Így változik a számviteli törvény 2021-ben

Az egyes adótörvények módosításáról szóló, 2020. november 26-án kihirdetett törvény több ponton is megváltoztatta a számviteli törvényt. A hatályos változások kitérnek többek között a tőketartalék ügyletekre, az osztalék elszámolására, a nettósításra és a tőzsdei cégek éves beszámolóival kapcsolatos teendőkre is. A Deloitte tanácsadócég szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a vállalkozások számára.

Így változik a számviteli törvény 2021-ben

Változnak a tőketartalék könyvelésének szabályai

A módosítás célja a jegyzett tőke és a tőketartalék könyvelése közötti harmónia megteremtése. A hatályos szabályozás értelmében a társaságok a változásbejegyzési kérelemben valamennyi cégadat esetében meghatározhatják a változás időpontját. Ezen előírás alól a tőke leszállítás kivételt jelent. A számviteli törvény jegyzett tőkére vonatkozó előírásai igazodtak a cégtörvény előírásaihoz, azonban a tőketartalék esetében ezt a rendelkezést korábban nem kezelték. A mostani törvénymódosítás alapján immáron a tőketartalék változása is könyvelhető a változás időpontjával. A tőketartalék növekedése azonban csak akkor könyvelhető a cégbírósági bejegyzés vagy a változás időpontjával, ha a kapcsolódó eszköz (pénzbeli vagy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás) átvétele megtörtént. A törvénymódosítás hatással lehet azon gazdálkodókra, akik 2020. november 27-ét követően hajtanak végre tőkeemelést, hiszen az előírás ettől a naptól fogva hatályos - hívja fel a figyelmet Juhász Péter, a Deloitte számviteli tanácsadásért felelős projektmenedzsere.

Szabályozásra került az osztalék miatti kötelezettség elengedése

A jóváhagyott osztalékot a jóváhagyás időpontjában, az osztalékról szóló döntés időpontjával, eredménytartalék csökkentő tételként kell elszámolni. A társaság tulajdonosa azonban dönthet úgy, hogy az osztalék miatti követelését a kifizetése előtt elengedi. A számviteli törvény korábban nem rendelkezett arról, hogyan kezelendő ez a helyzet. A törvénymódosítás alapján az osztalék miatt elengedett kötelezettséget az eredménytartalék növekedéseként kell könyvelni, amelyet az elengedés időpontjával kell a könyvviteli nyilvántartásban rögzíteni. A módosítás 2020. november 27-től hatályos.

Mikor megengedett a nettósítás?

A számviteli alapelvek rögzítik, hogy a nettósítás nem megengedett, néhány kivételtől eltekintve a bevételeket és a költségeket, illetve a követeléseket és kötelezettségeket egymással szemben nem szabad elszámolni. Ugyanakkor a számviteli törvény időnként bővíti azoknak a gazdasági eseményeknek a körét, melyek esetében mégis megengedett a nettó módon történő elszámolás. A 2021-es törvénymódosításban is szerepel két ilyen kivétel, így nettó módon számolandó el:

- az eredeti követelést engedményezőnél az átruházott – forgóeszközként kimutatott – követelés engedményes által elismert értékének és a könyv szerinti értékének a különbözete az egyéb bevételek/ráfordítások között

- az immateriális jószág vagy tárgyi eszköz értékesítése során az átadásból származó bevétel és a könyv szerinti érték különbözete az egyéb bevételek/ráfordítások között. 

Utóbbi előírás egyaránt vonatkozik a csereszerződés, valamint a tőkekivonással történő tőkeleszállítás keretében megvalósuló immateriális jószág és tárgyi eszköz átadásra. A fenti előírások már a 2020-ban induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatók - mondta Ujvári Péter, a cég Audit & Assurance üzletágának regionális partnere.

Átalakulás miatti tartalékolás

A törvénymódosítás alapján lekötött tartalékot kell képezni az átalakulással közvetlenül összefüggően keletkező adófizetési kötelezettségre, amennyiben az adófizetési kötelezettség a jogutódot terheli és arra más fedezet nincsen. A törvényjavaslat indoklása a következő példát említi: „ha a kiválás során a kivált társaság az eszközeit – nem kedvezményezett átalakulás esetén – felértékeli, akkor a kivált gazdasági társaságnak társaságiadó fizetési kötelezettsége keletkezik, melyre a vagyonmérlegben, a saját tőkében – lekötött tartalék képzésével – fedezetet kell biztosítania”.

Az új előírás célja, hogy az átalakulással létrejövő gazdasági társaság jegyzett tőkéje a vagyonmérlegben olyan összegben kerüljön meghatározásra, amely ténylegesen a társaság rendelkezésére áll - közölte Juhász Péter.

Kiegészül a törvény a tőzsdei cégek egyedi és konszolidált éves beszámolójának közzétételi határidejével

A gazdálkodóknak alapvetően éves beszámolójukat a beszámoló mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig, a konszolidált beszámolójukat a mérlegfordulónapot követő hatodik hónap utolsó napjáig kell letétbe helyezni. Ugyanakkor egy uniós irányelv értelmében a tőzsdei kibocsátónak pénzügyi beszámolójukat az egyes pénzügyi évek végét követően legkésőbb négy hónapon belül közzé kell tenniük.  Az irányelv miatt a magyar számviteli törvény kiegészítésre kerül. Így azon vállalkozók, amelyeknek értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség bármely államának szabályozott piacán forgalmazzák, éves beszámolójukat, illetve konszolidált éves beszámolójukat legkésőbb a mérlegfordulónapot követő negyedik hónap utolsó napjáig letétbe kell helyezni - figyelmeztet Ujvári Péter.

Létszámmal kapcsolatos kifejezések egységesítése

A jelenleg hatályos számviteli törvény a különböző – beszámolókészítésre, könyvvizsgálatra vonatkozó – határértékek számításánál különböző létszám fogalmakat használ. Az átlagos statisztikai létszám, illetve az átlagos állományi létszám kifejezések helyett a továbbiakban az átlagos létszám kifejezést használja a törvény.

Átalakulás miatti részesedés elszámolása

A törvénymódosítás pontosítja, hogy átalakulás (egyesülés vagy szétválás) esetén a tulajdonosnál a jogelődben megszűnt részesedést kivezetését, illetve a jogutódban megszerzett új részesedést felvételét az átalakulás napját követő nappal kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. A rendelkezés szintén 2020. november 27-től hatályos.

A Richter új stratégiája a bevétel duplázását célozza

A Richter Gedeon szerdán közzétett hosszútávú stratégiája a bevétel duplázását tűzte ki 2035-ig, a gyógyszergyár licenszdíj nélküli árbevétele a tervek szerint 3,2-3,5 milliárd euróra emelkedik - ismertette Orbán Gábor vezérigazgató sajtótájékoztatón Budapesten.
2025. 03. 05. 20:30
Megosztás:

Okos megoldások a modern otthon kialakításához

A modern otthon kialakítása ma már nemcsak a stílusról, hanem a praktikumról, a technológiáról és a fenntarthatóságról is szól. Az okos megoldások kényelmesebbé teszik az életed, ráadásul hosszú távon költségeket is csökkenthetnek. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány ötletet, amelyek segítenek abban, hogy a lakásod igazi 21. századi otthon legyen.
2025. 03. 05. 20:00
Megosztás:

GVH: az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a versenyt

Az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a versenyt - hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.
2025. 03. 05. 19:30
Megosztás:

Így követhetik nyomon az ingatlanfejlesztők, hogy mire költik a pénzüket

Az építőipar működésének alapja a bizalom, aminek megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a beruházások szereplői naprakész, pontos információkkal rendelkezzenek a projektek készültségi állapotáról, pénzügyi helyzetéről. Különösen igaz ez az építkezések anyagi hátterét a nyereséges megtérülés szándékával biztosító ingatlanfejlesztőkre. A létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó PlanRadar arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamatosan fejlődő korszerű eszközöknek köszönhetően az ingatlanfejlesztők ma már a projektek valamennyi szakaszában teljes képet kaphatnak arról, hogy partnereik milyen hatékonysággal és mire költik a pénzüket.
2025. 03. 05. 19:00
Megosztás:

Folyamatosan erősödik az elektromos és a hibrid, stagnálnak a hagyományos hajtásláncok

A Használtautó.hu adatai alapján 2025 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva ismét emelkedtek az átlagárak a használt autók piacán – kivéve az elektromos autók esetében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, elmúlt év második hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. februári autópiaci adatok.
2025. 03. 05. 18:30
Megosztás:

Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására

A kormány elkötelezett a turisztikai kkv-k erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben. Ezt a célt szolgálja az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új konstrukció is, amelyre március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői. A program jelentőségét mutatja, hogy az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését. Az új pályázat a tavaly meghirdetett ágazati támogatási program folytatása, amely eredményeként eddig több mint 3300 pályázó nyert el támogatást országszerte.
2025. 03. 05. 18:00
Megosztás:

Kate már a bankkártyád CVC kódját is meg tudja mondani

Már fel sem kell állni egy vásárlásnál a fotelból, hogy a táskánkig elmenjünk és a fizikai bankkártyánk összes fontos adatát megtudjuk: Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense megadja akár a háromjegyű CVC-kódot is. Teljesen biztonságosan.
2025. 03. 05. 17:30
Megosztás:

Czomba Sándor: 3000 fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma februárban Magyarországon

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2025 februárjában mindössze 232.348-an voltak állás nélkül, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 3.000 fős csökkenést jelent. Az adatokat figyelembe véve a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma február hónapban.
2025. 03. 05. 17:00
Megosztás:

Lejtőn a fosszilis energiaárak a világban, a növekedési kilátások bizonytalansága miatt

Az év eleje óta jelentős csökkenést látunk a három fő fosszilis energiahordozó árának alakulásában.
2025. 03. 05. 16:30
Megosztás:

Két évnyi emelkedés után csökkennek a kgfb-díjak

Az utolsó negyedév 1,2 százalékos csökkenést hozott a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díjában a megelőző negyedévhez képest, a díjszint így a fél évvel ezelőtti 57 ezer forintos értéken áll. A kárráfordítások eközben egy negyedév alatt érdemben nem változtak - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.
2025. 03. 05. 15:30
Megosztás:

Javuló gazdasági adatok Japánból

A kompozit japán beszerzésimenedzser-index a februári végleges adatok szerint 52 lett, felfelé módosítva az előzetes 51,6-ot. Ez 9 tizedpontos javulást jelent a januári 51,1-hez képest.
2025. 03. 05. 15:00
Megosztás:

Hogyan dönt Kína az USA szankciók kapcsán?

Kínában megkezdődött az ún. "Két Ülés" tanácskozás. Az éves kongresszus március 11-ig tart, és több vezető gazdasági tisztviselő, valamint a Hszi Csin-ping főtitkár is beszédet mond.
2025. 03. 05. 14:30
Megosztás:

Megállapodtak a német gazdasági élénkítésről

A leendő német kancellár, Friedrich Merz bejelentette, hogy a centrális pártok megállapodtak az adósságfékszabályok módosításáról és egy óriási infrastrukturális alap létrehozásáról is.
2025. 03. 05. 14:00
Megosztás:

A Richter közzétette új stratégiáját

A Richter ma tette közzé 2035-ig szóló új stratégiáját.
2025. 03. 05. 13:30
Megosztás:

Cardano árfolyam előrejelzés: ADA kriptovaluta ár elemzés és piaci kilátások

A Cardano (ADA) az egyik legfontosabb kriptovaluta a piacon, amelyet sokan az "Ethereum riválisaként" emlegetnek. A hálózat magas szintű skálázhatóságot, fenntarthatóságot és decentralizációt kínál, miközben okosszerződések és decentralizált alkalmazások (DApps) futtatására is alkalmas.
2025. 03. 05. 13:00
Megosztás:

A Kormány a hazai kkv-k erősítése érdekében 15 milliárd forintos kerettel indít munkavállalók képzését támogató programot

A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása. Márciustól további 15 milliárd forint uniós forrás áll a magyar vállalkozások rendelkezésére, támogatva a termelékenységük javulásához szükséges munkaerő át- és továbbképzését.
2025. 03. 05. 12:30
Megosztás:

Tavaszi gépdömping az utakon – mit tehetünk a balesetek megelőzéséért?

A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon, akár nagyobb számban is felbukkanhatnak. Ha úticéljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.
2025. 03. 05. 12:00
Megosztás:

A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését

Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni! A Nemzetgazdasági Minisztérium intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében. A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat. Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni - olvashatjuk az NGM friss sajtóközleményében.
2025. 03. 05. 11:30
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés: BTC kriptovaluta ár előrejelzés és technikai indikátorok

A Bitcoin (BTC) az egyik legismertebb és legértékesebb kriptovaluta, amelyet digitális aranyként is emlegetnek. Az elmúlt időszakban jelentős volatilitás jellemezte az árfolyamot, amely a befektetőket óvatosságra inthette. Jelenlegi technikai elemzésünk célja, hogy bemutassuk a legfontosabb mutatókat és előrejelzést adjunk a Bitcoin jövőbeli mozgásáról. Megvizsgáljuk az RSI, MACD, mozgóátlagok és egyéb indikátorok jelzéseit, hogy segítsünk eldönteni, érdemes-e most vásárolni, tartani vagy eladni a BTC-t.
2025. 03. 05. 11:00
Megosztás:

A vámok életbe lépése után tovább estek a Wall Street-i indexek; csökkentek az olajárak

Tovább estek hétfőn a Wall Street-i indexek, kedden életbe lépett a Kanadára és Mexikóra kivetett 25%-os vám, illetve a Kínának címzett 10+10%- os tarifa.
2025. 03. 05. 10:30
Megosztás: