Kiborulhatnak a könyvelők - 5%-os áfa elviteles ételekre
Ami még fontosabb, hogy lehetővé tették a cégeknek a home office adómentes támogatását havi szinten a minimálbér 10%-ának megfelelő összegig (16.100 forintig). A Niveus szakértője úgy véli, problémát jelenthet, hogy a rendelet szerint „a munkaszerződésében foglaltak szerint távmunkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak” részére nyújtható az adómentes támogatás. Mivel az Mt. szerint elvileg a munkaszerződést írásba kell foglalni és csak írásban lehet módosítani,ezért a támogatás nyújtásához mindenképpen legalább egyszer találkoznia kell a munkáltatónak és a munkavállalónak, hogy írásban is sor kerüljön a munkaszerződés módosítására, különben a NAV kifogásolhatja a költségtérítés adómentességét.
Szintén kérdés, hogy milyen időszakra adható a támogatás, mivel hónap közepén lépett hatályba a rendelet, konkrétan csütörtökön. A rendelet semmilyen átmeneti rendelkezést nem tartalmaz, ezért álláspontunk szerint a minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg akár a teljes novemberi hónap vonatkozásában kimeríthető, tehát a hátralévő két hétre is ekkora összeg adható adómentesen. Itt nagy szükség lenne egy kormányzati vagy adóhatósági útmutatásra.
Az elviteles és házhoz szállított ételek 5%-os áfája- könyvelők figyelem!
Még nem jelent meg az erre vonatkozó rendelet, így itt csak a bejelentésre tudunk hagyatkozni, ami üdvözlendő, de a nehéz helyzetbe került éttermeket segítő változásnál is a részletek lesznek az igazán érdekesek. Fischer Ádám szerint, ha az áfacsökkentés a home office szabályhoz hasonlóan azonnal hatályba lép, az nagyon megnehezítené a november havi könyvelést, teljesen példanélküli lenne a hónap közepi áfakulcs változás. Ugyanígy problémát okozhat majd, ha a veszélyhelyzettel együtt hatályát veszti a kedvezmény, hiszen a veszélyhelyzet vége sem feltétlenül hónap végére fog esni.
Mekkora állami nyugdíjra számíthatsz? Számold ki ITT!
„Ezért azt várjuk, hogy a kedvezmény december 1-jétől lesz hatályos, és adott esetben a veszélyhelyzetet követően is hatályban marad, például a megszűnés napját magában foglaló hónap végéig. „ – tette hozzá a szakértő. Az áfa esetében (figyelemmel többek között az online pénztárgép alkalmazásának kötelezettségére) ugyanis sokkal nehezebb visszamenőleg bevezetni egy adócsökkentést, bár teljesen ezt sem zárható ki.
A december 1-jei bevezetés – bár a könyvelést jelentősen megkönnyíti – rossz hír lenne a vendéglátósoknak annyiban, hogy a hónap végéig még a 27%-os áfakulcsot kellene alkalmazniuk. Kíváncsian várjuk, hogyan oldja fel a kormány ezt a dilemmát.