Jönnek a sztárpályázatok!

Az Új Széchenyi-terv vállalkozásfejlesztési kiírásaira március 1-jétől várják a támogatási kérelmeket.

Az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) alighanem legnépszerűbb pályázatai közé tartoznak majd azok a kiírások, amelyek a vállalkozásfejlesztést, a gazdaság élénkítését, a foglalkoztatás és a versenyképesség növelését közvetlenül szolgálják - vélik a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők. Ezekre 2011. március 1-jétől adhatók be a pályázatok.

 

 

A ma záruló társadalmi egyeztetés hét vállalkozásfejlesztési pályázati kiírásra terjedt ki. Ezek a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésére, komplex vállalati technológiafejlesztésre, mikrovállalkozások fejlesztésére, technológiára és foglalkoztatásra, munkahelyi képzésekre, vállalati együttműködésekre és klaszterekre biztosítanak európai uniós forrást, a 2011–13-as időszakra összesen 152 milliárd forintot. A kiírók becslése szerint a nyertes projektek száma csak ezeknél a pályázatoknál meghaladhatja a 12 ezret.

 

PÁLYÁZATOK PROFESSZIONÁLIS ELKÉSZÍTÉSE, TANÁCSADÁS ITT.

 

Az ÚSZT vállalkozásfejlesztési programjának talán legfontosabb újítása a több évre előre szóló stabil pályázati kiírások megteremtése - állapította meg Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. A stratégia további fontos célkitűzése a stabil forgótőke-finanszírozás is. Ebben az ÚSZT a Jeremie program forrásainak (mikrohitel, garancia és kockázati tőke) igénybevételére épít. Kész egyúttal a Széchenyi-kártya szolgáltatásait bővíteni és az arra kialakított adatbázist egyfajta minősítő rendszerként használni, ez a "forrásvadászok" kiszűrését is megkönnyítheti.

 

Szintén támogatható célja a tervnek a budapesti és Pest megyei vállalkozások javára történő forrásátcsoportosítás, ez azonban nem fogja megoldani a csökkenő támogatási intenzitás problémáját. Kifejezetten nagy kockázatot jelenthet a vállalkozói-önkormányzati konzorciumok számára a Versenyképességi szerződések a foglalkoztatás növeléséért alprogram, amely a források rugalmas elérését ígéri, ha vállalják ötszáz új munkahely megteremtését 2014-ig. Amennyiben az egyik konzorciumi partner csődbe megy és/vagy nem teljesíti a szerződésben vállaltakat, úgy a saját részüket teljesítő partnercégek sem kapják meg a teljes támogatást a szóban forgó teljesítés elmaradása miatt.

 

A vállalkozások elsősorban a beruházásokhoz, képzésekhez és innovációs projektekhez várnak támogatást, az ÚSZT eddig megjelent tervezeteiben ezek megtalálhatók - nyilatkozott lapunknak Glósz Andrea, a Glósz és Társa Pénzügyi Tanácsadó Iroda ügyvezető igazgatója.

 

A vállalkozásfejlesztési projektek támogatásában megjelent a komplexebb fejlesztések (gépek beszerzése, építés, innováció, képzés, minőségbiztosítási rendszerek) finanszírozásának lehetősége. Több forrás jut például az ingatlanfejlesztésre, amelyet eddig kevésbé támogattak. Újdonság, hogy a mikrovállalkozások a pályázatok mellett egyéb pénzügyi konstrukciókat is igénybe vehetnek. Így a leginkább forráshiányos vállalkozásoknak kevesebb önerőt kell biztosítani a jövőben. Ugyanakkor hátrányba kerültek a Közép-Magyarország régión belül a budapesti középvállalkozások, amelyek az eddig megjelent tervezetek alapján csak korlátozottan pályázhatnak. "Támogatom a pályázati rendszer egyszerűsítését, átláthatóságát, egységesítését, de a ťsöralátétenŤ benyújtott pályázatokat szerintem nem lehet megfelelően értékelni" - jegyezte meg Glósz Andrea. Szerinte sokkal fontosabb az, hogy a kedvezményezettek gyorsan megkapják a támogatásokat. Jelenleg egy átlagos elszámolás a dokumentumok benyújtását követően öt hónapig tart.

 

"Ez megengedhetetlen", a vállalkozásoknak ugyanis nincsenek olyan tartalékforrásaik, amelyek biztosítják az átmeneti finanszírozást. Végül még egy fontos információ a pályázni készülők számára: a héten újabb megyeszékhelyeken tartanak tájékoztató fórumokat az ÚSZT ez évben meghirdetendő 93 pályázata keretében elérhető mintegy 1100 milliárd forintnyi forrásról. Már a múlt héten is nagy érdeklődés közepette zajlottak ezek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével együttműködésben szervezett találkozók. A tárca közlése szerint az eddigi fórumokon több mint ezren vettek részt, s az ÚSZT honlapját 170 ezren keresték fel.

 

VG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás: