Gyengén nyithatnak az európai részvénypiacok
A New York-i Fed elnök, William Dudley szerint a gazdaság túl gyenge ahhoz, hogy az eszközvásárlási program méretét csökkentsék, hasonlóképpen vélekedett az atlantai Fed elnök, Dennis Lockhart is, aki a gazdaság dinamizmusának lassulását ecsetelte. Ugyanakkor a dallasi Fed elnök, Richard Fisher pedig a program lassítása mellett foglalt állást, ennek elmaradása zavart és bizonytalanságot okozhat.
Németországban az újraválasztott Angela Merkel megkezdte a tárgyalásokat, elemzők szerint a vasárnapi német választásokat követően konzervatív-szociáldemokrata (CDU-CSU-SPD) nagykoalíció jöhet létre a Bundestagban. A nagykoalíció kényelmes, kétharmados többséget biztosíthat, sőt ha meg kellene változtatni az alkotmányt, a jövőben az sem okozhat komoly nehézséget.
Az európai befektetők figyelme a mai nap folyamán minden bizonnyal a 10 órakor érkező Ifo német üzleti hangulatindex alakulására fókuszálódhat. Előzetes várakozások szerint az index értéke 108 pontra emelkedhetett szeptemberben az augusztusban mért 107,5 pontról.