Kedden kezdi tárgyalni az Ab devizahiteles törvénnyel kapcsolatos bírói indítványokat

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi ülésének napirendjén szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-vel.

A Kúria júniusban meghozott jogegységi döntésén alapuló, néhány héttel később elfogadott törvény kimondja azt is, hogy vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak - például a kamatok, a költségek vagy a díjak fölemelésének - tisztességtelenségét és e miatti érvénytelenségét. Ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított polgári perekben megkísérelhetik megdönteni. Ezek a perek a törvényben meghatározott szabályok szerint folynak. Négy esetben azonban az eljáró bíróság az Ab-hez fordult, mert álláspontja szerint a devizahiteles törvény sérti - egyebek mellett - a visszaható hatály tilalmát.

 

Az ügyben a Bankszövetség és az igazságügyi miniszter is kifejtette álláspontját az Ab számára. Az Ab egyesítette az eddig a Fővárosi Törvényszékről beérkezett indítványokat, és megkezdődött a határozattervezet előkészítése. Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz döntés, a főtitkár nem tudott választ adni, de azt mondta: a törvényben rögzített határidő köti a testületet, és az Ab elnöke és tagjai tisztában vannak az ügy társadalmi jelentőségével is.

 

A testületnek bírói indítvány esetében 90 napja van határozata meghozatalára, ami december első felében jár le. Eddig három elsőfokú perben a Fővárosi Törvényszék és egy másodfokú perben a Fővárosi Ítélőtábla eljáró bírái fordultak az Ab-hez az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, az OTP Ingatlanlízing, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az EvoBank ügyében. A bírák többek között azt kifogásolták, hogy a devizahiteles törvény sérti a visszaható hatály tilalmát, a jogbiztonság, a normavilágosság követelményét, és szükségtelenül korlátozza az eljárással kapcsolatos jogokat.

 

Egyes indítványok szerint a szerződéses felek önrendelkezését sérti, hogy a törvény módosítja a devizahiteles szerződéseket, köztük már teljesítetteket is, amit legfeljebb a jövőre nézve tehetne meg. Az indítványok felvetik, hogy a törvényhozó a 2008-as gazdasági és pénzügyi válságra hivatkozva avatkozik be a jogviszonyokba, ezért érhetetlen, miért éppen 2004. május elsejére visszamenő hatállyal módosítja a szerződéseket. A törvény az indítványozók szerint korlátozza a tisztességes eljáráshoz fűződő jogokat például azzal, hogy szűk határidőket szab.

 

Eljárási szabályai pedig - egyebek mellett azzal, hogy nincs helye hiánypótlásnak vagy a per szüneteltetésének - sértik a fegyverek egyenlőségének jogát, mert az alperesnek kedveznek. Egyes Ab-hez forduló bírák szerint nem volt kellő felkészülési idő, ezzel sérült a jogbiztonság elve, valamint a törvény sérti a jogorvoslathoz való jogot azzal, hogy lerövidíti a fellebbezés és a felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidőket. Trócsányi László igazságügyi miniszter szeptember 10-én levelet intézett az Ab-hez, amelyben az indítványok megalapozatlansága és a törvény alkotmányossága mellett érvelt, egyben reményét fejezte ki, hogy a testület az ügy társadalmi jelentőségére tekintettel soron kívül fog eljárni.

 

Trócsányi László - aki 2007 és 2010 között alkotmánybíró volt - az Ab elnökének és főtitkárának címzett tizenhét oldalas levelében tizenegy pontban fejti ki részletes jogi álláspontját a bírói indítványban foglaltakkal kapcsolatban. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Ab-n megtámadott, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény nem mond ki új anyagi jogi szabályokat, nem állapít meg új jogelveket, csupán a kúriai jogértelmezést kodifikálja.

 

Így szerinte nem is lehet szó visszamenőleges hatály alkalmazásáról, hiszen a jogegységi határozat a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, több mint két évtizeddel ezelőtti európai közösségi irányelvben foglalt értelmezést vette alapul, amely Magyarország uniós csatlakozásával a magyar jog részévé vált. A miniszter szerint a megtámadott törvény legfontosabb célja, hogy a több százezer fogyasztónak ne kelljen külön-külön évekig pereskednie, hanem néhánytucatnyi pénzügyi intézmény által kezdeményezett, várhatóan fél éven belül lezáruló eljárásban dőljenek el a vitás kérdések.

 

Trócsányi László szerint a pénzügyi intézmények nem törekedtek arra, hogy a jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelően megteremtsék a jogok és a kötelezettségek egyensúlyát a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között. A Magyar Bankszövetség jogi munkacsoportja - szeptember 22-ei dátumozású - több mint negyvenoldalas összefoglalójában rögzítette álláspontját az Ab számára. Ennek lényege szerint a törvény egyes rendelkezései sértik a jogállamiság elvét, a szerződési szabadságot, a bírósághoz fordulás és a tisztességes eljárás alapjogát, valamint a hatalommegosztás elvét, és a törvény elfogadása is alaptörvény-ellentétes.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: