Kifulladt a magyar részvénypiac lendülete
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta, a külföldi hangulat semleges, illetve enyhén pozitív volt. A magyar piacról eltűnt az elmúlt napok lendülete, a BUX 1 százalék körüli mínuszban zárt, de nem voltak nagy elmozdulások.
A Richter, amelyre a gyorsjelentést követően is célár-csökkentések érkeztek, tovább esve elérte a sáv alját, lement a 3650 forintos támaszig. Az OTP egy reggeli esés után visszatért tegnapi zárószintjére, meg tudta tartani az elmúlt napok emelkedését. A Mol ugyancsak erős, szintén mínuszban van ugyan, de nagyjából az elmúlt napok tetejéhez közel.
A forgalom elmaradt az elmúlt napokétól, de továbbra is átlag feletti. Az OTP vitte a prímet, amelynek forgalma csökkent ugyan, de még mindig átlag feletti volt, ez is segített abban, hogy meg tudta tartani az előző napok emelkedését - mondta az üzletkötő.
A Mol árfolyama 120 forinttal, 1,01 százalékkal 11 775 forintra csökkent, 594,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 9 forinttal, 0,21 százalékkal 4282 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,53 százalékkal 372 forintra gyengült, forgalma 223,5 millió forint volt. A Richter árfolyama 105 forinttal, 2,77 százalékkal 3680 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.