Idén 28 %-kal bővült a támogatott agrárbiztosítások díjállománya

2020-ban több mint 14,5 milliárd forintnyi támogatott növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók, ami 28 százalékkal magasabb, mint az előző év 11,4 milliárdos díjállománya. Mivel azonban idén nyáron 5-ről 7 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét, a gazdák biztosítási kategóriától függően azonos vagy kedvezőbb arányú díjvisszatérítésre számíthatnak tavalyhoz képest.

Idén 28 %-kal bővült a támogatott agrárbiztosítások díjállománya

A kifizetések várható felosztását, illetve a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi elemzése. Az immár kilencedik éve működő díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a mindenkori keretösszeg erejéig a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának maximum 70 százalékát visszakapják utólagos támogatásként. A támogatási keret emelésével a díjtámogatás idei felosztása a tavalyinál kedvezőbb, vagy azzal megegyező arányok mellett, biztosítási típus szerint az alábbi séma szerint zajlik majd:

· A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében a maximálishoz közeli, 64 százalékos visszatérítésre számíthatnak a gazdák. (A tavalyi arány 55 százalék volt.)

· A jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások (B típus) esetén 40 százalék,

· A többi szántóföldi kultúra (C típus) esetén pedig szintén 40 százalékos visszatérítés várható.

(Utóbbi két kategóriában a térítés aránya a megnövekedett díjállomány ellenére is változatlan maradt.)

„A díjállomány jelentős mértékű emelkedésében szerepet játszik a biztosítottak számának gyarapodása, valamint a kockázati fedezetek körének bővülése is – magyarázza Póczik András, a FBAMSZ szakértője. – Ennek ellenére a gazdálkodók túlnyomó többsége továbbra is jellemzően két (tűz és jég) vagy három (tűz, jég és vihar) kockázatra köt biztosítást. Mivel tavaly óta immár mindhárom biztosítási kategória tartalmazza a kilenc kockázati fedezet lehetőségét (őszi fagy, téli fagy, tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta károk), a cél továbbra is a többi fedezet bevonása is a biztosításokba. Ehhez viszont szükség lenne egyes káresemények (például a gyümölcsöket érintő tavaszi fagykárok) feltételrendszerének javítására is a biztosítók részéről.”

Jellemző idei mezőgazdasági károk

Az idei kárbejelentések alapján a mezőgazdaságot az átéagosnál több természeti kár érte. A téli majd a tavaszi fagyok jelentős károkat okozott a gyümölcsösökben, egyes területeken a cseresznye-, szilva-, kajszi-, és őszibarack-ültetvényeken akár 100 százalékos mértékű pusztítást is okozva. Ezt követően a tavasz végén és nyár elején aszály sújtotta a termőterületek jelentős részét, majd öt éve nem látott mértékű jég- és viharkárok pusztították a mezőgazdasági kultúrákat. Újból bebizonyosodott, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kifejlesztett talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszernek (JÉGER) bíztatóak az eredményei, de teljes védelmet ez a rendszer sem képes biztosítani.

A fejlődés lehetséges irányai

A hazai agrárstratégiai prioritások, valamint a klímaváltozás miatt egyre inkább előtérbe kerülő erdősítési programok sikerének elősegítése érdekében célszerű volna a támogatott növénybiztosítást az erdőkre, azokon belül is legalább az új telepítésű erdőterületek befejezetlen erdősítéseire, azok állományára kiterjeszteni. Sajnos az állatbiztosítások támogatása is várat magára, noha egyes állatbiztosítási elemek beemelése (baromfi influenza, sertéspestis) a kiszámítható támogatási rendszerbe alapvetően támogatná a kormányzati törekvéseket a gazdálkodói öngondoskodás erősítésére.

„Az állatbiztosítások megkötése ugyanakkor a jelenlegi helyzetben díjtámogatási rendszer nélkül is feltétlenül ajánlott. Mindenképpen célszerű időben lépni, mert azt követően, hogy egy adott földrajzi területen megjelenik egy-egy betegség, arra a biztosítótársaságok gyakran már nem adnak fedezetet"– emelte ki a FBAMSZ szakértője.

Immár hetedik éve négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) termékei közül választhatnak a gazdálkodók. A gyakran eltérő fedezeteket és kárrendezési sajátosságokat, illetve speciális kockázatokat és nyújtó ajánlatok közti eligazodásban egyre nagyobb szerepet kapnak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, a biztosítóktól független alkuszok. 2017. január 1-játől a mezőgazdasági biztosítások díjtámogatását a Magyar Államkincstár (MÁK) intézi.

-----

A biztosítási díjtámogatás a többpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer egyik eleme, amelyet 2012 januárjában vezettek be:

- az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer

- a második pillér a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának bizonyos százalékát (2020-ban 30-70 százalék közötti részét) támogatásként visszakapják. További ösztönző elem a rendszerben, hogy csak a második pillérben részt vevők válnak jogosulttá az első pillérben megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, amennyiben biztosításuk a megművelt terület referencia-hozamának legalább felére kiterjed. A többiek csupán a megítélt kárenyhítés 50 százalékához jutnak hozzá

- a harmadik pillér a jégkármérséklés. A Nemzeti Agrárkamara 2018 óta működteti országos szinten a talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszerét (JÉGER)

- a negyedik pillér, a mezőgazdasági krízisbiztosítás megjelenése 2021 elején várható. Ennek bevezetését követően a gazdálkodóknak lehetősége nyílik a piaci zavarokból, áresésekből, vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is lefedezni.

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Az Allianz Csoport erős negyedévet zárt valamennyi üzletágában

Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult az előző év második negyedévéhez képest. Mindhárom üzletág egészséges növekedést könyvelhetett el. Vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk bizonyította ellenállóképességét, miközben jelentős természeti katasztrófákkal kellett megbirkóznia. Az élet- és egészségbiztosítási termékeink iránti kimagasló kereslet a bevételek dinamikus emelkedését eredményezte, míg vagyonkezelési üzletágunk folytatta növekedését, és új történelmi csúcsot ért el a kezelt vagyon mértékében.
2021. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Közel 70 százalékkal nőtt a CIG bevétele

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2021. 08. 18. 02:00
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Nőtt az NN csoport profitja

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.
2021. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat.
2021. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A kitűnő évkezdet után erős volt a második negyedéve is az Allianz csoportnak, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője emelkedő bevételek mellett ismét jelentősen növelte nyereségét.
2021. 08. 06. 23:00
Megosztás:

10,4%-os bővüléssel közel 3 milliárd euróra növelte működési eredményét a nemzetközi Generali Csoport

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az elmúlt félévet a nemzetközi Generali Csoport. A társaság jövedelmezősége kimagasló volt, a díjbevételek, a működési- és a nettó eredmény is erőteljes növekedést mutatott. A vállalatcsoport 2021 első féléves pénzügyi eredménye pozitív irányba mozdult el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2021. 08. 04. 14:00
Megosztás:

A 3 milliárd forintot is elérhetik a júliusi viharkárok

Csak a tegnapi napon mintegy 74 millió forintnyi kárt okozott a szélsőséges időjárás az Aegon biztosítóhoz ma reggelig beérkezett bejelentések szerint. A viharokban bővelkedő július folyamán csaknem 15 ezer káresetet regisztrált a piacvezető lakásbiztosító, összességében, az ügyfelek bejelentése szerint közel 3 milliárd forintnyi kárral számol az Aegon Biztosító. Az esetek közel harmadában a jégverés, ötödében pedig a beázás áll a károk hátterében. Az Aegon szakemberei az ügyek több mint háromnegyedét már feldolgozták.
2021. 08. 04. 00:05
Megosztás:

Ekkora összegű károkat okoztak a júliusi viharok

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2021. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben

A pilótákkal kapcsolatos problémák, a repülőút közbeni dühkitörések, az újraaktiválás kockázatai, sőt, akár még a rovarinváziók is kihívást elé állíthatják a légiközlekedést. Előnyt jelentenek az új útvonalak, valamint az újgenerációs repülőgépek, a javítási költségek azonban emelkedhetnek. A szállítmányozás továbbra is stabil, erős teljesítményt mutat. A Covid–19-hez kapcsolódó közvetlen kárigények hatása csökkent. A reptereken kevesebb az elcsúszásból és elesésből származó baleset, a nagy kárösszegű bejelentések száma azonban nem mutatott visszaesést. Az utasok visszatérésével az átlagos kárigények, várhatóan visszatérnek a normál szintre. Egy öt évre kiterjedő kárigényelemzés szerint a veszteségek fő okai az ütközéses/zuhanásos balesetek.
2021. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán. Az ügyfelek által becsült kár több mint másfél milliárd forintra rúg, a kárbejelentések száma akár elérheti a hatezret is a következő napokban. Az elmúlt hétvége szintén viharos volt: csütörtöktől kedd reggelig közel 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták az Aegon kárszakértői.
2021. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Digitális Biztosító DJP-partner-védjegyet nyert az Allianz Hungária

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy-program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra, és növelje bizalmukat, ösztönözze őket azok használatára. A pályázaton elnyert Digitális Biztosító DJP-partner-védjeggyel az Allianz Hungária egy újabb elismeréssel gazdagodott a digitális megoldásokat és az ügyfélélményt célzó fejlesztéseket illetően.
2021. 07. 14. 14:00
Megosztás:

Egyetlen hétvége alatt egymilliárd forintos mezőgazdasági kár

A június utolsó hétvégéjén tomboló viharok nemcsak a lakóingatlanokban, de a mezőgazdaságban is súlyos károkat okoztak. A Groupama Biztosítóhoz közel 600 mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, melyeket szakembereik folyamatosan, gyorsított ütemben mérnek fel. A nyári betakarítású növényekkel kapcsolatos bejelentések 80 százalékát már szemlézték, melyek kifizetése is folyamatosan zajlik. Elsősorban a jégeső és a vihar volt felelős a pusztításért, de az aszály sem kíméli a termést.
2021. 07. 09. 17:30
Megosztás:

1 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárbejelentést fogadott a Groupama

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Itt a nyár, itt a lazítás, megindul az ország

Minden jel arra mutat, hogy idén nyáron erős lesz a belföldi idegenforgalmi szezon, a Magyar Turisztikai Ügynökség néhány héttel ezelőtt közölt adatai szerint május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. A jelenleg éppen csillapodó járványhelyzet azonban továbbra is okozhat meglepetéseket az utazások során, de érdemes felkészülni a tipikus vakációs megbetegedésekre és sportbalesetekre, vagy éppen a közúti koccanásokra is. Ha igazán biztosra szeretnénk menni, már olyan széleskörű belföldi utasbiztosítást is találunk, mellyel a távollétünkben az otthonunkat fenyegető károkat is könnyen elháríthatjuk - hogy a pihenés valóban nyugodt lehessen.
2021. 07. 08. 19:30
Megosztás: