Késik a dinnyeszezon

Az előző évhez képest három hetes csúszással, július 10-én kezdődik az idei dinnyeszezon - közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.

Simonka György elmondta: a késedelmes kezdést a májusi hűvös és csapadékos időjárás okozza. A vízözön és a jégeső azonban nemcsak késleltette az érést, hanem megközelítőleg 1.000 hektáron el is pusztította a palántákat. Az országban 7.000 hektáron termesztenek dinnyét, de az idén csak 6.000 hektáron tudják majd felszedni a termést.

 

Ebből a területből 3.000 hektárral részesedik a dél-békési Medgyesegyháza és környéke, így a térség a hazai dinnyetermesztés fellegvárának számít. Ráadásul a kiváló minőségű termőtalaj és az alkalmazott korszerű technológia miatt ott átlagosan és hektáronként kétszer annyi dinnyét takarítanak be, mint az ország más térségiben.

 

Simonka György, aki egyben a régió országgyűlési képviselője is, a várható piaci helyzettel kapcsolatban jelezte: kiváló minőségűnek ígérkezik az idei dinnye, ám megismétlődhetnek a korábbi évekről ismert piaci zavarok. Mint mondta, tavaly országosa 150 ezer tonna dinnye termett, s ezt a mennyiséget - normális viszonyok között - jó áron és könnyen lehetne értékesíteni a hazai és a külpiacokon.

 

A termés fele általában külföldre kerül, ám a szervezetlen termelők és néhány tisztességtelen felvásárló komoly károkat okozhat az ágazatnak. Példaként említette, hogy azok a társaságok, amelyek telephely engedéllyel és megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel rendelkeznek, kilogrammonként öt forint versenyhátránnyal indulnak a feketén értékesítőkkel szemben.

 

Ráadásul a multinacionális áruházláncok 30-60 napos késedelemmel fizetnek, ami komoly likviditási gondot okoz a termelőknek. A szövetség ezért kezdeményezni kívánja a kormánynál, hogy létesüljön egy olyan pénzügyi alap, amely segítségével a kereskedők és felvásárlók azonnal tudnak fizetni a termelőknek.

 

A dinnyeszövetség mindemellett célszerűnek tartja az Európai Uniónál a földrajzi árujelző oltalom bevezetését annak érdekében, hogy csak az ellenőrzött és legkiválóbb minőségű dinnyék kerüljenek a piacra. "Ezzel is lehetne öregbíteni a medgyesi dinnye hírnevét" - hangsúlyozta.

 

Simonka György emlékeztetett arra, hogy 2003-ban még 250 ezer tonnát értékesítettek országosan, ám azóta sokan összekeverték a jó minőségű dinnyét a silánnyal, s ez komoly károkat okozott. A minőségi dinnyetermesztést és az önköltség csökkentését kívánják elérni azzal is, hogy a térségben, akár állami segítséggel egy speciális palántanevelő területet hoznának létre. Jelenleg ugyanis magas áron külföldről szerzik be a palántákat a termelők. A szövetség elnöke mindazonáltal azt tartja a legfontosabbnak, hogy a termelők és a kereskedők végre fogjanak össze egymással annak érdekében, hogy a "zavarosban halászók" ne tudják őket kijátszani egymás ellen.


Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.
2026. 06. 12. 16:30
Megosztás:

AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás: