Hatalmas pofont kapott a magyar részvénypiac
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint eladói nap volt, nem szignifikáns forintgyengüléssel. Az üzletkötő elmondta: a pénteki esés lendülete a hétfői nyitásban megtört, délelőtt a tapogatózás, iránykeresés volt jellemző a magyar és a nyugat-európai piacokon is, az amerikai piacok nyitása adott egyértelmű eladói jelzést, főleg a nyugat-európai tőzsdéknek.
BUX index

A magyar piac is lefelé vette az irányt. Sőre Balázs kiemelte a Richtert, amely egész nap esett, a 4600-4650 forintos támaszt is letörte, sőt mélyen az alatt zárt. A Richter gyorsjelentését erre a hétre várják, nem tudni, hogy a hétfői folyamatos esés ezzel mennyire hozható összefüggésbe - jegyezte meg. Az OTP egyelőre a 4100 forintos támasz fölött tudott zárni még így is, hogy negatív volt a vége a kereskedésnek. A Mol a pénteki emelkedését "adta vissza", s még így is bőven a támaszok (13 500 forint) fölött van - mondta.
OTP részvény

Nyugat-Európában lépésenként csökkenő, tekintélyes 1 százalék körüli vagy azt is meghaladó mínuszok vannak. Sőre Balázs szerint a hétfőn érkezett amerikai makrohírek nem voltak épp kedvezőek, ám nem is olyan jelentőségűek, amelyek önmagukban meg tudnák határozni a piac irányát. Inkább átlagos piaci hangulat van, amelyre néha ráerősít, néha pedig elvesz az éléből egy ilyen makroadat, de a folyamaton nem tud változtatni - fejtette ki az üzletkötő.
MOL részvény

A Mol árfolyama 290 forinttal, 2,05 százalékkal 13 880 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 70 forinttal, 1,65 százalékkal 4170 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,65 százalékkal 308 forintra gyengült, forgalma 498,2 millió forint volt. A Richter árfolyama 165 forinttal, 3,53 százalékkal 4515 forintra csökkent, forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
Richter részvény
