Folytatódott az ipari termelői árak éves szintű csökkenése

Az ipar belföldi értékesítési árai 2010. februárban az előző havihoz viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedtek, a 2009. februárival összehasonlítva nem változtak. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. januárinál 0,9 százalékkal magasabbak, a 2009. februárinál 5,4 százalékkal alacsonyabbak voltak. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,9 százalékkal nőttek, az egy évvel korábbihoz mérten 2,8 százalékkal csökkentek - olvasható a KSH jelentésében.

Az ipari termelői árak 2010 januárjában 0,6 százalékkal elmaradtak a tavaly januáritól, az előző havihoz képest ugyanakkor 0,8 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés árai januárban 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, a 2009 januáritól pedig 2,7 százalékkal maradtak el. A belföldi értékesítési árak januárban az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 1,6 százalékkal emelkedtek.

 

Az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz viszonyítva – a januárinál kisebb mértékben – 0,8%-kal emelkedtek februárban. A feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítési árai 2010. februárban átlagosan 0,6%-kal haladták meg az előző havit. A

 

legnagyobb mértékben ebben a hónapban is a vegyi anyagok, termékek árai nőttek (2,7%), alapvetően a műanyag-alapanyagok 4,7 és az ipari gázok 1,7%-os áremelkedésének következtében. A kőolajfeldolgozásban egy hónap alatt 1,9, a kohászat, fémfeldolgozásban 1,3%-kal emelkedtek az árak (utóbbi a fémalapanyagok 2,9%-os drágulásának hatása). Mérséklődtek a villamos berendezések (1%), a fa-, papír- és nyomdaipar (0,6%), az egyéb feldolgozóipar és javítás (0,6%), valamint a textil- és bőripar (0,4%) árai.

 

Az élelmiszer- és gyógyszeripari árak nem változtak, a többi feldolgozóipari ágazatban 0,1 és 1% közötti havi árnövekedés történt. Az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árai februárban 0,9, a víztermelés, -kezelés, -ellátás díjai 0,7%-kal emelkedtek a januári áremelés áthúzódó hatásaként.


12 havi összehasonlításban – a feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítését tekintve – a legnagyobb mértékben a vegyi anyag, termék gyártása (13,9%), a kőolaj-feldolgozás (9,6%), valamint a villamos berendezések gyártása (2,4%) ágazatokban nőttek az árak. 2009. februárhoz viszonyítva árcsökkenés mutatkozott a kohászat, fémfeldolgozásban (3,7%), a textil- és bőriparban (3,6%), az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő élelmiszeriparban (3%), a fa-, papír- és nyomdaiparban (2,8%), a gép-, gépiberendezés- (1,3%), illetve a járműgyártásban (1,4%). A többi feldolgozóipari ágazatban az áremelkedés mértéke 1 és 1,9% között alakult.

 

A feldolgozóipar egészében az elmúlt 12 hónap alatt 1,5%-kal nőttek az árak. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árai 2,6%-kal alacsonyabbak voltak a 2009. februárinál; a víztermelés, -kezelés, -ellátásé 4,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

 

A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül 2010. februárban az előző hónaphoz képest az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 1, a beruházási javaknál 0,4%-os árnövekedés mutatkozott, a fogyasztási cikkek árai 0,1%-kal mérséklődtek (azaz gyakorlatilag nem változtak).

 

Az előző év azonos hónapjához mérten az árak az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,4%-kal emelkedtek, a fogyasztási cikkek esetében 1,7, a beruházási javak gyártásánál 1,1%-kal csökkentek. Az ipar forintban mért exportértékesítési árai az előző hónaphoz képest 2010. februárban 0,9%-kal nőttek, 12 havi összehasonlításban 5,4%-kal visszaestek.

 

Hazai fizetőeszközünk egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva 0,7, a dollárhoz képest 5,1%-kal gyengült; a 2009. februárival összevetve az euróhoz mérten 9,2%-kal, a dollárhoz viszonyítva 15,1%-kal erősödött. Az Európai Unió 27 tagországa ipari termelőiár-indexének 2010. februári alakulásáról szóló Eurostatsajtóközlemény 2010. április 7-én (szerdán) jelenik meg.

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás: