Jelentős túljegyzéssel zárult az ALTEO zártkörű részvénykibocsátása

Sikeresen lezajlott az ALTEO zártkörű tőkeemelése, amely során a társaság összesen csaknem 2 milliárd forint értékben, a korábban meghatározott ársáv felső határán bocsátott ki részvényeket. A jegyzést kiemelt befektetői érdeklődés övezte, így az eredetileg megcélzott 1,5 milliárd forint összértékű jegyzés helyett a 2 milliárd 760 millió forintot is meghaladta az érvényes jegyzési ajánlatok összesített értéke. A befolyt összeg a társaság új, 7-10 milliárd forint közötti összértékű – a társas&aac ute;g tervei szerint elsősorban – megújulóenergetikai, befektetéseinek, beruházásainak finanszírozásához járul hozzá, amelyek között egyaránt találhatóak felvásárlások, valamint zöld- és barnamezős befektetések.

Jelentős túljegyzéssel zárult az ALTEO zártkörű részvénykibocsátása

 Az ALTEO 2019. március 13. és 19. között zajló zártkörű részvénykibocsátása során a befektetők közel 2,8 milliárd forint összértékben nyújtottak be előzetes kötelezettségvállalási nyilatkozatokat, amely 84 százalékkal magasabb az eredetileg meghatározott maximális 1,5 milliárd forintos jegyzési értékhez képest. A korábban közzétett Információs Összeállításnak megfelelően túljegyzés maximum 2 milliárd forint értékig volt elfogadható, ezért az allokációs folyamat végén a társaság igazgatósága lényegében 2 milliárd forint összértékben fogadott el ajánlatokat. A befektetők elsősorban hazai intézményi és belföldi jogi személyek voltak.

A zártkörű részvénykibocsátásban részt venni kívánó befektetőknek 2019. március 19-ig volt lehetőségük benyújtani az előzetes kötelezettségvállalási nyilatkozatokat. A zártkörű tőkeemelés során az egyes befektetőknek minimum 100.000 euró kibocsátási értékű új részvény megvásárlására kellett kötelezettséget vállalniuk. Az új részvények végleges kibocsátási árát az előzetes kötelezettségvállalási nyilatkozatok figyelembevételével, az igazgatóság 670 forintban, vagyis a meghatározott 660-670 forintos ársáv felső hat&aac ute;rának megfelelő összegben állapította meg. A túljegyzés során a befektetők kiválasztásának elsődleges szempontja a befektetési összeg nagysága volt, azaz a nagyobb összegű befektetésre kötelezettséget vállalók élveztek előnyt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A forrásbevonás azért vált szükségessé, mert az ALTEO olyan kedvező megtérülésű projekteket lát a hazai piacon, amelyek finanszírozásához rövidesen szükségessé válhat nagyobb mennyiségű saját tőke rendelkezésre állása. A projektlehetőségek javarészt megújuló energetikai beruházások, befektetések, amelyek között vegyesen találhatóak akvizíciók és zöld-, illetve barnamezős fejlesztések. A tőkeemelés következtében az ALTEO alkalmassá vált arra, hogy szükség esetén nagyobb összegű önerőt allokáljon ezen projektek megfinanszírozásához. A potenci& aacute;lis befektetési célpontok teljes befektetési és finanszírozási igénye a 7 és 10 milliárd forint között mozog.

A tőkebevonás különböző lehetőségei közül a vállalat azért döntött a zártkörű tőkeemelés mellett, mivel a potenciális tranzakciók miatt kiemelten fontos tényező a rugalmasság és a gyors reagálás, illetve ugyancsak elsődleges szempont volt a költséghatékony forrásbevonás is.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


„Rendkívül elégedettek vagyunk a tőkeemelés eredményével és hálásak vagyunk a befektetők bizalmáért. Az értékesíteni kívánt részvények iránti kiemelt befektetői érdeklődés megerősítette a társaságot abban, hogy nem csak a jelenlegi tevékenységünk bír értékkel a befektetők számára, hanem azokat a konkrét célokat is támogatják, amelyek szükségessé tették a most zárult tőkeemelést. Újabb izgalmas szakasz elé tekint az ALTEO, a következő 7-10 milliárd forintos befektetési, beruházási program megvalósítása tovább erősíti a vállalat pozícióját a megújulóenergetikai piacon” – nyilatkozta ifj. Chikán Attila a sikeres tőkeemelés kapcsán.

A kibocsátási folyamatban előzetes kötelezettségvállalási nyilatkozatot tevő és az Igazgatóság által az új részvények átvételére kijelölt valamennyi befektető eleget tett előzetesen vállalt kötelezettségének, és a kibocsátott részvények teljes ellenértékét az Információs Összeállításban előírtak szerint teljesítette.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás: