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábban, de a képet árnyalja, hogy bizonyos bérletfajtákból kevesebb fogyott, mint 2011 első hónapjában, bár a cég vezetője szerint nem ítélhető meg egyértelműen, hogy a benzinár-emelkedés, a szélsőséges hideg vagy az Audi győri gyárbővítése a bővülés oka. A Veszprém megyében működő három Volán-társaságnál minimális mértékben ugyan, de nőtt az utaslétszám: főként a helyközi járatokra igaz ez.

 

 

A Bakony Volán Zrt. négy településen fenntartott helyi járatain 7,8 százalékkal csökkent az utaslétszám, ugyanakkor a helyközi járatokon, minimálisan, 1,8 százalékkal nőtt az utasforgalom. Az utasforgalom minimális mértékben, 0,6 százalékkal nőtt januárban a Kapos Volánnál, a cégnél hangsúlyozták: egy hónap alapján nehéz megítélni a befolyásoló tényezőket, mert míg a 2000-es évek elején egy drasztikus üzemanyagár-emelés után azonnal érezhető volt az utasforgalom növekedése, ezt most nem tapasztalták. Tolna megyében a Gemenc Volán Zrt.-nél a helyi közlekedésben a menetjeggyel, a helyközi közlekedésben a bérlettel utazók számának emelkedéséről számoltak be.

 

A helyi közlekedésben a menetjeggyel utazók száma 5,7 százalékkal nőtt, a helyközi járatokon a bérletes utasok száma is magasabb volt a korábbinál. A Zala Volán helyközi járatain egy százalékkal nőtt az idén januárban az utasforgalom tavaly januárhoz képest, a helyi járatokon pedig megállt az évek óta tapasztalt csökkenés. A társaságnál úgy látják, hogy az utasok számának kismértékű emelkedése összefügg az emelkedő benzinárakkal. A Vasi Volánnál is úgy látták, hogy az utóbbi években tapasztalt utasforgalom csökkenés részben a magas üzemanyagáraknak köszönhetően megállt.

 

A társaság tavaly, illetve 2012 januárjában a bázisához viszonyítva 1-1,5 százalékos utasforgalom növekedést ért el. Néhány százalékos emelkedést tapasztaltak utasszámban a Nógrád Volánnál januárban, a változás mértéke nem tett szükségessé a kapacitásbővítést, mivel járataik jellemzően szabad szállítási kapacitással közlekednek. Vegyesen alakul a forgalom a Szabolcs Volánnál, ahol a januárban a forgalom, a helyi járatokon 2 százalékkal csökkent, a helyközieken 1 százalékkal növekedett. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy két járat útvonalát meghosszabbították - mondták a cégnél.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a halmozottan hátrányos, magas munkanélküliséggel rendelkező kistérségekben nem érezhető utasforgalom emelkedés, míg Miskolc térségében januárban mintegy 1 százalékkal nőtt az utasforgalom. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) nem tapasztalt növekedést. Minimális növekedés volt az Alba Volánnál Székesfehérváron és a környező helyi járatokon, viszont Dunaújvárosban csökkent az utaslétszám januárban. A társaságnál arra hívták fel a figyelmet, hogy az utaslétszám alakulásáról pontosabb következtetéseket 1-2 hónap múlva lehet levonni.

 

Tatabányán a helyi közlekedésben volt szükség többletkapacitás beállítására januárban a reggeli csúcsidőben, a Vértes Volánnál úgy számolnak, hogy 2012-ben az utasforgalom 1-2 százalékkal nőni fog. A magas benzinárak miatt nem tapasztalt számottevő forgalomnövekedés Pest megyei járatain a Volánbusz Zrt., az elővárosi forgalomban ugyan a megszokottnál többen utaztak, de ez sehol sem érte el a 3 százalékos növekedést. A Körös Volán úgy értékelte, nincs szoros összefüggés az utasok száma és az üzemanyagárak között Békés megyében, ahol 2012 januárban az előzetes adatok szerint az utasszám 38 ezerrel volt kevesebb volt, mint 2011 januárban.

 

A helyi és a helyközi járatokon közlekedők száma a megyében évek óta stagnál. A Kunság Volánnál úgy látták, hogy Kecskemét agglomerációjában az utasszámnövekedés a Mercedes gyár munkavállalói létszámának emelkedésével függ össze. A bajai székhelyű Bács Volánnál minimális utasszám növekedést mértek, és ez nemcsak a magas üzemanyagáraknak, hanem az új menetrendben biztosított kedvezőbb lehetőségeknek is betudható - közölték. Nem nőtt a szokásosnál jobban az utasforgalom Jász-Nagykun-Szolnok megyében, sőt januárban a bázisidőszakhoz képest az eladott jegyeket és bérleteket tekintve inkább minimális csökkenés tapasztaltak a helyi és a helyközi közlekedésben. Csökkenést mért a helyközi járatokon a Pannon Volán, a társaság a helyközi közlekedésben januárban mintegy 1,6 milliós utasforgalmat bonyolított le, 1,5 százalékkal kevesebbet, mint 2011 első hónapjában. A bérletes utazások száma 3,7 százalékkal csökkent, míg a menetjegyeseké 4,7 százalékkal nőtt. (MTI)


Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás: