Járai, Simor: egyetértünk!

Járai Zsigmond és Simor András egyetértett abban, hogy a jegybanknak alig volt eszköze arra, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését. Az Országgyűlés 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottságának csütörtöki ülésén a volt jegybankelnök az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatát hibáztatta a devizahitelek elterjedésért, a mostani elnök pedig az MNB által hivatalba lépése óta tett figyelemfelhívási, javaslattételi lépésekre helyezte a hangsúlyt, hozzátéve: az akkori forintkamatok miatt népszerűek voltak a devizakölcsönök.

Járai Zsigmond az albizottsági ülésen leszögezte: az előző kormányok és az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a lakosság deviza-eladósodásának növekedését, a jegybanknak ehhez alig volt eszköze. Felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetközi Valutalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek, valamint a svájci jegybank elnöke többször is figyelmeztették a problémára a hivatalban lévő kormányokat. Kiemelte, 2004 körül kezdett a devizában való eladósodás nagyobb mértéket ölteni, ez mára komoly gazdasági és társadalmi problémává vált - veszélyezteti a magyar gazdaság pénzügyi stabilitását.

 

A problémához hozzájárult egyebek mellett az Orbán-kormány által elindított kedvezményes lakáshitel-támogatási rendszer megszüntetése, és alapvetően az, hogy 2002 után Magyarország rossz gazdaságpolitikát folytatott, amely miatt az euró bevezetése egyre kitolódott, de hozzáadódott a bankok nyereségérdekeltsége is. Szerinte a kormányzati, pénzügyminisztériumi tisztségviselők vagy intellektuálisan nem értették a helyzetet, esetleg érdekeltségük miatt nem akarták érteni.

 

A lakosság devizaadósságának gyors növekedése egy százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezett 2005-2006-ban. Járai Zsigmond elmondta: a devizahitelezési gyakorlatot a külföldi tulajdonú bankok indították el a nagyobb nyereség érdekében. Jelezte: akkoriban komoly bankszakemberek sem láttak valódi kockázatot a devizahitelezés bővülésében. Közölte: talán a CIB indította el a folyamatot, de az osztrák tulajdonú Erste és a szintén osztrák Raiffeisen volt a legdinamikusabb szereplő ezen a téren, a verseny miatt a magyar tulajdonú bankok is követték ezeket a hitelintézeteket.

 

Kiemelte: egyedüliként a Citibank állt ellen a folyamatnak, akinek vezetője akkor azt mondta, ők nem hiteleznek más ország devizájában, mert "emiatt sok országban megégették magukat". Úgy vélekedett: a bankok igyekeztek kihasználni, hogy a magyar lakosság alacsony pénzügyi ismeretekkel rendelkezett. Mint mondta, aki frankhiteles szerződést írt alá, az egyben "fogadást" is kötött arra, hogy milyen lesz a svájci frank árfolyama a törlesztés időszakában. Ennél még a lóverseny is tisztességesebb fogadás - fogalmazott Járai Zsigmond azzal, hogy a devizahiteleket felvevők az euró minél hamarabbi bevezetésében bíztak, és abban, hogy ezzel megszűnik az esetleges árfolyamkockázat.

 

Simor András szerint 2007 tavaszi hivatalba lépése óta az MNB a számára rendelkezésre álló számos eszközzel - figyelemfelhívással, rendeletre vonatkozó javaslattétellel - igyekezett elérni a devizahitelezés korlátozását. A jegybankelnök kifejtette: a magyar jegybanknak nincsenek szabályozási eszközei, ilyenek csak a kormánynak és az Országgyűlésnek vannak. Leszögezte: nem ért egyet az előtte szóló Járai Zsigmonddal, mert az igaz, hogy 2010 júniusára lényegében megszűnt a devizahitelezés Magyarországon, de az nem az Orbán-kormánynak volt köszönhető. Kiemelte: az általa vezetett jegybank számos kezdeményezéssel élt, majd végül az MNB által a kabinet számára készített szabályozási javaslat nyomán 2009-ben megszületett egy kormányrendelet, amely 2010-ben két lépcsőben lépett hatályba.

 

Simor András beszélt arról is, hogy a devizahitelezés nemcsak Magyarországon, de a régió számos más országában is problémát jelent; a kelet-európai országokban pusztán szabályozási eszközökkel nem tudták megállítani, legfeljebb csökkenteni a devizahitelek állományát. Csupán azokban az országokban volt alacsony a devizahitelezés mértéke, ahol az alacsony inflációhoz alacsony kamatok társultak, Magyarországon azonban a költségvetés túlterjeszkedett, emiatt a forintkamatok magasak voltak, és az alacsony kamataik miatt voltak népszerűek a devizakölcsönök.

 

Az MNB elnöke rámutatott, Közép-Kelet-Európában csupán Csehország és Szlovákia volt az az állam, ahol gyakorlatilag nulla százalékos a devizahitelek aránya, mivel ebben a két országban alacsony az infláció, a költségvetési hiányt kordában tartották, az emberek pedig bíznak a hazai valutában. Simor András a devizahitelezés felfutását Magyarországon részben külső okokra vezette vissza, arra, hogy kínálati oldalon a gazdasági válságot megelőzően bőséges volt a likviditás a világ pénzügyi piacain, a külföldi bankok közép-kelet-európai leánybankjai viszonylag egyszerűen, alacsony devizakamatok mellett tudták hitelezni a kölcsönt felvevőket.

 

Emellett keresleti oldalon a lakosság szempontjából a forintkamatoknál jóval alacsonyabb devizahitel-kamatok jelentették a mozgatórugót a devizahitelezés terjedésében, mivel igen jelentős volt a kamatkülönbözet - tette hozzá. A korábbi és a mostani jegybankelnök is megemlítette: talán a jegybank felemelhette volna a devizakölcsönök után képzett tartalék rátát, de ezt a külföldi bankok határon átnyúló szolgáltatásokkal kijátszhatták volna.  (MTI)

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Ha az XRP árfolyam 2026-ban meghaladja az 5 dollárt, ez az altcoin 0,11 dollárról 10 dollár fölé emelkedhet

A kriptovaluta-piac továbbra is pezseg a következő nagy rali körüli spekulációktól. Az elemzők azt vitatják, hogy az XRP árfolyama képes-e megtartani jelenlegi lendületét 2026-ig, akár 5 dollár feletti célárakat is elérve.
2025. 10. 01. 21:00
Megosztás:

A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben

A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről

Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
2025. 10. 01. 19:30
Megosztás:

AM: az agrártárca támogatja az őshonos állatok megőrzését

Szeptember végétől megkezdte a Magyar Államkincstár az Őshonos állatok in situ támogatásának pályázatára beérkezett kérelmek elbírálását. Ezt követi a támogatási összegek mielőbbi utalása a gazdálkodók részére. Idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen - tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2025. 10. 01. 19:15
Megosztás:

Új taggal bővült a GVH Versenytanácsa

Új taggal bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa és egy tag megbízását újabb hat évvel hosszabbította meg október elsejei hatállyal Sulyok Tamás köztársasági elnök - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
2025. 10. 01. 18:00
Megosztás:

Új fejezet a hazai távközlésben: a 2Connect Magyarország legnagyobb vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra vállalatát építi

A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, a hazai távközlési piac egyik legnagyobb szerkezeti átalakulásaként, 2Connect márkanév alatt.
2025. 10. 01. 17:30
Megosztás:

Szeptemberben erősödött az árnyomás az euróövezetben

Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett előzetes adatai szerint.
2025. 10. 01. 17:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a hazai vállalatfelvásárlások száma

Történelmi csúcson van a hazai vállalatfelvásárlások és összeolvadások piaca Magyarországon, tavaly 110 ilyen üzletkötés történt összesen 9 milliárd dollár értékben, ami csaknem 40 százalékos emelkedés az előző évhez képest az EY-Parthenon jelentése szerint.
2025. 10. 01. 16:30
Megosztás:

Téli gumi szezon: ugrásszerű érdeklődés az Árukeresőn

Az ősz beköszöntével megugrott a téli gumi iránti kereslet az Árukeresőn: augusztus vége és szeptember közepe között az „Autó gumiabroncs” kategória 870 002 megtekintést ért el, ami 37,5 százalékos növekedést jelent. A napi keresések szeptember közepére már meghaladták a 40 ezret, amivel a téli gumik a második legnépszerűbb termékkategóriává léptek elő, közvetlenül a mobiltelefonok után. Az adatok arra utalnak, hogy a magyar autósok egyre tudatosabban és korábban kezdik meg a felkészülést a télre.
2025. 10. 01. 16:00
Megosztás:

Satufékezett a hitelpiac augusztusban - mindenki az Otthon Startra várt

Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. A megtorpanás egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi indulása előtti kivárással magyarázható Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint.
2025. 10. 01. 15:30
Megosztás:

Idősek Világnapja: Az Allianz szerint az öngondoskodás kulcs az időskori biztonsághoz

Az utódok és a felmenők szimultán támogatása, az időskori válás, a növekvő várható élettartam olyan jelentős tényezők, melyek akadályokat állíthatnak a nyugdíjas évek életszínvonalának fenntartása elé – ez a következtetése az Allianz Life időskori anyagi biztonságot eltérő megközelítésekből felmérő kutatásainak. A felmérések amerikai tapasztalatokon alapulnak, ugyanakkor a hazai tendenciák is hasonló irányba mutatnak. A felismerések rávilágítanak az öngondoskodás jelentőségére, ami kiemelten fontos a nők esetében: ők ugyanis jobban ki vannak téve az időskori nélkülözés veszélyének, mint a férfiak.
2025. 10. 01. 15:00
Megosztás:

Naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

Jelentős keresletet generált a szeptemberben elindult Otthon Start Program a K&H szerint. Az első hónapban a pénzintézethez munkanaponként átlagosan 200 igénylést nyújtottak be az első lakásuk megvásárlására az érintettek. Közülük számos lakáshitel igénylésnél már megtörtént a befogadás. A programhoz kapcsolódó igényléseknél az átlagos futamidő 22 év, ami meghaladja a piaci lakáshitelekre jellemző 18 éves átlag-futamidőt. Emellett a szóban forgó lakáshitelek 37 millió forintos összege 32 százalékkal meghaladja a piaci konstrukciók 28 millió forintos összegét.
2025. 10. 01. 14:30
Megosztás:

ÁKK: Átalakulás jön a lakossági állampapíroknál a stabilitás érdekében

Levontuk a tanulságokat az elmúlt évek folyamataiból, ezért a változó kamatozás felől a fix kamatozású lakossági állampapírok felé való terelés került előtérbe, amely célja a fokozottabb kiszámíthatóság és az állami kamatkiadások nagyobb stabilitása – mondja Hoffmann Mihály. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjújában elmondta, hogy a lakossági állampapírpiac kiemelten fontos és biztos pillére a finanszírozásnak, aminek megőrzése mellett a most bejelentett módosításokkal javul az adósságportfólió szerkezete és ezáltal biztosítani tudják a kamatkockázat kordában tartását is. Szigorítás rövid távon nincs tervben, az ÁKK a lassabb, evolutívabb változtatások híve.
2025. 10. 01. 14:00
Megosztás:

Ezek a használt autók kelnek el a leghamarabb - Forgási sebesség toplista a Használtautó.hu-tól

A Használtautó.hu legfrissebb elemzése azt vizsgálta, mely modellek cserélnek gazdát a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon. A forgási sebességet - vagyis a „turnover” értéket - úgy számolták, hogy átlagosan hány nap telik el a hirdetés felkerülésétől a levételéig. A turnover adatok alapján az Ignis, a Wagon R+, az SX4 és a Swift egyaránt a legkeresettebb autók közé tartoznak. A leggyorsabban eladható autók toplistáját, valamint az életkor és hajtáslánc szerinti turnover-adatokat vizsgálta 2025 januártól augusztusig a Használtautó.hu.
2025. 10. 01. 13:30
Megosztás:

Azonnali feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank a nevében telefonáló kibercsaló ellen

Azonnali feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nevében telefonáló kibercsaló ellen - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 13:00
Megosztás:

Mennyi a díja egy magán egészségbiztosításnak manapság?

Életünk során számos döntést kell meghoznunk, és ilyenkor a legtöbben azt vizsgálják, megéri-e az adott dolog a kockázatot. Nagyon gyakori, hogy az ár befolyásol bennünket.
2025. 10. 01. 12:30
Megosztás:

Pozitív fordulat: többlettel zárta a második negyedévet a kormányzati szektor

Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya. A 2025. második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 01. 12:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett: a tisztesség vagy a megosztottság, a megújulás vagy a hanyatlás között kell választania.
2025. 10. 01. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Vegyesen állnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a japán indexek pirosban a korábbi napok emelkedését követően, a Shanghai Composite és a Hang Seng érdemi emelkedést mutat.
2025. 10. 01. 11:00
Megosztás: