Forsense - a Jobbikot és az LMP-t segítette a fiatalok aktivitása

(MTI) - A korábbi választásokon megszokottnál több fiatal vett részt a vasárnapi voksoláson - derül ki a Forsense kutatásából. Az intézet szerint ez az LMP-nek és a Jobbiknak kedvezett.

Az MTI-hez kedden eljuttatott felmérés szerint közös a két, újonnan parlamentbe jutott pártban, hogy szavazóik csaknem fele 35 év alatti, és csak 10 százalékuk 55 év feletti. Mindkét párt támogatóiról elmondható, hogy a 2006-os országgyűlési választáson mintegy 30 százalékuk még nem szavazhatott - olvasható az elemzésben.

 

A Forsense adatai alapján a 24 év alattiak körében a Jobbik és az LMP a választók megközelítőleg 40 százalékának a szavazatát megszerezte, miközben a teljes szavazó népesség 24 százaléka voksolt rájuk. A korábbi voksolások tapasztalata az volt, hogy a fiatalok kisebb arányban mennek el szavazni, mint az idősebb korosztályokhoz tartozók.

 

A választás napján végzett Forsense-kutatás szerint ebben változás történt: a szavazáson részt vevő 35 év alattiak aránya megegyezett a teljes lakosságon belüli arányukkal. Az intézet elemzésében az is olvasható, hogy a választópolgárok mintegy 10 százaléka szinte csak az utolsó pillanatban döntött egyik vagy másik politikai erő mellett.

 

Az MSZP-szavazók 90 százaléka bevallása szerint mindig is a szocialistákra szavazott - áll az elemzésben. Ebből az is következik, hogy a szocialista párt szinte egyáltalán nem tudott új szavazókat mozgósítani. Az MSZP támogatói bázisa ráadásul az idősebb korcsoportokra szűkült: a párt szavazóinak kétharmada 55 évesnél idősebb - írja a Forsense elemzése, hozzátéve: a szocialista szavazók fele szakmunkás végzettségű vagy legfeljebb nyolc általánost végzett.

 

Ezzel szemben a Fidesz - miközben szavazóinak negyedét az elmúlt négy évben szerezte meg - az utolsó hetekben is tudott szimpatizánsokat gyűjteni. A pártra voksolók egytizede csak a választás előtti utolsó hónapban döntött; körükben azok vannak többségben, akik a Fidesz és a Jobbik között ingadoztak. A párt a legtöbb támogatót a 45 és 54 év közöttiek táborában mondhatja magáénak, de a Forsense elemzése szerint vasárnap a nyugdíjasok körében is felülmúlta az MSZP-t.

 

A kutatás alapján a Jobbik bázisának mintegy 60 százaléka az utóbb tíz hónapban sorakozott a párt mögé, a radikális párt választóinak 10 százaléka pedig az utolsó pillanatig mérlegelte szavazatát. Egy-két héttel a választás előtt az LMP szavazóinak mindössze kétharmada tudta biztosan, hogy a Lehet Más a Politikára szavaz, a biztos bejutáshoz és a 7 százalék feletti eredményhez szükséges egyharmadot az utolsó napok hozták meg számára - olvasható a Forsense elemzésében.

 

Eszerint az LMP szavazótábora a leginkább kvalifikált: a párt választóinak 25 százaléka diplomás, további 60 százalék érettségizett. A Jobbik táborának legfontosabb karaktervonása pedig, hogy körükben kétharmadot is meghaladja a férfi szavazók aránya. A Forsense adatai alapján a második fordulóban a vasárnap szavazók 87 százaléka venne részt biztosan. Az LMP tábora tekinthető a legkevésbé aktívnak, körükben 55 százalék ígéri biztosra a részvételét: 25 százalékuk még nem tudja, milyen pártállású jelöltre szavazna, 20 százalék a Fideszét, 10 százalék pedig az MSZP-ét támogatná.


Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás: