Felforgató technológiák hullámain szörfölhetnek az új sikercégek

A technológia nyomán átalakuló mindennapok, az életünk számos területét meghatározó és átalakító innovációk, valamint mindennek a gazdaságra és az urbanizációra való hatása voltak a fő témák a 21. MENTA Konferencián. A konferencia programjában kapott helyet a Gyurós Tibor Díjátadó Gála is, ahol egy repülőgép pilóták számára kifejlesztett navigációs segítség mellett a rekordidő alatt üzembe állított e- útdíj rendszer és Magyarország egyik vezető IT biztonsági szoftverfejlesztő vállalata is bekerült az elmúlt év legjobb IKT teljesítményei közé.

Felforgató technológiák hullámain szörfölhetnek az új sikercégek

A szeptember 17- 18 között megrendezett konferencia célja, hogy alkalmat teremtsen az infokommunikációs szakma és gazdasági, kormányzati környezetének képviselői számára arra, hogy kellemes baráti körülmények között osszák meg véleményüket egymással a szakma fejlődését érintő aktuális kérdésekben.


Az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által szervezett Konferencián elismert szakemberek az iparágért felelős állami szereplők bemutatása mellett az ágazati stratégia, az IKT trendek és a jövőkutatás, valamint a köznevelés, a felsőoktatás, a szakképzés problematikája mellett a diszruptív technológiák hatásairól is beszélgettek, melyek hatással vannak egész életünkre.

 

Nagy érdeklődésre tartott számot a beszélgetés azokról a diszruptív, vagyis a megszokott modelleket megzavaró, felforgató technológiákról, melyek mára meghatározzák a mindennapjainkat. „A klasszikus üzleti modelleket erős kihívás elé állítja a startup és innovációs kultúra terjedése. A telekommunikáció, elektronika és IKT szektor szereplői közül bárki kerülhet a nyertesek vagy a vesztesek oldalára is. Ha nem beszélünk róla, a világ akkor is átalakul.” – hangzott el a téma kapcsán.


Többek között a munkaerő piac sem marad érintetlen a technológiai fejlődés nyomán, hiszen új feladatok, funkciók, munkahely-típusok jönnek létre, miközben teljes szakmák szűnnek meg, válnak feleslegessé. A történelem során soha nem volt ilyen éles és hirtelen átalakulás, ez rengeteg lehetőséget jelent szakembereknek, vállalatoknak, egész országoknak. Csapdába eshetnek azonban azok, akik nem képesek jó időben lépni, átfordulni, de kritikus probléma, hogy a vállalatok nagy része Magyarországon, de a világ más országaiban sem képesek elegendő megfelelően képzett munkaerőt találni.

 

Az informatikus munkaerőhiány már egy állandó és köztudott problémája a fejlett világnak. Nem magyar sajátosságról beszélünk, hanem egy globális problémáról. A kérdés, hogy melyik ország mennyire tud kívánatos maradni a szakemberek számára, hogyan lehetséges a korábbi generációban beragadt szakértők átképzése, hogyan lehet utat vágni a jelen iparágai felé.” – fogalmazták meg a beszélgetésen résztvevő szakemberek.

A felvetett problémákkal kapcsolatban is reménykeltőek azok a projektek, ötletek, vállalkozások, amik minden nehézség ellenére sikeresen törték át kereteiket. A Gyúrós Tibor nevével fémjelzett év IKT innovációja, az év IKT mendzsere és az év IKT projektje díjak egyaránt olyan jelöltekhez kerültek, akik példaképként állhatnak a magyar IT piac, de a teljes társadalom előtt is.

 


Az év IKT ötlete/innovációja kategória győztese Maróy Ákos lett, aki az Aero Glass egy Augmented Reality technológiát megvalósító navigációs segítséggel pályázott. A verseny nagyon szoros volt, sokáig az innovatív mobil fizetési rendszert kínáló Barionnal állt holtversenyben. Végül a repülőgép-pilótáknak szánt találmány került ki győztesen, mely lehetővé teszi használói számára, hogy bármely irányba nézve mindig a helyzetükkel kapcsolatos, a nézett irányban fontos információt kapjanak 3D-helyesen megjelenítve. A kijelzők sajátossága, hogy a felhasználó a fején viseli, miközben az aktuális látótérbe képes információt megjeleníteni és azt a valós nézetre „rárajzolni”, azaz kiterjeszteni a valóságot, amit a kijelző viselője lát.

 

2014 IKT projektje díjat az i- Cell Mobilsoft Zrt. nyerte a HU-GO e-útdíj rendszer létrehozásával és bevezetésével, a díjat a cég operatív igazgatója, Farkas Károly vette át.  A HU- GO az első nyílt platformú útdíjrendszer a világon, amely képes szabványos interfészek használatával biztosítani független eszközökön keresztül az útvonalkövetést, miközben egyszeri útdíj jegyek vásárlására is lehetőség van. A 2,5 hónapos rekordgyorsasággal életre kelő rendszer ugyan nem indult zökkenőmentesen, a hibákat azonban hamar orvosolták. A bevételi oldalon az elvárások teljesültek, a beruházási költség bőven megtérült és a költségvetés folyamatosan hozzáférhet egy eddig technikai korlátok miatt nem beszedhető bevételhez.

 

Az év menedzsere az infokommunikációban díjat Györkő Zoltán, a BalaBit IT Kft. ügyvezető igazgatója vehette át. Györkő Magyarország vezető IT biztonsági szoftverfejlesztő vállalatát irányítja. Az elmúlt két évben 60 százalékkal nőtt a vállalat árbevétele és új kereskedelmi képviseletet hoztak létre Londonban. A legnagyobb sikere azonban annak a közel másfél éves projektnek a végrehajtása volt, mely eredményeként átalakította és felkészítette a szervezetet egy jelentős nemzetközi tőkebevonásra. Az eredmény egy 8 millió dollár értékű tőkebefektetés, ami a cég számára az amerikai és egyéb fontos piacokon való terjeszkedés lehetőségét biztosítja.


Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás: