Indul a Google Pay, a hazai bankok közül elsőként a K&H-nál

Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül is a biztonságos, okostelefonos fizetéseknek – közölte a K&H. A múlt évben a magyarországi kibocsátású kártyákkal összesen közel 970 milliószor, napi átlagban 2,65 millió alkalommal fizettek belföldön, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg. A K&H érintésmentes mobilfizetést alkalmazó felhasználói pedig hatszor annyian lettek 2020-ban, mint egy évvel korábban voltak.

Indul a Google Pay, a hazai bankok közül elsőként a K&H-nál

Újabb lendületet kaphatnak az okostelefonos fizetések Magyarországon, hiszen a Google Pay elindulásával még többen választhatják ezt a fizetési módot. „Azt, hogy mi a legjobb fizetési mód, mindig a felhasználó dönti el, egy év alatt meghatszorozódott az érintésmentes mobiltárcahasználók száma, az érintésmentes mobilfizetések száma pedig ötszörösére emelkedett, mely egyértelműen jelzi, hogy az okostelefon zsebrevágja a többi platformot” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A K&H Csoport egyébként már 5 éve biztosítja a mobiltárcás fizetést, a K&H 2020 júniusában bevezette az Apple Pay rendszerét, most pedig a hazai bankok sorában elsőként teszi fel a palettára a Google Pay-t. Hozzátette: „A bank digitálisan aktív ügyfeleinek száma fokozatosan növekszik, ma már 570 ezren vannak, a Google Pay bevezetésével az okostelefonos kártyás fizetések számának és a forgalmának további jelentős növekedésére lehet számítani.”

Naponta 2,65 milliószor

Németh Balázs elmondta azt is, hogy a járványhatás is elősegítette a készpénzmentes fizetési megoldások térnyerését. A hivatalos jegybanki adatok szerint 2020-ban az érintős bankkártyák száma 1,1 millióval nőtt, így az összes magyarországi fizetési kártya 92 százalékát adják.

Míg a magyarországi kibocsátású kártyákkal a belföldi fizetések száma 7 százalékkal emelkedett, addig a K&H bankkártyásai 22 százalékos növekedést értek el a kártyás fizetések tekintetében.  A tavalyi év nyertese a mobilbanki szolgáltatás, melyet jól mutat, hogy 2020 decemberében 30 százalékkal növekedett a felhasználók száma, az egy évvel korábbihoz képest, melyek közül többen az idősebb korosztály képviselői, hiszen a 60 év feletti ügyfelek 38 százaléka már online lép kapcsolatba a pénzintézettel.

Biztonságban a tokenekkel

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója azt mondta, a Google Pay segítségével az érintettek bárhol fizethetnek, mely a gyakorlatban úgy működik, hogy a K&H által kibocsátott – például mastercardos – bankkártyák az okostelefonokba digitalizálva kerülnek be, vagyis a kártyaadatok úgynevezett tokenekre cserélődnek a telefonban és ezek a tokenek biztosítják a fizetési tranzakciót.

Nagyon leegyszerűsítve a kártyaadatokból lesz egy másik adatsor, ezek lesznek a tokenek. A virtuális fizetési technológia garantálja, hogy ezek a tokenek kizárólag az adott okostelefonban működnek, azaz biztonságos a velük történő fizetés. „Gratulálunk a K&H Banknak, hogy a hazai mobilfizetések történetében ezt a jelentős evolúciós lépést kereskedelmi bankként megtették. Külön öröm számunkra, hogy ebben a Mastercard lehet a választott partnerük és segíthettük a munkát, ami a mai bevezetéshez vezetett. A jövő fizetési környezetében stratégiai jelentőségű, hogy a készpénzhasználatot az innovatív megoldások váltsák fel, és - mint ahogy a Google Pay megoldásokhoz globálisan, - ehhez a mostani fejlesztéshez is a jól ismert és bevált tokenizációs technológiánkat adjuk. 

Az innováció nemcsak a technológiában, hanem a teljes gondolkodásban jelen van a banknál, ezt jelzi a teljesen megújult, letisztult kártyadesign is, hiszen nem mindegy, hogy a Google Pay használata során az ügyfelek milyen kártyaképpel találkoznak. Hisszük, hogy a megújult megjelenés lehetővé teszi, hogy a jövő Google Pay felhasználói továbbra is elsősorban a K&H ügyfeleiként azonosítsák magukat, a mostani lépés erősítse az ügyfélhűséget és a K&H brandet. A Google Pay érkezése tovább növelheti a mobiltárcák népszerűségét, amelyben jelentős fejlődést látunk a számokban is. 2020 év végén az érintésmentes tranzakcióknak már 8%-a zajlott mobilfizetéssel.” – mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

10 új ország

A Mastercarddal folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően a 10 új európai országban részt vevő partnerek kártyatulajdonosai a saját mobilbanki alkalmazásaikon keresztül használhatják a Google Pay szolgáltatást. Reméljük, hogy mindenki élvezni fogja az androidos mobilfizetés előnyeit a világ több millió pontján. „A magyarok azonnal lecsapnak azokra a lehetőségekre, amikor egyszerűen, biztonságosan, zökkenőmentesen fizethetnek online és érintésmentesen az üzletekben. A Google-nél mindig arra törekszünk, hogy lehetőséget biztosítsunk az egységes, biztonságos, gördülékenyen működő platformunk használatára, és nagy öröm számunkra, hogy ezt a K&H-val közösen, az ő mobilbankjukban kínálhatjuk” – mondta Bíró Pál, a Google Magyarország country managere.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: