Jóváhagyta a német törvényhozás az EFSF bővítését

Hatalmas többséggel - az ellenzéki képviselők támogatásával - a német Bundestag csütörtökön megszavazta a kibővített euróövezeti támogatási alapot.

Az úgynevezett EFSF mellett 523 képviselő szavazott, míg ellene 85. Három képviselő tartózkodott a szavazástól. A szavazás kétszeresen is közvetett diadal a német kancellár számára. A végeredmény szerint ugyanis Angela Merkel az úgynevezett kancellári többséget is megszerezte. Az előzetes kételyek ellenére a konzervatív és liberális koalíciós képviselők  a szükséges számban sorakoztak fel a mentőcsomag mögött. Az összesen 330 koalíciós képviselő közül 315 támogatta a pénzügyi segélyalapot, míg a kancellári többséghez minimum 311 kormánypárti szavazatra lett volna szükség.  A kibővített pénzügyi mechanizmust mind a 17 euróövezeti tagállamnak meg kell szavaznia. Németország ezek sorában a 11-ik volt.
   

Az összesen 620 képviselő csaknem 90 százaléka  a Görögország és a többi eladósodott ország megsegítése mellett szavazott. Az első értékelések szerint mindez  jelentős lépést jelet az euró megszilárdításának útján, amivel Merkel kancellár - és az EFSF támogatói - mindvégig érveltek.
    

A nagy izgalommal várt szavazást rendkívül éles vita előzte meg, amelyben mind a támogatók, mind az ellenzők újból ismertették érveiket. Az előbbiek Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel az élen azt hangsúlyozták, hogy a 440 milliárd euró mozgósítását lehetővé tévő euróövezeti támogatási csomag - amelyben a német kezességvállalás legkevesebb 211 milliárd eurót tesz ki - nem elsősorban az arra ráutalt országok megsegítését, hanem  mindenekelőtt az euró megszilárdítását célozza. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a 2013-ig érvényben lévő EFSF-nek - hivatalos nevén az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköznek - a jelenlegi helyzetben nincs alternatívája.
    

Ezzel szemben az ellenzők - köztük néhány  tekintélyes kormánypárti képviselő is - azt a véleményt fogalmazták meg, hogy az általuk rendkívül kockázatosnak tartott támogatási alap csak az időnyerést szolgálja, az eladósodás problémáját nem oldja meg, csak elodázza azt. Többen arra mutattak rá, hogy a 211 milliárd eurós garanciavállalással Németország olyan terhet vállal, amely a jövő generációinak életét teszi nehézzé.
    

Az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek pártja támogatták a nemzetközi segélyalapot. A két párt vezérszónokai  ugyanakkor élesen bírálták a kancellárt és a kormányt, az állítva, hogy az elmúlt időszakban a pénzügyi mentőcsomagokkal kapcsolatban folytatott ingadozó és késedelmes politikájával hozzájárult a válság éleződéséhez és elvesztette a lakosság bizalmát. Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter azt rótta fel, hogy a kormány nem tájékoztatta megfelelően a lakosságot a támogatás valódi céljairól, és úgy vélte, hogy a koalíció nem is rendelkezik világos koncepcióval  a válság megoldásának jövőjét illetően.     
    

Szakértők szerint Angela Merkel számára a szavazási eredmény - minden bírálat ellenére -  több tekintetben is ösztönzőt jelenthet. Ebből a szempontból fontos  az általában csak a kancellár megválasztásához, illetve bizalmi szavazáshoz szükséges többség megszerzése. Ennek hiánya esetén ugyanis a koalíció újabb támadási felületet nyitott volna maga ellen az  ellenzék számára, és a külföld bizalma is megrendült volna a Merkel vezette német kormánykoalíció iránt.  Egy nappal a csütörtöki szavazás előtt az említett kancellári többség még felettébb bizonytalannak tűnt. A szükséges többség elmaradása pedig a kormánykoalíció cselekvőképességét veszélyeztethette volna. (MTI)

A lakásvásárlók közel fele árcsökkenésre számít

A lakásvásárlás előtt állók közel fele árcsökkenésre számít 2026-ban, míg további 40 százalékuk enyhe, 0-10 százalék közötti áremelkedésre - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál felhasználói körében végzett felmérésből. Eközben az Otthon Start hitel továbbra is népszerű, különösen a 25-35 éves korosztályban.
2026. 02. 07. 05:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás: