Idén 587 milliárd nettó forintkötvény kibocsátást tervez at ÁKK

December végéig 587 milliárd nettó forintkötvény kibocsátást tervez az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), ebből május végéig 126 milliárd forint valósul meg, a tervezett deviza kibocsátás 4 milliárd euró, ami meg is történt, az összeg megegyezik a lejáró adóssággal - hangzott el az ÁKK csütörtöki tájékoztatóján.

Mind az eredetileg 2011-re tervezett bruttó forintkötvény kibocsátást, mind a lejáró kötvények törlesztési összegét módosította az ÁKK - jelentette ki Borbély László András. Az általános vezérigazgató-helyettes a kedvező pénzpiaci helyzettel magyarázta a döntést, amely szerint az 1.360 milliárd forintos bruttó kibocsátási tervet 1.625 milliárdra, a lejáró kötvények törlesztési összegét pedig 980 milliárdról 1.038 milliárdra emelte az ÁKK.

 

Ebből május végig 840 milliárd forint összegű bruttó kibocsátás (a tervezett 62 százaléka) történt, és 714 milliárdot (a tervezett 73 százaléka) fizetett vissza az ÁKK, azaz a nettó kötvénykibocsátás 126 milliárd. Borbély László András megjegyezte azt is, hogy május végéig a bruttó kibocsátáson belül 234 milliárd forintot jelent az aukciók többlet kibocsátása. Az ÁKK a külföldön kibocsátott dollárkötvényeket euróra váltotta, ezek összege 3 milliárd euró, emellett 1 milliárd euró értékben 7 éves eurókötvényt bocsátott ki - mondta Búzás László üzleti vezérigazgató-helyettes. Magyarországnak júniusban és októberben 1-1 milliárd eurót kell visszafizetnie, majd az év utolsó két hónapjában további 2 milliárd eurót.

 

Borbély László András az MTI kérdésére elmondta: jövőre a visszafizetési kötelezettség 5,3 milliárd euró. Az ÁKK vezetői beszámoltak arról, hogy az EuroWeek pénzügyi hetilap 2010. május-2011. május közötti időszakra meghirdetett díjai közül a legjobb közép-kelet-európai kibocsátói, és a legjobb feltörekvő piaci kibocsátói díját az ÁKK kapta. (MTI)


Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás: