Jóhír-özönben volt része a forintnak - és meg is hálálta

Alig egy-két forintos sávban mozgott a forint árfolyama a héten, mérsékelten erősödő tendenciát követve. A hét elejére a 272 forint körüli euró jegyzések voltak a jellemzőek, a hét második felére pedig a 271 forint körüliek. Péntek délutánra már a 270 forintos euró közelébe húzódott a jegyzés. (MTI)

Az előtte való hetet is hasonló erősödés jellemezte, akkor 274 forint környéki árfolyamokról erősödött a 270-es eurójegyzés közelébe. A devizapiaci fejleményeket a héten is, csakúgy, mint az előtte való héten a görög és néhány más "perifériális" euróövezeti tagország ("PIGS") költségvetési hiány túllépése és adósságszolgálati kockázatának növekedése miatt az eurózónával szemben megrendült befektetői bizalom határozta meg.

Keddtől lazult valamelyest az euróra nehezedő devizapiaci nyomás. Az uniós pénzügyminiszterek keddi brüsszeli tanácskozásán további kiadáscsökkentésre szólították fel Görögországot, és szigorú ellenőrzési tervet fogadtak el a költségvetési szigorítások pályán tartása érdekében. Ahogy kezdenek körvonalazódni a görög költségvetési hiány rendezési tervének részletei, úgy enyhül az euróövezet pénzügyi stabilitásával kapcsolatban felmerült aggodalmak miatt az euróra nehezedő piaci nyomás.

A hét közepén ez lehetővé tett némi euróerősödést is a dollárral szemben, de az alapvető tényező továbbra is a görög probléma okán keletkezett bizalomhiány maradt - és marad is még jó ideig. A térségbeli devizák, a zloty, a cseh korona és a forint mintha mentesültek volna az euróövezettel szembeni bizalmatlanság okán romló befektetői kockázatkerülés alól, és viszonylag szilárd, sőt egyenesen erősödő árfolyammozgást tanúsítottak. Annak köszönhetően, hogy a befektetők makrogazdasági teljesítményük alapján már kedvezőbben ítélik meg a térségbeli országok kilátásait egyes euróövezetbe tartozó országoknál.

A zloty az előző héten 4,11-es euróárfolyamról 4,00 közelébe, a mostani hét végére pedig 3,90-es euróárfolyam alá erősödött. A cseh korona az előző héten 26,16-os euró árfolyamról 26,00 közelébe, a mostani hét végére pedig 25,70 alá erősödött. A két deviza már az idén kamatemelési periódus kezdete elé néz, ami a zloty esetében (a cseh jegybanki alapkamat rendkívül alacsony, egy százalékos) a hozamelőny-ügyletek (carry trade) keretében külön is befektetői keresletet támaszt.

A forint makrogazdasági háttere is folyamatosan javul. A hét elején szabályos jóhír-özönben volt része a magyar devizának. A forint árfolyamkilátásait tovább javította az Európai Bizottság hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelése, amelynek megállapításai szerint Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete. Szintén a forint kilátásait javította hétfőn a Bank of America-Merrill Lynch újabb elemzése, amely olyan erőteljesnek tartja a Magyarország költségvetési és külső fizetési pozícióját, hogy az ország már "természetes jelöltnek" tekinthető adósi felminősítésre a hitelminősítők által, amint a fellendülés érzékelhetőbbé válik, és "tisztázódnak" a politikai-gazdaságpolitikai kilátások. Az elemzés szerint Magyarország külső fizetési pozíciója is a legnagyobb mértékben javult a közép-kelet-európai térségben, és ennek eredményeként a magyar gazdaságban az idén "pozitív finanszírozási rés" várható. Így Magyarországnak nem lesz szüksége további részletek lehívására a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből. Nem is lett: Oszkó Péter hétfőn az IMF delegációjával közösen tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány továbbra sem kíván újabb hitelrészletet lehívni az IMF és az EB hitelkeretéből, mivel Magyarország piaci finanszírozása megoldott. Kihangsúlyozta emellett, hogy fegyelmezett fiskális politika mellett tarthatónak tűnik a tavalyi 3,9 és az idei 3,8 százalékos eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiánycél. A kormány javított az idei GDP előrejelzésén, a korábbi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékos csökkenést vár. Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság delegációjának vezetője megerősítette, hogy a magyar gazdaság stabilizálódott és megfelelő pályán halad, de kihangsúlyozta, hogy a jelentős költségvetési kockázatok miatt az idei hiánycél csak szigorú költségvetési politikával teljesíthető, és szükség lehet a tartalékok átalakítására is. Az IMF és az EB mostani felülvizsgálati jelentésében megállapította, hogy Magyarország eleget tesz az Egyetértési Megállapodásban vállaltaknak. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 3 évben az egyenleg strukturális javulása elérte a 8,5 százalékot. James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap delegációjának vezetője hétfőn Budapesten hangsúlyozta, hogy további intézkedések kellenek ahhoz, hogy Magyarország magas GDP-arányos államadóssága mérséklődjön, megfelelő lépésekkel azonban a következő öt évben a GDP 65 százalékára csökkenthető a ma még 80 százalékot meghaladó mértéke. Rámutatott, hogy Magyarország jó úton halad a fellendülés felé, amely nem a belső fogyasztáson, hanem a külső keresleten alapul.

Az idei 0,2 százalékos GDP-csökkenés után az IMF már több mint 3 százalékos növekedést vár 2011-ben. A forint javuló makrogazdasági hátteréről tanúskodott a KSH hétfőn közzétett decemberi ipari termelési adata is: míg tavaly novemberben még 6,8 százalékos csökkenést mutatott az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, 2009 decemberében már 1 százalékos volt a növekedés. Elemzők pedig az idén már az év egészét tekintve az ipari kibocsátás mintegy 5 százalékos növekedésre számítanak. A KSH szerdai építőipari adatai is javulást mutattak: szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés 2009 decemberében 8,4 százalékkal magasabb volt az előző havinál, a novemberi 9,3 százalékos mérséklődést követően.


Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás: