Fellendülés várható a magyar cégpiacon?

Bár a vezérigazgatók világszerte úgy érzik, hogy az idei év számos aggodalomra okot adó fejleményt tartogat, saját cégük, illetve a világgazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatban ismét bizakodóak.

Fellendülés várható a magyar cégpiacon?

A PwC 20. Globális Vezérigazgató Felmérésének eredményei szerint a vezérigazgatók 38%-a (2016-ban 35%-a) nagyon bizakodó cége bevételeinek növekedési kilátásait illetően az elkövetkező 12 hónapra nézve, míg 29%-uk (2016-ban 27%) arra számít, hogy a világgazdaság növekedése 2017-ben gyorsulni fog. 

 

A davosi Világgazdasági Fórumon nyilvánosságra hozott eredmények azt mutatják, hogy noha a cégvezetők bizakodóbbak a kilátásokat illetően, továbbra is jelentős körükben az aggodalom a gazdasági bizonytalanság (82%), a túlszabályozás (80%), és az alapvető fontosságú szakemberek rendelkezésre állása miatt. Fokozódik továbbá a protekcionizmus miatti aggodalom: világszerte a vezérigazgatók 59%-a, az egyesült államokbeli és mexikói cégvezetők 64%-a aggódik emiatt.

 

A vezérigazgatók értékelik a globalizáció előnyeit a tőke, a személyek, az áruk és az információ szabad áramlásának elősegítése szempontjából, ugyanakkor megkérdőjelezik, hogy volt-e bármilyen pozitív hatása a gazdagok és a szegények közötti szakadék csökkentésében, illetve a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. Ezzel szemben az 1998-ban lebonyolított első PwC Vezérigazgató Felmérés eredményei szerint a cégvezetők akkor még pozitívan gondolkodtak a globalizációról.

 

„A viharos 2016-os év ellenére a vezérigazgatók egyre bizakodóbbá válnak, noha csak lassan és messze elmaradva a 2007-ben mért szinttől. A cégvezetők optimizmusa világszerte nő, ideértve az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat is, ahol a vezérigazgatók a Brexittel, illetve a Trump-kormányzattal kapcsolatos negatív előrejelzések ellenére is bizakodóbbak cégük bevételeinek idei növekedési kilátásait illetően. Ez a hangulat máshol is megfigyelhető: tavalyhoz képest világszerte több cégvezető tervez beruházásokat az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban” – mondja Bob Moritz, a PwC globális vezetője. 

 

„Bár a vezérigazgatók a növekedési lehetőségeket illetően bizakodóbbak, a felmérés szerint 2017-tel kapcsolatban három dolog foglalkoztatja őket leginkább: a digitális világ kihívásainak megfelelő munkaerőt biztosító HR- és technológiai stratégia; a cégeikbe vetett bizalom megőrzése egy egyre inkább virtuális interakciókra épülő világban; és a globalizáció előnyeinek minél szélesebb körű kiterjesztése, még több társadalmi szerepvállalás és megoldásra törekvő együttműködés révén.”

 

Nő a bevételek növekedésére vonatkozó optimizmus 

2016-hoz képest a vezérigazgatók a világ szinte valamennyi jelentős országában bizakodóbbak saját cégük idei növekedési kilátásait illetően, leginkább Indiában (71%), Brazíliában (57%) – ahol a bizakodók aránya a tavalyi kétszeresére nőtt –, Ausztráliában (43%), valamint az Egyesült Királyságban (41%). Kínában 11 százalékponttal 35%-ra, az Egyesült Államokban 6 százalékponttal 39%-ra, Németországban 3 százalékponttal 31%-ra, Svájcban pedig több mint a duplájára, 34%-ra emelkedett a bizakodó cégvezetők aránya.

 

A trend alól csak Spanyolország, Mexikó és Japán jelent kivételt, ahol a bizakodó cégvezetők aránya csökkent, különösen Japánban, ahol a 2016-os 28%-ról 14%-ra esett vissza.

 

A növekedés forrásaként a vezérigazgatók több mint háromnegyede (79%) az organikus növekedést jelölte meg, míg 41%-uk idén új fúziós és felvásárlási tranzakciókat tervez, közel negyedük (23%) pedig az új lehetőségek kihasználása érdekében cége innovációs képességeit kívánja erősíteni.

 

Hol keresik a vezérigazgatók a növekedés lehetőségeit? 

A PwC első – 20 évvel ezelőtti - Globális Vezérigazgató Felmérése alapján a feltörekvő piacok – ideértve Kínát és Indiát – biztos befutónak tűntek. Azonban a piacok változékonysága, melyet súlyosbított a deviza-volatilitás, arra késztette a cégvezetőket, hogy szélesítsék a beruházási célországok körét. Idei felmérésünk szerint a befektetők körében egyre kedveltebb az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság, míg Brazília, India, Oroszország és Argentína iránt a korábbi évekhez képest csökkent a lelkesedés.

 

A megkérdezett cégvezetők szerint a növekedés szempontjából legfontosabb országok az Egyesült Államok (1), Kína (2), Németország (3), az Egyesült Királyság (4) és Japán (5). Az Egyesült Királyság mint növekedési célpont egyre népszerűbb az egyesült államokbeli (+4%), a kínai (+11%), a németországi (+8%) és a svájci (+25%) cégvezetők körében. 

 

A vezérigazgatók cégük növekedési kilátásait illetően a következő 12 hónapra nézve Sanghajt, New Yorkot, Londont és Pekinget tartják a legfontosabb városoknak. 

 

Globalizáció 

A vezetők 58%-a vélekedik úgy, hogy a globalizációt és a fokozódó protekcionizmust nehezebb lett egyensúlyban tartani. Ezzel kapcsolatos aggályaik ellentétben állnak az első PwC Vezérigazgató Felmérés során vallott nézeteikkel, melyek szerint „a globális vállalatok jellemzően a szükséges mértékű szabadsággal rendelkeznek a kereskedelem terén”.

 

Az elmúlt húsz évben a vezérigazgatók nagyrészt pozitívan nyilatkoztak a globalizáció által a tőke, az áruk és a személyek szabad áramlására gyakorolt hatásról. Az idei felmérés résztvevői azonban kételkednek abban, hogy a globalizáció mérsékelte volna a klímaváltozás hatásait vagy csökkentette volna a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. Ez összecseng a PwC megbízásából 22 országban több mint 5000 fő részvételével végzett külön közvélemény-kutatás eredményével.

 

A vezérigazgatók 60%-os arányához képest a közvélemény-kutatásban részt vevők közül csupán 38% vélekedett úgy, hogy a globalizáció nagyrészt pozitívan befolyásolta a tőke, a személyek, az áruk és az információk szabad áramlását. A közvélemény-kutatás résztvevőinek csaknem kétharmada (64%), a cégvezetőknek pedig több mint háromnegyede (76%) gondolja úgy, hogy a globalizáció hozzájárult a teljes és méltányos foglalkoztatáshoz. A közvélemény az üzleti vezetőknél alacsonyabb arányban van meggyőződve arról is, hogy a globalizáció nagymértékben elősegítette a szakképzett és iskolázott munkaerő rendelkezésre állását (közvélemény: 29%, cégvezetők: 37%).

 

„A közvéleményben érezhető elégedetlenség erodálhatja a hosszú távon fenntartható teljesítményhez szükséges bizalmat. Az igazi kihívás azonban nem abban rejlik, hogy a cégvezetők hogyan irányítják cégeiket, hanem abban, hogy mélyebb, kölcsönös kapcsolatot legyenek képesek kiépíteni az érintettekkel, vevőikkel, alkalmazottaikkal és a nyilvánossággal. A potenciális elégedetlenség vagy egy adott vélekedés mélyebb okainak megértése jelenti a kritikus első lépést afelé, hogy az üzleti élet által a társadalom számára biztosított előnyöket kommunikálni tudjuk. Sokat veszíthetünk, ha nem sikerül elérnünk a széles körre kiterjedő globális növekedést” - állapította meg Bob Moritz. 

 

Technológia és bizalom 

A cégvezetők szerint a technológia tagadhatatlanul hatást gyakorol a vállalkozás hírnevére, a készségekre és a toborzásra, a versenyre és a növekedésre. Majdnem negyedük (23%) vélekedik úgy, hogy a technológia a következő öt évben teljes mértékben át fogja rajzolni a versenyt az ágazatukban.

 

A fokozódóan digitális világban a technológia új dinamikát hozott létre a vállalkozások és a vásárlók között, ami mindkét fél számára óriási előnyöket jelent. A cégvezetők 69%-a számol be azonban arról, hogy ebben a környezetben nehezebb megszerezni és megtartani az emberek bizalmát, és 87% véli úgy, hogy a közösségi média használatából származó kockázatok miatt csökkenhet az ágazatukba vetett bizalom szintje. A válaszadók 91%-a egyetért abban, hogy az adatvédelmi és etikai kérdések a következő öt évben hatással lehetnek a szervezeteik iránti bizalomra.

 

Húsz évvel ezelőtt a cégvezetők üzleti szempontból nem foglalkoztak kiemelten a bizalommal. Tizenöt évvel ezelőtt a vezérigazgatók csupán 12%-a gondolta azt, hogy a társadalom cégek iránti bizalma erősen visszaesett. Idén a válaszadók 58%-át nyugtalanítja az, hogy a vállalkozásukba vetett bizalom hiánya gátolni fogja a cégük növekedését. Ez az arány 2013-ban 37% volt.

 

Miután több nagyobb cégnél komoly technológiai és biztonsági problémák merültek fel, nem meglepő, hogy a vezérigazgatók a számítógépes biztonságra és a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírások megszegését, valamint az informatikai zavarokat említik első három helyen az érintettek bizalmát a technológia oldaláról veszélyeztető tényezők között.

 

„A cégvezetők várakozásai szerint a digitális korban nehezebb lesz megtartani a bizalmat. A versenyelőny pedig azokat illeti majd, akik leginkább képesek lesznek a technológia kiaknázására és emellett bizalmon alapuló, folyamatos kapcsolatot képesek fenntartani az érintettekkel” – tette hozzá Bob Moritz.

 

Készségek és munkahelyek 

Húsz év alatt több mint kétszeresére nőtt a készségekkel kapcsolatban aggódók aránya (1998-ban a cégvezetők 31%-a, míg 2017-ben 77%-a aggódott emiatt). A humántőkét a cégek a három legfontosabb üzleti prioritás egyikeként kezelik, és a jövőben szükségessé váló készségek rendelkezésre állását a befogadó és sokszínű munkahely kialakítása, valamint a mobilitást szolgáló stratégiák révén igyekeznek biztosítani. A megfelelő készségek rendelkezésre állása miatt az üzleti vezetők több mint háromnegyede (77%-a) aggódik. Ez a kérdés legnagyobb arányban az afrikai (80%) és az ázsiai csendes-óceáni térségbeli vezetőket (82%) nyugtalanítja. 

 

A vezérigazgatók több mint fele (a 2016. évi 48%-kal szemben 52%) tervez létszámbővítést a következő egy évben. A munkaerő-felvétel vonatkozásában leginkább az Egyesült Királyság (63%), Kína (60%), India (67%) és Kanada (64%) vállalatvezetői tűztek ki ambiciózus célokat. Az egyes ágazatokat tekintve a legnagyobb létszámbővítést az eszközkezelés (64%), az egészségügyi ellátás (64%) és a technológia (59%) területén működő cégek vezetői, a legkisebb mértékűt (32%) pedig a kormányzat és állami szektor vezetői tervezik. 

 

A felmérésben részt vevő üzleti vezetők csupán 16%-a tervezi teljes munkaerő-állományának csökkentését, és a vezérigazgatók szerint ezen munkakörök 80%-át valamilyen módon érinteni fogja a technológiahasználat, illetve az automatizálás hatása. A kanadai (100%), egyesült államokbeli (95%), németországi (93%), ausztrál (92%) és brazil (91%) vezetők a technológiát tekintik a legerősebb befolyásoló tényezőnek.

 

A megkérdezett üzleti vezetők több mint fele (52%-a) már vizsgálja az emberek és gépek együttműködésének előnyeit, ötből két vezető (39%) pedig számításba veszi a mesterséges intelligenciát a jövőben szükségessé váló készségek felmérése során. 

 

Mivel a gyors technológiai változás a cégvezetők 70%-a számára jelent aggályt, nem meglepő, hogy a legértékesebb készségek közé a kreativitást és innovációt, a vezető szerepet és az érzelmi intelligenciát sorolják, és hogy nehézséget jelent az ilyen készségekkel rendelkező munkavállalók felkutatása. Az üzleti vezetők több mint fele a munkaerő-felvétel során fontos szerepet tulajdonít a digitális és „STEM” (Science, Technology, Engineering and Mathematics) készségeknek. 

 

Bob Moritz, a PwC globális vezetője a következőket nyilatkozta: 

 

„A cégvezetők attól tartanak, hogy a fő készségek terén jelentkező hiányosságok hátrányosan befolyásolják a cégük növekedési lehetőségeit, jelentőségét és fenntarthatóságát. A készségek közül a személyes szociális készségeket értékelik leginkább. Az innováció és a kapcsolatépítés készsége nem kódolható. A változás elősegítéséhez a cégvezetőknek – megfontoltan mérlegelve és cselekedve – azt kell szem előtt tartaniuk, hogy alkalmazottaikban egyensúlyban legyenek jelen a technológiai és a pótolhatatlan személyes készségek. Az érintettek elvárásainak megfelelő kezelésével kialakítható a túléléshez és gyarapodáshoz szükséges bizalom. A jövőbeli siker alapja a fokozódóan virtuális világban az emberi tényező előtérbe helyezése lesz.”

 

Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója a következőket tette hozzá:

 

 

„Nemrég kezdtük meg a Magyarországi Vezérigazgatói Felmérés adatainak elemzését. Idén minden eddiginél több vállalatvezető vett részt kutatásunkban, és továbbra is elmondható, hogy a saját bevételek növekedésében bízók aránya megelőzi a világ átlagát. Szemben a 38%-os globális aránnyal, Magyarországon a vezetők fele nagyon bizakodó a következő egy évre nézve. Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan látják hazánk vezérigazgatói az emberi és a gépi munka egymáshoz való viszonyát és jövőjét, miben látják az emberi tényező fontosságát a jövő vállalatában, és hogyan tekintenek a vállalatuk iránti fogyasztói bizalom fenntarthatóságára. A kutatás a hosszú távú siker zálogait járta körül idén, az eredményeket március elején mutatjuk be.”

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: