Így látja a magyar gazdaságot az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát: az IMF a kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2014-ben 2,8 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal bővülhet.

Az IMF nyáron közzétett országjelentésében még 2 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi növekedés szerepelt. Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon az infláció gyorsulása várható: 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak. A GDP-arányos folyó fizetési mérleg többlete 2014-ben 2,5 százalék, 2015-ben 2 százalék lesz. A valutaalap előrejelzése szerint kedvező, hogy a munkanélküliség az idei 8,2 százalékról jövőre 7,8 százalékra mérséklődik.

 

A szervezet szerint 2014-ben magasabb lesz a magyar gazdasági növekedés a laza monetáris politika és a nagyobb közkiadások miatt, de 2015-re romlik a monetáris környezet és a fiskális politika szigorítása várható. A régiós országok közül Lengyelországban idén 3,2 százalékos, jövőre 3,3 százalékos növekedés lehet, Csehországban mindkét évben 2,5-2,5 százalékos, Romániában 2014-ben 2,4 százalékos, 2015-ben 2,5 százalékos növekedéssel kell számolni.

 

Az IMF világgazdasági kilátásokat összegző, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint romlottak a világgazdaság növekedésének kilátásai: 2014-ben 3,3 százalékos globális GDP-növekedés várható, 2015-ben 3,8 százalékos, de ezek 0,1 százalékponttal, illetve 0,2 százalékponttal elmaradnak a nyári előrejelzéstől. Az IMF szerint erősödtek a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok. Rövidtávon a geopolitikai bizonytalanság és a piaci kockázati felárak megugrása lehet a gond, középtávon a gazdasági stagnálás és a potenciális gazdasági növekedés csökkenésével kell megküzdeni.

 

A kockázatok miatt fontos a gazdasági növekedés erősítése, a fejlett gazdaságú országokban ehhez együttesen kell alkalmazni a monetáris politika eszközeit és fiskális kiigazítást. Bizonyos országokban az infrastrukturális beruházások is segíthetik a növekedést, a strukturális reformokra pedig mindenhol szükség lenne. A jelentés azt valószínűsíti, hogy kiegyensúlyozatlanul, de folytatódik a világgazdasági növekedés. A fejlett gazdaságú országokban a pénzügyi és a gazdasági válság hatási még mindig beárnyékolják a jövőt, de a fejlődő országok kezdenek hozzászokni a válság előttiekhez képest alacsonyabb növekedési rátákhoz.

 

Az IMF szerint a pénzügyi piacokon nagy volt az optimizmus, emelkedtek a részvényárfolyamok, csökkentek a kockázati felárak, alacsony volt az árfolyam ingadozás. Ezek a kedvező folyamatok azonban nem növelték a beruházásokat, és néhány esetben a piacok már elhanyagolják a kockázati tényezőket, alulértékelik azokat. A fejlett államokban 2014-ről 2015-re 1,8 százalékról 2,3 százalékra gyorsul a növekedés üteme, a Független Államok Közösségének országaiban 0,8 százalékról 1,6 százalékra, Európa fejlődő országaiban 2,7 százalékról 2,9 százalékra.

###ajanlo_szja###

Latin-Amerikában és a karibi-térségben 1,3 százalékról 2,2 százalékra, Afrika szubszaharai országaiban 5,1 százalékról 5,8 százalékra,a Közel-Keleten 2,7 százalékról 3,9 százalékra, a kelet-ázsiai országokban 6,5 százalékról 6,6 százalékra változik a növekedés. Az Egyesült Államokban idén 2,2 százalékos, jövőre 3,1 százalékos GDP-növekedés lesz, Németországban 1,4 százalékos, majd 1,5 százalékos, Kínában 7,4 százalékos aztán 7,1 százalékos, Oroszországban 2014-ben 0,2 százalékos, 2015-ben 0,5 százalékos.    (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: