Így reagált a kormány az IMF előrejelzésére
A valutaalap World Economic Outlook (WEO) jelentésben javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát, így azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2014-ben 2,8 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal bővülhet. Az IMF nyáron közzétett országjelentésében még 2 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi növekedés szerepelt.
A Nemzetközi Valutalap is kénytelen elismerni, hogy a magyar modell működik. Megszorítások nélkül is lehetséges a tartós gazdasági növekedés, csökken a munkanélküliség és nő a pénzügyi stabilitás. Magyarország úgy tudott gazdasági fordulatot tudott végrehajtani, hogy már negyedik éve 3% alatt marad a költségvetési hiány, tavaly az utolsó fillérig visszafizettük a Gyurcsány-kormány által felvett IMF-hitelt, miközben csökkentettük a családok, a munkavállalók és a vállalkozások terheit - nyilatkozta Kurucz Éva kormányszóvivő.