Ha tehetné, a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést
Kocsis Máté csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte: Harangozó Tamás egy tévéműsorban arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés helyett másban, valamilyen energiahatékonysági programban gondolkodnak."Összeállt a rezsicsökkentés-ellenes koalíció", úgy néz ki, Mesterházy Attila "beadta a derekát" rezsiügyben az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordonnak, akinek "nem volt nehéz táncba vinnie" az MSZP elnökét - fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve, hogy a rezsicsökkentés eltörlése sokmillió háztartás megélhetését sodorná veszélybe.
Mi mindenben állapodtak meg még a keddi "alkudozási folyamatban"? - tette fel a kérdést Kocsis Máté, utalva az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetőinek keddi egyeztetésére. A kommunikációs igazgató szerint azt is biztosan tudni - egyebek mellett a Haza és Haladás programja, valamint baloldali politikusok nyilatkozatai alapján -, hogy a baloldal, ha tehetné, nemcsak a rezsicsökkentést törölné el, hanem a családi adókedvezményt is, továbbá 32 ezer forinttal csökkentené a minimálbért, és 16 százalék helyett 48 százalék lenne a magyar emberek adója.
Kocsis Máté azt mondta, ha a baloldal hatalomra kerülne, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikát folytatná, amellyel egyszer már tönkretette az országot. Az MSZP csütörtökön közleményben azt írta, hogy Harangozó Tamás, szerdán a HírTv Magyarország élőben című műsorában fejtette ki pártja álláspontját, amely szerint szükséges, de nem elégséges a kormány rezsicsökkentése, mert "azt sem adja vissza, amit Orbán Viktor a lakosságtól három év alatt különféle adók formájában elvett". A csütörtöki híradókban azonban úgy tálalták, mintha Harangozó Tamás nem támogatná a rezsicsökkentést, hanem helyette indítana energiahatékonyság-növelő programokat - írta az MSZP. (MTI)