Jóváhagyta az Európai Bizottság a pénzintézetek feltőkésítését célzó magyar intézkedési csomag meghosszabbítását
Csütörtöki brüsszeli közleménye szerint az Európai Unió végrehajtó testülete azzal indokolta döntését, hogy a 2009-ben indított program összhangban van a nemzetközi gazdasági válság miatt átdolgozott uniós állami támogatási szabályokkal.
A program a bizottság értékelése szerint jól célzott, arányos, továbbá időben és méretben korlátozott jellegű, ahogyan azt az unió előírja, és ezáltal megfelelő eszköz arra is, hogy segítsen elhárítani a gazdaságban a válság miatt keletkezett zavarokat.
A szóban forgó csomag legfontosabb eleme az a feltőkésítési intézkedés, amely osztalékelsőbbségi részvények fejében új tőkét tesz elérhetővé a hitelintézetek számára, hogy megerősíthessék tőkealapjukat az esetleges veszteségekkel szemben. Az eredeti program tartalmazott egy garanciaintézkedést is, amely ellentételezés fejében a program kezdete előtt keletkezett, legfeljebb három (kellően indokolt esetben öt) év futamidejű új tartozásokat fedezhet. (MTI)