Jócskán csökkent az eurózóna új ipari megrendelésállománya
Szeptemberben a megrendelések havi szinten 3,8 százalékkal csökkentek a felülvizsgált és 5,3 százalékról 5,1 százalékra módosított augusztusi emelkedés után. Az előzetes várakozások 2,5 százalékos csökkenéssel számoltak. Éves szinten a megrendelések 13,5 százalékkal emelkedtek, amely szinten elmaradt a várakozásokban foglalt 15,3 százaléktól.
Azonban az erős augusztusi emelkedésnek köszönhetően a harmadik negyedévben 3,3 százalékos emelkedés mutatkozott, igaz ez jócskán elmarad a második negyedévben mért 7,7 százaléktól. A három hónapos mozgóátlaggal számolva a megrendelések 0,2 százalékkal csökkentek szeptemberben az augusztusi 1,9 százalékos emelkedés után.
A tőke javakra vonatkozó megrendelések az augusztusi 7,9 százalékos emelkedés után szeptemberben 2,5 százalékkal csökkentek. A nehéz szállítóeszközökre vonatkozó megrendelések - melyek alakulása eléggé volatiltis - jelentősen csökkent augusztushoz képest. Ezen kategóriát leszámítva az ipari megrendelések szeptemberben mindössze 3,3 százalékkal mérséklődtek. A köztes javakra vonatkozó megrendelések 2,2 százalékkal csökkentek. A fogyasztási cikkek megrendelésállománya havi szinten 6,3 százalékkal, míg éves szinten 1,9 százalékkal mérséklődött.
Németországban a megrendelések szeptemberben 3,5 százalékkal csökkentek, ugyanakkor éves szinten 18,2 százalékkal emelkedtek. Franciaországban 1,6 százalékos csökkenés mutatkozott havi szinten, valamint 0,4 százalékos lemorzsolódás éves szinten.
Az egész Európai Uniót tekintve az új ipari megrendelések 2,5 százalékkal csökkentek szeptemberben havi szinten az augusztusi 3,5 százalékos emelkedés után. Éves szinten 13,4 százalékos emelkedés mutatkozott. A szállítóeszközök nélkül számolt megrendelések 0,7 százalékkal csökkentek szeptemberben.
Azon tagországok esetében, ahol az adatok már nyilvánosságra kerültek, az ipari megrendelések a legnagyobb mértékben Észtországban (+8.5%), Magyarországon (+6.9%) és Hollandiában (+4.8%) emelkedtek havi szinten, míg a legnagyobb visszaesés Dániában (-27.3%), Görögországban (-16.3%) és Litvániában (-5.1%) mutatkozott.