Hamarosan lehet pályázni a Budapest 92,9 MHz frekvenciára

E heti ülésén véglegesítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Budapest 92,9 MHz körzeti vételkörzetű rádiós frekvencia pályázati felhívását közösségi jellegű használatra. A koronavírus-járvány továbbra is érezteti hatását, ugyanis 2020 első félévében négyezerrel kevesebb reklám jelent meg, mint tavaly ugyanekkor – derült ki egy új, a hatóság által elfogadott tanulmányból. A testület ezen kívül bejelentések alapján több tévéműsort is vizsgált.

Hamarosan lehet pályázni a Budapest 92,9 MHz frekvenciára

Véglegesítette és közzétette honlapján a grémium a Budapest 92,9 MHz körzeti vételkörzetű frekvencia pályázati felhívását közösségi jelleggel. Az ajánlatokat december 14-én lehet majd benyújtani. A jövő februárban lejáró jogosultságon jelenleg a Klubrádió médiaszolgáltatója sugároz.

Élményközpontokat, éttermeket és sörözőket hirdet a legtöbb termékmegjelenítés

A testület elfogadta az országos kereskedelmi televíziók 2020 első félévében sugárzott, saját gyártásban készített műsoraiban feltűnő termékmegjelenítéseket vizsgáló tanulmányt. A hat hónap alatt összesen 13 151 ilyen típusú hirdetés szerepelt az RTL Klubon és a TV2-n, ami 26 százalékkal kevesebb, mint 2019 azonos időszakában (17 796). Ennek oka elsősorban a koronavírus-járvány miatt kialakult műsorstruktúra-változás: a saját készítésű műsorszámok forgatása nehézkessé vált, a piaci és reklámkörnyezet radikális változásokon ment keresztül, ez pedig nehezítette a televíziós termékmegjelenítéseket. A legtöbb hirdetés az RTL Klub Reggeli (3189) című műsorához kapcsolódott, amit a Fókusz (1630) és a TV2 Mokka (594) című műsora követett.

A termékmegjelenítésekben 1928-féle márkát reklámoztak, köztük az ALDI üzletlánc szerepelt a legtöbbet 437 alkalommal, és ez a márka állt az élen az RTL Klubnál is. A TV2-nél a Mozi+ televíziós csatorna volt az időszak vezető hirdetője 139 megjelenéssel. A gazdasági szektorok közül a szolgáltatás jelent meg leginkább, amit az élelmiszer- és a közlekedési ágazat követett. A szolgáltatásokon belül az olyan egyéb szolgáltatások, mint az állatkertek, arborétumok és a különböző tematikus élményközpontok, az élelmiszerek között az éttermek és a sörözők, míg a közlekedési szektornál a személyautók szerepeltek a legtöbbet.
 
Idén a virtuális reklámokat is vizsgálta a hatóság, amely a termékmegjelenítés egyik leginkább megjegyezhető, de egyben a legzavaróbb formája is. Az év első félévében összesen 466 ilyen virtuális reklámot adtak le: 11 az RTL Klubon és 455 a TV2-n. Míg előbbinél a Reggeli és a Fókusz című műsorokban jelentek meg, utóbbinál több mint felük vetélkedőkhöz kapcsolódott. A virtuális reklámok 42,7 százaléka a tömegtájékoztatási szektorhoz tartozott, és főként leánycsatornákat reklámozott, míg 27,7 százaléka a kereskedelmi szektorra fókuszált. Az ilyen hirdetések során az élményt hordozó vizuális felület összezsugorodik, és új inger jelenik meg a képernyőn, amely automatikusan elvonja a nézők figyelmét. A termék ebben az esetben nem a műsorba integrálva jelenik meg, hanem utólag, sokszor a tartalomtól függetlenül tűnik fel a képernyőn. Ez a fajta megjelenés a korlátozottabb elterjedtsége és az újszerűsége ellenére egyelőre jó emlékezeti hatást tud elérni, de fogadtatása egyértelműen negatív. A teljes tanulmányt az NMHH honlapján lehet majd elolvasni.

Bejelentések vizsgálata

A Médiatanács két bejelentést is vizsgált. Az egyik bejelentő a Hír TV Civil kör című műsorának augusztus 22-ei adásában kifogásolta, hogy a beszélgetés egyik résztvevője súlyosan sértő módon és lealacsonyítóan nyilatkozott az LMBTQI közösség tagjairól. A testület megállapította, hogy hatósági eljárás megindítására okot adó körülmény nem merült fel, mivel a műsorszám résztvevői által használt fordulatok bár negatívak voltak, nem tekinthetőek szélsőséges, az érintetteket emberi mivoltukban megkérdőjelező, méltóságsértő kifejezéseknek. Az alkotmánybíróság több határozatában is kifejezte, hogy az ilyen állásfoglalás a demokratikus nyilvánosság része, függetlenül attól, hogy ezzel a véleménnyel vannak, akik nem értenek egyet. A műsor kapcsán a gyűlöletkeltés és a kirekesztés sem volt megállapítható, mivel a műsorban nem jelent meg agresszió vagy támadó megnyilvánulás. Mindezek mellett a Médiatanács hangsúlyozza a már többször kifejtett véleményét is, mely szerint kifejezetten károsnak tartja, hogy a műsorokban a viták hangneme eldurvult, a résztvevők szélsőséges, bántó kifejezéseket használnak, melyek bár nem jogsértőek, de az ellentétes nézetek kulturált megvitatását kifejezetten hátráltatják.

Vizsgálta a tanács az RTL Klub Álarcos énekes című műsorának egy szeptemberi adását is, amelyet a bejelentő szerint magasabb korhatár-besorolással és későbbi órákban kellett volna adni. A grémium megállapította, hogy a műsorban elhangzó, kifogásolt „Pocsolyába léptem” című dal előadásakor nem volt közvetlen utalás a szexualitásra, és a szöveg kétértelműségét sem tárgyalták a műsor szereplői, továbbá a képi világ is a country hangulatra, és nem a dalszöveg alternatívan értelmezhető elemeire összpontosított.  A 12 és 16 év közötti nézők tehát csak az elsődleges tartalma szerint értelmezhették az előadásban elhangzottakat, ezért nem volt indokolt a műsor magasabb korhatár-besorolása.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: