Gyengélkedik a kínai feldolgozóipar
A felülvizsgált végleges adatok alapján a kínai feldolgozóipari beszerző menedzser index januárban 49,7 pontra emelkedett a decemberben mért 49,6 pontról, ami azonban elmarad az előzetes becslésben foglalt 49,7 ponttól. Januárban már második hónapja mutatott zsugorodást a feldolgozóipari szektor.
A feldolgozóipari termelés október óta először mutatott bővülést, bár ennek mértéke minimális volt. Az új megrendelések stabilizálódtak a mérsékelt decemberi visszaesés után, míg a beszerzési költségek 2009 márciusa óta nem látott mértékben csökkentek. A termelői árak szintén gyorsuló ütemben csökkentek januárban. A foglalkoztatottsági szint pedig az elmúlt 15 hónap legkisebb mértékű csökkenését mutatta.
A hivatalos kínai állami feldolgozóipari BMI adat, amelyet a China Federation of Logistics and Purchasing (CFLP) közölt a hétvége folyamán, 49,8 pontra csökkent januárban a decemberben mért 50,1 pontról. A visszaesés a termelés, az új megrendelések és a foglalkoztatottság csökkenésének volt köszönhető. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a visszaesését jelzi. Elemzők 50,6 pontra számítottak.