Joe Biden győzelmével semmi sem változik?

A kormányzásra készülő olasz jobboldalnak együtt kell működnie az új washingtoni kormányzattal - jelentette ki Giancarlo Giorgetti, a Liga párt külpolitikai kérdésekért felelős tisztségviselője vasárnap.

Joe Biden győzelmével semmi sem változik?

Giancarlo Giorgetti hangsúlyozta, a Liga érdekelt a Biden-kormányzattal való párbeszédben. "Fontos az együttműködés, ha a jobboldal kormányozni akar Olaszországban" - hangoztatta a pártot vezető Matteo Salvini jobbkezeként ismert Giorgetti.
   
A La Repubblica című baloldali napilapnak kifejtette, hogy Joe Biden elnökválasztási sikere egyáltalán nem jelenti a szuverenistának nevezett politika végét.
   
"A Trump képviselte politika támogatottságát az elnökválasztás megerősítette, a fő kérdés az, hogy az atlanti politika mellett elkötelezett Nyugaton a jelenlegi nagy válság milyen gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Egyáltalán nem biztos, hogy az oly sokat szidott szuverenisták eltűnnek" - jelentette ki Giancarlo Giorgetti.
   
Giancarlo Giorgetti hozzátette, Joe Biden - amerikai tévécsatornák által beharangozott - győzelmével a Liga és az olasz jobboldal számára "semmi nem változik". Kijelentette, az új amerikai kormányzatban "nagyobb lesz a kíváncsiság annak megértésében, hogy a következő években ki kormányozhat majd Olaszországban, ezért nem kell semmitől tartanunk, ellenkezőleg".        

Az Il Giornale című jobboldali napilap emlékeztetett, hogy Matteo Salvini Trump-feliratú szájmaszkot viselt az amerikai elnökválasztás napjaiban. Giorgetti erre úgy reagált, egyáltalán nem biztos, hogy az olasz jobboldal politikusait nem hívják meg az új amerikai elnök beiktatási ünnepségére.
   
A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni közösségi oldalán "zavarbaejtőnek" nevezte az olasz baloldal és a "fősodrású" média kommentárjait. A Joe Biden sikerét ünneplő római baloldali kormány tagjait Giorgia Meloni ujjongó pompom-lányoknak nevezte. Ezzel a The Independent című brit napilapnak is üzent, mely korábban Donald Trumpot éltető pompon-lánynak Matteo Salvinit nevezte.
   
Giorgia Meloni azt hangoztatta, hogy az Olasz Testvérek patrióta párt, melynek  külpolitikája a nemzeti érdekeket követi "részrehajló szurkolás" helyett. "Ez érvényes az európai partnerekkel és Kínával, Oroszországgal vagy az Egyesült Államokkal való kapcsolatok terén is, mindig olasz szemüveggel figyeljük azt, ami más országokban történik" - tette hozzá. Úgy vélte, ezt az olasz baloldal "sajnos soha nem fogja tudni megérteni, mivel saját ideológiai pocsolyáját a világegyetemnek hiszi".

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: