Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból?

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator című brit konzervatív lap csütörtökön.

Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból?

Az elemzés szerzője, a brit Andrew Cockburn - aki az amerikai folyóirat, a Harper's Magazine washingtoni szerkesztője -, az afganisztáni kivonulás apropóján úgy vélte, hiú ábránd, hogy az amerikai védelmi költségvetés az afganisztáni háború végével tartósan csökken, mert a történelmi tapasztalat azt bizonyítja, a védelmi költségvetések csökkenése csak addig tart, amíg "a hazatérő katonák győzelmi felvonulása" véget nem ér. A Pentagon és a hadsereg mindig újabb célokat, és ehhez újabb költségvetési támogatást talál.
   
Az elemző utalt arra, hogy a nemzetközi sajtó az amerikai csapatok afganisztáni kivonulását vereségként siratja, de véleménye szerint ez rövidlátásról tesz tanúbizonyságot, legalábbis az amerikai hadsereg és mindazon érdekelt felek szemszögéből, akik az amerikai katonaság "asztaláról leeső koncokon marakodnak".
   
Cockburn hangsúlyozta, hogy az amerikai hadsereg számára az egész afganisztáni kaland "kirobbanó, zajos sikernek" bizonyult, legalábbis ami a több számilliárdnyi adófizetői dollárt illeti: ebből ugyanis a Pentagonnal szerződéses kapcsolatban álló cégeknek költségvetése és nyeresége keletkezett az elmúlt két évtizedben, s az összegből háttértámogatást biztosítottak a katonai műveletekhez.
   
E kijelentés igazságának alátámasztására a szerző idézte a hadsereg egyik munkatársának történetét. Az illető 2018-ban részt vett vezető amerikai tábornokok egyik megbeszélésén, amelyen Donald Trump akkori amerikai elnök afganisztáni "taktikai csapatnöveléséről" volt szó. A munkatárs beszámolója szerint a tábornokok között egyetértés volt abban, hogy a csapatnövelésnek az égadta világon semmilyen hatása nincs a háborúra, viszont nagyon jól fog jönni a védelmi költségvetés megtárgyalásakor.
   
Andrew Cockburn emlékeztetett arra is, hogy egy júliusi hír szerint az amerikai hadsereg 37 darab UH-60 típusú helikoptert küld az afgán hadseregnek. A helikopterek darabja 12 millió dollárba kerül. Ennek leginkább a Lockheed Martin hadiipari óriásvállalat, vagy a helikoptereket gyártó Sikorsky cég tulajdonosa örült, mivel a fenti légi járművek az Afganisztánba már korábban leszállított 53 darab UH-60-as helikopterből álló flottát egészítik majd ki. Ehhez képest az afgán katonák és szerelők kiválóan tudták szervizelni az orosz MI-17-es helikoptereket, amelyekkel korábban évtizedekig repültek, és amelyek - mint az elemző megállapítja -, sokkal alkalmasabbak voltak a magashegyi afgán terepen végzett bevetésekre.
   
Az elemzés mérlege szerint az amerikai hadsereg "búcsúajándéka" így közel 450 millió dollárba került, amely nem jelentéktelen hozzájárulás az afganisztáni biztonsági erők fejlesztésére szánt, már jóváhagyott 3,3 milliárd dolláros jövő évi költségvetési támogatáshoz. Mindez azonban eltörpül a két évtizedes katonai hadjárat 2260 milliárd dolláros számlájához képest.
   
Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője egyébként szerdán a Pentagonban tartott sajtókonferenciáján úgy nyilatkozott: az Afganisztán teljes ellenőrzéséért harcoló tálibok "stratégiai lendületben" vannak, nyomás alá helyezik a legfontosabb afgán városokat, és a következő hetek sorsdöntőnek bizonyulhatnak a 20 éve zajló fegyveres konfliktusban. A legmagasabb rangú amerikai katonai parancsnok szerint a tálibok a 419 jelentős afgán város mintegy felét ellenőrzik, és bár a 34 tartományi főváros közül még egyet sem sikerült elfoglalniuk, de ezeknek a felét erős nyomás alatt tartják. Az afgán biztonsági erők a legfontosabb, jelentős lakosságú nagyvárosok, köztük a főváros, Kabul védelmére vonták össze erejüket.
   
Milley tábornok úgy vélte: a tálibok azt a benyomást kívánják kelteni, hogy az amerikaiak által támogatott kabuli kormányzat feletti győzelmük elkerülhetetlen, de szerinte az afgán hadsereg és a rendőrség rendelkezik megfelelő kiképzéssel és felszereléssel ahhoz, hogy győzelmet arasson. Ugyanakkor nem zárta ki egy tárgyalásos politikai megállapodás lehetőségét a tálib vezetéssel, illetve a "teljes tálib hatalomátvételt" sem. "A végjátékot még nem írták meg" - fogalmazott Milley a Pentagonban tartott sajtókonferenciáján.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: