Ketyeg a jelentési bomba

Néhány napon belül hatályba lép a határidős és opciós ügyletek kötelező jelentése, amelyet egy uniós tőkepiaci rendelet ír elő a szerződést kötő piaci szereplők számára. Az adatközlési kötelezettség alól csak a magánszemélyek a kivételek, a velük kötött ügyleteket a pénzintézetek csak saját nevükben jelentik le. A felkészülést a KELER tapasztalata szerint sok vállalkozás és pénzügyi intézmény az utolsó pillanatra hagyta, ami veszélyezteti a jelentéshez szükséges azonosító kódok időben való beszerzését. A tőkepiaci infrastruktúraként működő KELER és a német WM Datenservice között a hét elején létrejött megállapodás azonban mentőöv lehet a későn ébredők számára.

Ketyeg a jelentési bomba

Új uniós adatközlési kötelezettség lép hatályba február 12-n, a tőzsdén és a tőzsdén kívül kötött származtatott ügyletek esetében, így például jelenteni kell az összes határidős devizaügyletet és egyéb opciós ügyletet. A tranzakciók adatait az erre a feladatra létrehozott kereskedési adattárakhoz kell a szereplőknek eljuttatniuk. Mivel a származtatott ügyleteknek befektetésként is, de kiváltképpen a vállalati kockázatkezelésben nagy szerepe van, az adatközlés akár több ezer piaci szereplő számára lesz új feladat.  A felkészülést azonban sokan az utolsó pillanatokra hagyták, ami veszélyezteti, hogy időben végezzenek az adminisztratív teendőkkel. Az adatközléshez legszükségesebb a globális azonosító kódok (ún. „Legal Entity Identifier”) beszerzése, amelyek azonosítják az ügyletben szereplő céget. 

 

A jelentési kötelezettséghez szükséges azonosítókat a kódkiadásra feljogosított, nemzetközi szervezetektől lehet igényelni, amelyeknél már most torlódás és a határidők csúszása tapasztalható. „A KELER kialakított azonban egy áthidaló megoldást, amelynek révén partnereink nemcsak gyorsabban kaphatják meg a szükséges kódokat, de annak díja is kedvezőbb annál, mintha maguk fordulnának egy kódkiadó szervezethez” – hangsúlyozta Csiszér Péter, a KELER stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója a német WM Datenservice céggel a napokban kötött megállapodás kapcsán. A megállapodás kisegíthet minden olyan derivatív ügyletben résztvevő felet, amely a jelentési kötelezettséggel kapcsolatos bizonytalanságok vagy a pénzügyi adatszolgáltatásban való tapasztalatlanság miatt csak most fogna a kódok beszerzéséhez.

 

A KELER az ügyfeleitől beérkező igényeket továbbítja a WM Datenservice-hez, amely néhány napon belül generálja a szükséges kódokat, ráadásul a KELER-nek, mint stratégiai partnerének díjkedvezményeket is nyújt, amelyet a KELER tovább ad ügyfeleinek. „ Tapasztalatunk szerint az úgynevezett LEI-kódok igénylése az egyik legégetőbb probléma az adatközlésre készülők körében, de a most megkötött megállapodás révén elkerülhető, hogy bármely piaci szereplő az azonosító hiánya miatt mulassza el jelentési kötelezettségét.” – mondta Csiszér Péter, hozzátéve, hogy a bankok, brókercégek nemcsak saját maguk, de ügyfeleik számára is kérhetnek azonosítókat, amelyeket a KELER összegyűjtve továbbít német partneréhez. Az igénylők két-három munkanap alatt megkaphatják az azonosítókat,  holott különben 2-3 héttel kellene számolniuk, tehát mindenképpen kifutnának a határidőből.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A tőzsdén kötött származtatott ügyletek esetében további segítséget jelent a piaci szereplők számára, hogy a KELER KSZF, mint központi szerződő fél automatikusan jelenti az ügyletet a vele kapcsolatban álló kereskedési adattárnak az üzletben résztvevő felek helyett.  A jelentési kötelezettség átvállalásáért külön díjat nem számol fel, viszont a derivatív ügyletben résztvevőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy igénylik ezt a szolgáltatást.


Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: