Kedden jön az IMF - Mire számíthatunk?

Napra pontosan nyolc hónappal azután, hogy a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal (IMF), Budapestre érkezik az Európai Unió és az IMF küldöttsége. A július 17-i dátum európai bizottsági bejelentése kapcsán Varga Mihály nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős miniszter azt mondta: ezzel a delegációval érdemben tud egyeztetni a kormány.

Az Európai Bizottság szóvivője július 6-án Brüsszelben jelentette be a delegációk érkezésének időpontját. Olivier Bailly üdvözölte, hogy a magyar Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását. A szóvivő közölte, az Európai Bizottság ezek után megszünteti a januárban indított kötelezettségszegési eljárást. "Amint a törvény hatályba lép, a bizottság kész lezárni a kötelezettségszegési eljárást."
    

Varga Mihály akkor elmondta: továbbra is reálisnak érzi, hogy a hitelmegállapodás közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. A hitel formája kapcsán kifejtette: az a kérdés, hogy egy olyan hitelre van-e szüksége az országnak, amely azonnali pénzátutalással jár, vagy egy olyanra, amely csak egy biztonsági hálót teremt az ország gazdaságának. "Azt gondolom, hogy nekünk az utóbbira van szükségünk, az elővigyázatossági megállapodást látjuk most hasznosabbnak az ország szempontjából" - jelezte.
    

Most pénteken Varga Mihály a tv2 Mokka című műsorában azt mondta: az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet a tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged. Hozzátette: olyan jellegű adót, mint az ingatlanadó, Magyarország jelenleg nem tud bevezetni, mert ehhez nincsenek meg a feltételek, ebben az ügyben alkotmánybírósági döntés is született.
    

Az egykulcsos adóval kapcsolatban Varga Mihály közölte: Magyarországon 2013-tól lesz tiszta formában egykulcsos az adórendszer. Ezzel kapcsolatban azt kérik az IMF-től, várja meg, hogy 2013-ban ez az adórendszer mit tud teljesíteni. Felhívta a figyelmet arra, az IMF korábbi szakmai anyagaiban is az szerepel, hogy az egykulcsos adó javítja a gazdaság versenyképességét.
    

Ezen a héten az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén csütörtökön kijelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Hozzátette ugyanakkor: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni.
    

Az "elővigyázatosság" az IMF - és következésképp a pénzt társító EU - szótárában nem hitelfajtát jelent: ez a kifejezés a hitel felhasználásának módját jelzi, azt, hogy a hitelt kapó ország számára a hitelkeret, magyarán a pénz rendelkezésre áll, de azt nem használja fel.
    

Az IMF egyik ilyen eszköze a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line), amelyet az IMF erős gazdasági alapokkal, jó mérlegteljesítményekkel rendelkező országoknak kínál. Az IMF szigorban keményebb új típusú eszköze az elővigyázatossági és likviditási hitelkeret (Precautionary and Liquidity Line). Ezt szintén erős alapokkal és jó teljesítménymúlttal rendelkező országoknak adják.
    

Szintén lehet elővigyázatossági keretként kezelni az IMF hagyományos és legelterjedtebb hitelkeretét, a készenléti megállapodást (Stand-By Arrangement). A készenléti megállapodásnak szabvány előfeltételei nincsenek. Az IMF akkor köti meg a megállapodást, ha sikerül megegyezni az elvárt makrogazdasági pályában és a célszámok elérésének menetrendjében. A pálya tartását az IMF rendszerint negyedévente ellenőrzi.


Fontos fejlemény a tárgyalások szempontjából az, hogy az Országgyűlés a héten elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait, ennek alapján az államháztartás 15.083 milliárd 554,3 millió forint bevételre számíthat 2013-ban, 15.737 milliárd 431,3 millió forint kiadás mellett, ami 653 milliárd 877 millió forintos, a GDP 2,2 százalékának megfelelő hiányt jelent. A költségvetés a bruttó hazai termék 1,6 százalékos növekedésével számol 2013-ban, az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint. (MTI)


Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás: