Jelentős hozamemelkedés az olasz kötvényaukción
Az olasz államkincstár tájékoztatása szerint 6,29 százalékos referenciahozam, illetve 1,47-szeres túljegyzés mellett értékesített 5 év lejáratú papírokat. Szeptemberben még 5,32 százalék volt a hasonló lejáratú államkötvények hozama. A kötvényaukció eredményéinek közzétételét követően a hasonló papírok másodlagos piaci hozama 6,40 százalékra csökkent.
Az elmúlt héten 7,80 százalékos szinten tetőzött a hozam. Annalisa Piazza, a Newedge elemzője az aukcióval kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a magas hozamszintek és a viszonylag alacsony értékesített összeg miatt bátran jegyeztek kötvényeket a befektetők. Ennek ellenére nem volt túl meggyőző a fedezeti arány - tette hozzá. Marc Ostwald, a Monument Securities londoni stratégája rámutatott: 13 bázisponttal a másodlagos piaci árszint alatt adták el a kötvényeket, ami "viszonylag bíztató".
Lehetett számítani arra, hogy élénk belső kereslet lesz, ugyanis a bankok - mérlegigazítási szempontok miatt - természetszerűleg keresik az ilyen papírokat - mondta a közgazdász. David Schnautz, a Commerzbank londoni stratégája elmondta: látva a német Bund és az amerikai kötvények hétfői teljesítményét, egyértelmű, hogy a befektetők ismét menekítik pénzüket a kockázatos papírokból. "Jobb a politikai helyzet Olaszországban, de a kötvényaukció mérete nagyon kicsi. Aligha lehet azt állítani, hogy a kötvénypiac bizalmat szavazott volna az új kormánynak".
Elemzők emlékeztetnek, hogy Olaszország elsődleges költségvetési többlettel működik, azaz adósszolgálati kötelezettségeitől eltekintve nem halmoz fel újabb adósságot. A rendkívül magas, 120 százalék körüli GDP-arányos államadósság folyamatos megújítása azonban jelentős költségeket ró a római költségvetésre. A TD Securities számításai szerint minden hosszabb távon érvényesülő egy százalékpontnyi hozamemelkedés mintegy 20 milliárd euróval növeli Olaszország adósságszolgálati költségeit. (MTI)