Internetes kommentek - nem tiszta, hogy mi a jogszerű

Az internetes médiumokat tömörítő szakmai szervezet szerint tisztázásra szorulnak a médiatörvények egyes passzusai az internetes kommentekkel, hozzászólásokkal kapcsolatos felelősségi körök tekintetében.

Ez a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) Kommentek a magyar interneten: problémák és lehetőségek című vitaindító tanulmányában olvasható, amely a szervezet honlapján érhető el. Az MTE elemezte az internetes kommentekben elkövetett személyiségjog-sértésekre vonatkozó bírósági gyakorlatot, ennek során figyelembe vette az Ipsos kutatásának eredményét is az internetezők véleményéről. Az MTE a tanulmánnyal - amelynek apropóját az adta, hogy a média- és hírközlési biztos 2011 júliusában a Népszava főszerkesztőjéhez fordult a napilap internetes oldalán megjelent sértő tartalmúnak vélelmezett kommentek miatt - a további vitákat szeretné megalapozottabbá tenni.

 

A szervezet szerint a jogalkotóknak az internetes kommentekben érintett szereplők bevonásával kell áttekinteniük, szükséges-e módosítani az egyes jogszabályokat. Azt azonban tartalmazza az általuk készített dokumentum, hogy a médiaalkotmány és a médiatörvény e tekintetben pontosításra szorul. Az egyesület a szerkesztőségi felelősség, valamint az azt keletkeztető "beszerkesztés" fogalmát tisztázná. A szervezet a médiatörvényben és a polgári törvénykönyvben is rögzítené, hogy a szerkesztői felelősség nem terjed ki a felhasználók által készített tartalmakra. A tanulmány leszögezi, hogy az elmúlt évek hazai ítélkezési gyakorlata nem egységes azt illetően, hogy kinek és hogyan kell felelősséget vállalni a cikkekhez, blogbejegyzésekhez fűzött kommentárokért.

 

A szolgáltatókat arra bátorítják a dokumentum készítői, hogy kísérletezzenek a kommentek moderálására szolgáló megoldásokkal, egy lehetőségnek tartják például az offenzív kommentek megjelölését. A dokumentum leszögezi, hogy a komment a szólásszabadság fontos eszköze, ám a jogi környezet egyelőre nem tudott ehhez alkalmazkodni. Az egyesület olyan jogi környezet kialakítását szorgalmazza, amely elősegíti a szólásszabadság érvényesülését a kommentekben, ugyanakkor a személyiségi jogsértések érdemi orvoslására szolgál. Leszögezik ugyanakkor, hogy a problémák jelentős része sem bírósági jogérvényesítés, sem a médiaigazgatás keretei között nem kezelhető.

 

A felmérésből kiderül, hogy az internetezők 70 százaléka gyakran olvas vagy ír kommenteket. A kommentelőknek mindössze a 16 százaléka sorolható a "komolytalan provokatívak" csoportjába, többségük viszont információátadás céljából használja ezt a fórumot. A dokumentumból kiderül az is, hogy a felhasználók kétharmada számára fontos a moderálás, de harmaduk a szűrés nélküli kommentelést sem tartja elvetendőnek. Az olvasók számára azok a moderálási formák a legrokonszenvesebbek, amelyek az olvasók értékítéletére és aktivitására alapoznak, nem pedig a központi moderáláson. (MTI)

Miért jobb befektetési lehetőség az Ethereum, mint a Bitcoin – és melyik ETH-ökoszisztéma token vezetheti a piacot?

A kriptovilág folyamatos mozgásban van, a befektetők pedig olyan lehetőségeket keresnek, amelyek egyszerre kínálnak növekedési potenciált és valós felhasználási értéket.
2025. 08. 24. 22:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni: az okos pénz inkább a Layer Brett 2.500%-os APY-ját választja, mint a Cardanót vagy a Solanát

Az „okos pénz” egyre inkább a Layer Brett felé mozdul el, mivel a befektetők egyedülálló lehetőségként tekintenek a lenyűgöző, 2.500%-os éves hozamra (APY)
2025. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Áttöri az Ethereum az 5.000 dolláros szintet a jövő héten? A Shiba Inu és a Remittix iránt is növekvő bálnaérdeklődés mutatkozik

Az Ethereum árfolyama hónapokig tartó konszolidáció után komoly mozgásba lendült: áttörte a 4.600 dolláros szintet, és azt jelzi, hogy az 5.000 dollár is elérhető közelségbe került.
2025. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 24. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a Bitcoin ETF kiáramlás – altcoin rally következik? A Layer Brett vezetheti a 2025-ös áttörést

A folyamatos Bitcoin ETF kiáramlások nyomán a befektetők egyre inkább elbizonytalanodnak a szélesebb kriptopiac jövőjét illetően. Ahogy az intézményi tőke kivonul, a figyelem az alternatív lehetőségek felé fordul – különösen a mémcoin szektorban.
2025. 08. 24. 18:30
Megosztás:

Árréscsökkentést jelentett be a szerb elnök

A kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetnek be Szerbiában - jelentette be vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatóján.
2025. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Miért követheti a Dogecoin a Remittixet az árfelfedezési szakaszba idén szeptemberben – de vajon melyik kripto éri el előbb az 1 dollárt?

A Dogecoin árfolyama stabilan tartja magát egy kritikus támaszszint felett, miközben a kereskedők azt találgatják, vajon a mémcoin ismét beléphet-e az árfelfedezési fázisba 2025 szeptemberében.
2025. 08. 24. 17:30
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: nem zárt be a Balaton augusztus 20. után

Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a program - írta a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2025. 08. 24. 15:30
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvásárolni a piac berobbanása előtt: Cardano, Solana, Remittix és Dogecoin

A Dogecoin, a Solana és a Cardano is felkészülnek a szeptemberi volatilis kilengésekre, miközben a kriptopiac összértéke jelenleg 3,85 billió dollár körül mozog.
2025. 08. 24. 14:30
Megosztás:

Leáldozott a Dogecoin és a Shiba Inu monumentális nyereségeinek korszaka? A Layer Brett akár 15.000%-os ralira is képes lehet

Ahogy a mémcoin-piac 2025-ben tovább formálódik, a befektetők erőteljes teljesítményt várnak az olyan vezető tokenektől, mint a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB). Múltbéli, exponenciális növekedésük miatt ezek a tokenek továbbra is a figyelem középpontjában állnak.
2025. 08. 24. 13:30
Megosztás:

Hogyan lehet 1.000 dollárból 500.000 dollárt csinálni 2030-ig? Tipp: nem a Bitcoin vagy a Dogecoin, hanem a Layer Brett a kulcs

A kriptovaluták már sok kisbefektetőből csináltak milliomost – elég csak a Bitcoinra vagy a Dogecoinra gondolni.
2025. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Áfát csalt egy távol-keleti kereskedő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bírságokkal együtt 88 millió forint megfizetésére kötelezett egy távol-keleti kereskedőt, aki fiktív számlákkal minimalizálta fizetendő adóját; a tartozás fedezetére a vállalkozás teljes árukészletét lefoglalták.
2025. 08. 24. 11:00
Megosztás:

XRP árfolyamelemzés: Mire számíthatunk a Ripple-től 2025 hátralévő részében – aggódnia kell a Remittix térnyerése miatt?

Az XRP árfolyama idén folyamatos érdeklődés tárgyát képezte, az elemzők előrejelzései pedig mérsékelt növekedéstől egészen erőteljes visszapattanásig terjednek, attól függően, hogy milyen mértékű intézményi érdeklődés és piaci lendület alakul ki.
2025. 08. 24. 09:55
Megosztás:

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
2025. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti

Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
2025. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Hankó Balázs: a következő négy évben négyezer milliárd forint adókedvezmény marad a családoknál

Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen. l
2025. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?

A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
2025. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek

A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
2025. 08. 24. 04:00
Megosztás:

A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket

A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
2025. 08. 24. 03:00
Megosztás:

Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!

Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.
2025. 08. 24. 02:00
Megosztás: