Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ

Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni. Vasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is. (MTI)

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, vasárnap este fél 12 körül az SZDSZ fővárosi székházánál várakozó újságíróknak azt mondta, hogy pártja és az MDF vasárnapi tárgyalásain is történtek előrelépések annak érdekében, hogy teljesüljön korábbi politikai megállapodásuk, de az egyes személyeknél fontosabb, hogy a demokratikus középnek, Bokros Lajos vezetésével legyen parlamenti képviselete.

 

Közölte, hogy a nyitva maradt „részletkérdésekről” hétfőn tovább tárgyalnak, de véleménye szerint az egyeztetéseket délelőtt le tudják zárni. Kijelentette: Herényi Károly is arról biztosította őket, hogy az MDF a korábbi megegyezés száz százalékos teljesítésére törekszik, az ezzel kapcsolatos személyi döntések bejelentése hétfőn történik meg.

 

Kérdésre válaszolva leszögezte, szó sincs arról, hogy zsarolták volna az MDF-et. Azokra a hírekre reagálva, hogy az MDF-es Csapody Miklós állítólag fontolgatja a visszalépését, azt mondta, ezzel nekik nem kell foglalkozniuk, mert a képviselő a Magyar Demokrata Fórum politikusa. Hangot adott annak a véleményének, hogy az MDF budapesti listája "már hosszabb idő óta nincsen veszélyben és nem is lesz".

 

Az SZDSZ Választási Operatív Testülete vasárnap délután ült össze, hogy megtárgyalja az MDF országos választmánya által szombaton elfogadott országos és területi listákat. A tárgyalásokhoz kora este csatlakozott az MDF részéről Herényi Károly. A Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese este 11 óra körül, autóval hagyta el az SZDSZ székházat, így a várakozó újságírók nem tudtak kérdéseket feltenni neki.

 

Az MTI szabad demokrata forrásokból korábban úgy értesült: az SZDSZ a két párt közötti megállapodás egyik feltételeként szabná, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreceni József egy hellyel hátrébb szorulna.

 

Az SZDSZ országos tanácsának és fővárosi választmányának közös, szombati ülése után Retkes Attila jelentette be, hogy a két szervezet a Választási Operatív Testületnek azt a javaslatát fogadta el, amely szerint vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra. Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát készítettek, amelyen csak a jelöltjeik sorrendjét határozták meg.

 

A lista a következő: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea, az országos tanács elnöke, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje. Az MDF szombati országos választmányi ülését követően Makay Zsolt, a testület elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF országos listáját, Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a budapesti lista élén áll.

 

Az országos lista első tíz helyén Dávid Ibolya mellett Herényi Károly elnökhelyettes, Kajdi József, az MDF kabinetvezetője, Makay Zsolt választmányi elnök, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Nagy Tamás, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Juhász Zoltán szerepelnek. A választmányi elnök közleménye szerint az MDF budapesti területi listáját Bokros Lajos vezeti, akit Debreczeni József követ.

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás:

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás: