Izraeli repülők - Kedden összeül a honvédelmi bizottság

Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek. (MTI)

A parlamenti honlapon olvasható meghívó szerint a kedden délben kezdődő ülés első napirendi pontja lesz a "tájékoztató az izraeli légierő repülőgépeinek a Magyar Köztársaság légterében végrehajtott gyakorlatáról és annak engedélyezéséről".

 

Szekeres Imre mellett a meghívottak között vannak a Külügyminisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselői. Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője az MTI-nek hétfőn azt mondta, Szekeres Imre részt vesz az ülésen, és minden segítséget megad ahhoz, hogy a testület hatékony munkát tudjon végezni.

 

Ugyanakkor megjegyezte, jobb lett volna, ha ez egy együttes tanácskozás a külügyi bizottsággal. A honvédelmi miniszter ezért e bizottság elnökének és tagjainak is meg fogja küldeni a jelentését. Bocskai István közölte azt is, biztosak benne, hogy a többi meghívott is kész részt venni a honvédelmi bizottság tanácskozásán.

 

Tóth Károly, a honvédelmi bizottság szocialista tagja az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy az MSZP-s testületi tagok elmennek a tanácskozásra. Szerinte is jobb lenne, ha együttes ülést tartana a külügyi és a honvédelmi bizottság és minden érintett minisztérium képviselője egyidejűleg lenne jelen a téma megtárgyalásán, hiszen - mint mondta - az ügynek külügyi, biztonsági és honvédelmi vonatkozásai is vannak.

 

Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke szombaton sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt.

 

Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre - közölte akkor, hozzátéve: a magyar emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen célból érkeztek ezek a repülők Magyarország légterébe, milyen gyakorlatot végeztek, milyen okból tették mindezt, és miért éppen most, a választások előtt történt ez az akció.

 

Kijelentette: a történtek miatt továbbra is úgy látják, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszternek le kellene mondania. A HM szóvivője szombaton erre reagálva azt nyilatkozta az MTI-nek: Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a külügyi bizottsággal közösen ülésezzen a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügyében.

 

Szekeres Imre és a tárca üdvözölte a Fidesz javaslatát, és jelezték, minden segítséget megadnak ahhoz, hogy hatékony munkát végezhessen a bizottság. A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy múlt hét szerdán az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; elmaradt a várttól a novemberi brit GDP Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
2026. 01. 16. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hozamok Európában és a tengerentúlon

Erősek lettek tegnap az amerikai feldolgozóipari bizalmi indexek és kifejezetten alacsony szintre esett az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is.
2026. 01. 16. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek, a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban

Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
2026. 01. 16. 09:10
Megosztás:

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás:

Indul az Otthoni Energiatároló Program – ezt érdemes tudni a pályázatról

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program, amelynek pályázati anyagát a mai napon tette közzé Czepek Gábor villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Akkumulátor Szövetség szakmai részvételével kidolgozott program keretében a magyarországi háztartások napelemes rendszerek energiatároló egységeinek finanszírozására igényelhetnek támogatást. A program összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, amelyből háztartásonként 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet kérelmezni.
2026. 01. 16. 06:00
Megosztás:

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
2026. 01. 16. 05:30
Megosztás:

A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet - tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
2026. 01. 16. 05:00
Megosztás:

A január a legnehezebb hónap pénzügyileg a családoknak: sokan maradnak mínuszban a számlájukkal

Pénzügyi szempontból rendszerint a január a legnehezebb hónap a családoknak, hiszen karácsony előtt sokan kiköltekeznek, ráadásul a januári családtámogatási ellátások is már decemberben megérkeznek. Különösen nehéz az év első hónapja azoknak, akik áruhitet vagy személyi kölcsönt igényeltek decemberben, ezek első törlesztőrészleteit ugyanis rendszerint ugyancsak januárban vonja le a bank.
2026. 01. 16. 04:30
Megosztás:

A ciprusi soros elnökség kihívásai a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán

Az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése már most élesebb politikai vitákat vált ki, mint a korábbi költségvetési ciklusok. A dán soros elnökség költségvetési munkája feszültségekkel és nyitott konfliktusokkal zárult, a tárgyalások pedig most egy még nehezebb szakaszba lépnek, ahogy Ciprus átveszi az EU Tanácsának vezetését.
2026. 01. 16. 04:00
Megosztás:

Megjelent az új transzferár-rendelet

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új NGM rendelet több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Forvis Mazars szakértői szerint bár az új szabályozás több területen egyszerűsítést hoz, egyes előírások részletesebbé és szigorúbbá válnak, ezért az érintett adózóknak érdemes időben felkészülniük ezek alkalmazására. A rendelet 2026. január 23-án lép hatályba.
2026. 01. 16. 03:30
Megosztás:

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
2026. 01. 16. 03:00
Megosztás:

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás: