K.O. - kiütötte a lengyeleket a nyugdíjreform
A varsói értéktőzsde irányadó WIG20 indexe szerdán csaknem 2,5 százalékkal gyengült, csütörtökön még ennél is nagyobb veszteséggel, 4,63 százalékos (106,94 pontos) csökkenéssel 2201,50 ponton zárt. A tőzsdemutató napközben ennél alacsonyabban, 2166 ponton is állt. Csütörtökön a tőzsde vezető részvényeinek mindegyike a szerdai záró érték alatt fejezte be a napot.
A WIG20 lengyel tőzsdeindex alakulása (1 hónap)

A legnagyobb vesztes a Bank Handlowy W Warszawie volt, árfolyama 8,41 százalékkal esett. Különösen a banki részvények zártak kiemelkedően nagy veszteséggel, így például a legnagyobb hitelező PKO BP 5,32 százalékkal, az olasz UniCredithez tartozó Pekao árfolyama pedig majd 4 százalékkal gyengült. Szerdán jelentették be, hogy radikális nyugdíjreformot hajt végre Lengyelország, az állam magához vonja a magánnyugdíjpénztárak állampapír-portfólióját, és a továbbiakban nem teszi kötelezővé a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket.
Donald Tusk miniszterelnök szerint a reform kedvező lesz a nyugdíjasoknak, az állam számára pedig lehetővé teszi az adósság csökkentését. "A jelenlegi rendszerről kiderült, hogy nagyon költséges, és jórészt az államadósság növekedésére épül" - mondta a miniszterelnök. Jacek Rostowski pénzügyminiszter szerint a reform eredményeképpen 8 százalékponttal csökken a jelenleg 55,6 százalékon álló GDP-arányos államadósság. A kormánynak így jelentősen megnő a költségvetési mozgástere a lehűlőben lévő gazdaság ösztönzésére.
A reform 2014. január 1-jén lép életbe. Korábbi adatok szerint a magánnyugdíjpénztárak becslések szerint mintegy 269 milliárd zlotys (1 zloty - 70,50 forint) nettó eszközértékének 51,5 százalékát teszik ki az állampapírok, a többi részvény. Az állampapírok a ZUS nevű társadalombiztosítási alaphoz kerülnek, de a részvényállományhoz nem nyúl a kormány, hogy ne okozzon megrázkódtatást a tőzsdén. A pénztártagoknak három hónapon belül kell nyilatkozniuk, hogy folytatni kívánják-e befizetéseiket a továbbiakban már önkéntes magánnyugdíjpénztárakba.
A lengyel nyugdíjrendszer eddig kétpillérű volt, az állami nyugdíjalapba és a magánynyugdíjpénztárakba való kötelező befizetéseken alapult. A második pillér fennmarad ugyan, de minthogy a befizetés önkéntes lesz, elemzők szerint a magánnyugdíj-pénztári rendszer belátható időn belül tökéletesen marginalizálódik. Az 1999-ben bevezetett nyugdíjreform keretében a nyugdíjjárulékot úgy osztották meg, hogy a járulékköteles jövedelem 12,2 százaléka az állami nyugdíjalaphoz, 7,3 százaléka pedig a kötelező magánpénztárakhoz került. Az utóbbi arányt 2011-ben 2,3 százalékra csökkentették, de az idén 2,8 százalékra emelték.