Ismét emelkedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak

Alapvetően a gyümölcsök és a sertések drágulása miatt három hónap lassulás után októberben ismét gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a szeptemberi 2,0 százalékos csökkenés után októberben a gyümölcsök felvásárlási ára átlagosan 14,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, a sertések felvásárlási árának emelkedése pedig 30,5 százalékról 37,8 százalékosra ugrott.

Ismét emelkedtek a mezőgazdasági felvásárlási árak

A gabonafélék és a burgonya árának csökkenése nyomán a növényi termékek átlagos áresése 4,2 százalékosról 3,5 százalékosra mérséklődött, az élőállatok és állati termékek drágulása 10,2 százalékosról 12,6 százalékosra emelkedett.
   
A gabonaárak 8,1 százalékkal voltak a tavaly októberinél alacsonyabbak a szeptemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. A búza felvásárlási ára 10,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly októberinél a szeptemberi 7,2 százalék helyett, a kukorica októberre 6,3 százalékkal lett olcsóbb, a szeptemberi 4,8 százalékos éves csökkenés után.
   
A zöldségek árcsökkenése 2,9 százalékos volt a szeptemberi 1,3  százalékot követően, a burgonya ára is 0,4 százalékkal alacsonyabb lett a tavaly októberinél  míg szeptemberben 18,0 százalékkal drágult éves összehasonlításban.
   
Októberben a paradicsom felvásárlási ára 9,8 százalékkal, az uborka 21,5 százalékkal, a karfiol 28,7, a sárgarépa 9,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. A vöröshagyma 3,0 százalékkal, a fejes káposzta 7,9 százalékkal lett olcsóbb. A zöldbab ára ugyanakkor 160,8  százalékkal megugrott az ehhez képest szolid 15,3 százalékos szeptemberi drágulás után.
   
A szőlőtől megtisztítva a gyümölcsök átlagosan 29,4 százalékkal drágultak a tavaly októberi felvásárlási árakhoz képest. Az alma ára  43,5 százalékkal, a körtéé 37,0 százalékkal, az őszibaracké viszont csak 4,8 százalékkal lett a tavaly októberinél magasabb.

Mennyit tudsz a disznóvágásról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Az élőállatok felvásárlási ára 16,7 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél, a szeptemberi 13,4 százalék után. A vágósertés mellett a vágómarha felvásárlási árának éves emelkedése is meglódult a szeptemberi 1,2 százalékosról 11,3 százalékosra. A baromfi mindössze 1,0 százalékkal drágult átlagosan, a juh  felvásárlási ára a szeptemberi 5,3 százalék helyett októberben csak 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
   
Az állati termékek októberi 4,3 százalékos emelkedése 0,9 százalékponttal magasabb a szeptemberinél, amit a tej drágulásának  7,2 százalékra emelkedése okozhatott az előző havi 5,0 százalékról. A tojás felvásárlási ára 3,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly októberinél, míg szeptemberben is 3,9 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

Veszik az autópálya-matricát, mint a cukrot

A tavaly decemberi három hetes elővásárlási időszakban 2021-re csaknem 60 ezer éves országos e-matricát vettek meg az autópálya-használók, 4 ezerrel többet, mint egy évvel korábban a teljes hónapban - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az MTI-vel pénteken. Az idei megyei pályamatricákból több mint 82 ezer fogyott.
2021. 01. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szinte az összes felsőoktatási intézménytől egyidőben lehet érdeklődni az online térben

A korlátozások miatt online platformra költözött a továbbtanulók nagyrendezvénye, ám mint azt a szervezők mondják, ez a kihívás egyben új lehetőségeket is hoz. A 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2021. január 21-23. között rendezik meg, a megvalósítás céljából egy úttörő, többnyelvű virtuális expo programot hoztak létre. Az eseményen egyszerre 51 felsőoktatási intézménytől szerezhetnek be információkat az érdeklődők, amely minden bizonnyal elősegíti a továbbtanulás döntéskörét február 15-ig.
2021. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóvásárlási rohamra számíthatunk idén

Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt – derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó keresletre a járműiparnak is fel kell készülnie.
2021. 01. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord futamidejű kibocsátást hajtott végre a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) rekord hosszúságú 20 éves futamidejű, 30 millió euró értékű kibocsátással indította el a finanszírozást idén a Dublini Értéktőzsdén - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.
2021. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen hatással volt a járvány a szálláshelyek forgalmára

A beutazási korlátozások, illetve a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben 93,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76,3 százalékkal csökkent - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 01. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Korlátozzák a Richter Esmya gyógyszerének használatát

Korlátozzák a Richter Gedeon Nyrt. Esmya gyógyszerének használatát az Európai Unió összes tagállamában, a készítmény ezután csak olyan, menopauzát el nem ért nők méhmiómájának kezelésére használható, akik esetében a műtéti kezelés (ideértve a méhmióma embolizációját is) nem alkalmazható, vagy az nem volt sikeres, emellett a készítmény nem alkalmazható a méhmióma műtéti beavatkozást megelőző tüneti kezelésre - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken megjelent tájékoztatásban.
2021. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak

A miniszterelnök bejelentette: legkésőbb 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak.
2021. 01. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

90 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

Az ágazati bértámogatási program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában. A támogatást eddig több mint 12 ezer munkáltató kérte összesen 90 ezer munkavállalójára közel 22 milliárd forint értékben. A kifizetések folyamatosak - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2021. 01. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél milliárdos befektetést kapott a hazai proptech vállalkozás

Egy 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás TabLog projektje 450 millió tőkebefektetést kapott, melyet termékfejlesztésre, illetve a nemzetközi piacra lépésre és terjeszkedésre használnak fel. Emellett a cég 2021-ben közel 20 új munkahelyet is teremt Magyarországon. A vállalkozás kitűzött célja, hogy az érkeztetés szakértőjeként meghatározó szereplő legyen egy olyan világban, amelyben a munkát folyamatos térbeli mobilitás és időbeli rugalmasság jellemzi.
2021. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetőket neveztek ki a Rail Cargonál

A Rail Cargo Austria (RCA) felügyelőbizottsága új vezetőket nevezett ki a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. és a Rail Cargo Operator - Hungaria Kft. vállalatok élére - közölte a Rail Cargo Group csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb területen jelent meg a madárinfluenza

Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte - közölte a Nébih csütörtökön.
2021. 01. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei felavatta Magyarország első ipari 5G magánhálózatát

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi telephelyén elindult Magyarország első, valós termelési környezetben működő ipari 5G magánhálózata, amely a vállalat gyártási-logisztikai folyamatait segíti. A rendszert Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára mutatta be.
2021. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változhatnak a roamingdíjak a mobilszolgáltatóknál

Már nem vonatkoznak a roaming és nemzetközi hívások díjának maximálására vonatkozó szabályok az Egyesült Királyságra, ami 2020. december 31-e óta nem az Európai Unió része, így harmadik országnak minősül. Ettől függetlenül a szolgáltatók dönthetnek úgy, hogy megtartják az eddigi feltételeket, hatóság információi szerint azonban jelenleg nem készülnek változtatásra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében.
2021. 01. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel kevesebb üzemanyag fogyott 2020-ban

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön közzétett adatai szerint 6,9 százalékkal kevesebb motorbenzin és 8,3 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott 2020-ban, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 7,8 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest.
2021. 01. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vállalkozók bizakodóan tekintenek a 2021-es évre

A 2021-es évre a vállalkozók bizakodóan tekintenek, 42 százalékuk arra számít, hogy az idén éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) októberi adatokon alapuló elemzését csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Immár félszáz hazai tagvállalatot számlál az ELITE Program

Újabb hazai vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló ELITE Programhoz: a CER Cargo Holding belépésével immár 50 tagvállalatot számlál a nemzetközi vállalkozásfejlesztő képzés magyarországi közössége, amely a régióban kiemelkedő mutató. A programban részt vevő ötven társaság a hazai gazdaság versenyképességét tekintve is jelentős súllyal bír, ugyanis a tavalyi év során összesen mintegy 5600 munkavállalót foglalkoztatva, átlagosan 6 százalékos üzemi eredmény marzsot produkálva 470 milliárd forint árbevételt termeltek.
2021. 01. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új horgászrend lép életbe a Balaton

Február elsejétől új horgászrend lép életbe a Balaton, ami a ragadozó halak fogási tilalmi idejét megduplázza, a gyerekhorgászatban könnyítést hoz, a szemetelést viszont szigorúbban bünteti - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

36 százalékkal nőtt a magyar export Üzbegisztánba

A magyar kivitel Üzbegisztánba tavaly az első tíz hónapban 36 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és bőven meghaladta a 100 millió dollárt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Sardor Umurzakov miniszterelnök-helyettessel, az üzbég befektetésért és külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterrel.
2021. 01. 15. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte csökkent a légszennyezettség

Országszerte csökkent a légszennyezettség; már sehol sem veszélyes vagy egészségtelen a levegőminőség a szálló por miatt.
2021. 01. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az Audi Hungaria gyártási eredménye

Csökkent tavaly az Audi Hungaria Zrt. gyártási eredménye 2019-hez képest, a győri üzemben 1 millió 661 ezer 599 motort és 155 ezer 157 járművet készítettek - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: