Januártól változnak az szja- és járulékszabályok

Január 1-jétől több ponton változnak a személyi jövedelemadóra (szja) és a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó szabályok.

Januártól változnak az szja- és járulékszabályok

Kiegészül a munkáltató által lakáscélú felhasználásra adómentesen nyújtható vissza nem térítendő támogatások köre, a munkáltatók a jövő évtől adómentesen járulhatnak hozzá a munkavállalók hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett lakáscélú hitelének törlesztéséhez is. A pénzügyi intézmények által elengedett azon kölcsönösszegek is adómentes juttatásnak minősülnek, amelyeket nem biztosítottak ingatlanfedezettel.

 

Ha pedig a pénzügyi intézmény nem számol fel kamatot az adós fizetőképességének megőrzését, helyreállítását szolgáló hitel után, a fel nem számított kamat összegét nem szükséges jövedelemként figyelembe venni. Az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári befizetések után személyenként összesen évi 150 ezer forintig lehet rendelkezni az éves szja bevallásban tett nyilatkozattal. A magánszemélyek a jövőben a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett összegek után is rendelkező nyilatkozatot tehetnek a 2014-ben teljesített egyéni befizetések 20 százalékáig, legfeljebb 130 ezer forintig.

 

Az önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat, a nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat és nyugdíjbiztosítás alapján történt rendelkezések alapján az adóhatóság által átutalt összeg évente legfeljebb 280 ezer forint lehet. A kedvezmény csak a 2013. december 31-ét követően megkötött szerződések után fizetett díjakra vonatkozik. Jövőre a korábbi 50 ezer forintos éves értékhatárral szemben összeghatártól függetlenül adómentesen adható magánszemélyeknek a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet.

 

A kulturális szolgáltatásoknál megmarad az eddigi 50 ezer forintos keret. A béren kívüli valamint adómentes juttatásként adható utalványok köréből kikerültek a visszaváltható utalványok, ez azonban a munkáltató által fel nem használt utalványok visszaváltását nem érinti. A jövő évtől a befektetési szolgáltatók közötti verseny ösztönzése céljából a tartós befektetési szerződések esetén a befektetési szolgáltató lecserélése (adóéven belül egy alkalommal) nem minősül a lekötési időszak megszakításának, a magánszemély adókötelezettség nélkül áthelyezheti számláját egy másik szolgáltatóhoz. Ez vonatkozik a már meglévő számlák áthelyezésére is. Az olyan speciális kamatjövedelemnek minősülő vagyoni érték, amelyből az adó levonása nem lehetséges (például nyereménybetétre kisorsolt tárgynyeremény) adóalapja a szokásos piaci érték 1,28-szorosa lesz, szemben a jelenlegi 1,19-es szorzóval.

 

Ebben az esetben a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást is a 28 százalékkal növelt adóalap figyelembevételével kell megállapítani. A kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezményt a jövő évtől a doktorjelöltek, illetve doktori képzésben részt vevők után is érvényesíteni lehet. További változás, hogy a magyar szabályok szerint kifizetőnek nem minősülő külföldi társaság is nyújthat üzletpolitikai célú juttatást magánszemélynek adómentesen. Az új szabályok szerint január 15. helyett a január 10-ig kifizetett, munkaviszonyból származó előző évre vonatkozó bevételt, társadalombiztosítási ellátást lehet az előző naptári év jövedelmeként figyelembe venni. Az ingatlan bérbeadásból származó jövedelmet terhelő 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás költségként való elszámolásának lehetősége megszűnik.

 

A járulékok terén a legnagyobb változás, hogy a családi adókedvezmény szja-ban igénybe nem vett részét le lehet vonni a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékból, annak felhasználása után a 3 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulékból, majd a 10 százalék mértékű nyugdíjjárulékból. E kedvezményt, amely 260 ezer családot érint, a biztosított házastársa, élettársa együttesen is érvényesítheti. Az igénybe vett családi járulékkedvezmény nem csökkenti a biztosítási ellátásra való jogosultságot. A magánszemélynek nem kell bevallania a kifizetőtől származó kamatjövedelmet terhelő 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho). Tartós befektetési számla hároméves lekötési időszakának megszakítása esetén azonban be kell vallania a lekötési hozamot terhelő ehót.

 

A munkaviszony megszűnése után, annak alapján juttatott jövedelmeket 2014-től szociális hozzájárulási adó terheli. A nem biztosított magánszemélyek után fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege az idei 6660 forintról 6810 forintra emelkedik. A harmadik állam állampolgárai, mint kiküldöttek mentesülnek az egyéni járulékfizetés alól a két évnél hosszabb kiküldetés esetén is, ha a kiküldetés két éven túli meghosszabbítására előre nem látható okból, a kiküldetés első évének letelte után kerül sor. A munkavállalónak ezt nyolc napon belül be kell jelentenie az adóhatóságnak. A 2013. január 1. előtt megkezdett kiküldetéseknél a 2 évet 2013. január 1-jétől kell számítani azzal, hogy leghamarabb 2015. január 1-jével keletkezik járulékfizetési kötelezettségük Magyarországon.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: