Hatalmas eséssel nyitott az OTP
Jelentős eséssel indult a hazai piac is, ami elsősorban az OTP árfolyamának meredek esésének köszönhető, a bankpapír 3,5 százalékos eséssel kezdte a napot, miután tegnap közzétett tájékoztatás szerint jelentősen növelné az OTP Bank várható és potenciálisan felmerülő veszteségét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módszertani útmutatásának esetleges alkalmazása a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamrés semmissége miatti átszámításáról. A BUX index nyitás után 20 perccel 1,1 százalékos csökkenés mellett 17.090 pontnál tartózkodik.
A vezető részvények közül az OTP jegyzése 3 százalékkal 3760 forintra csökkent, a MOL 0,22 százalékkal 11.575 forintra gyengült, a Richter papírja 0,26 százalékkal 3850 forintra mérséklődött, míg a Magyar Telekom jegyzése 356 forinton stagnál.